A feltételnek nincs megfelelő találat!
Talán találsz itt valami érdekeset ebben a listában
Összes Blog Bejegyzés:
- Híd egy folyó közepén – lebegő sétánynak is nevezik
- Ez a pici fatörzs templom Görögországban a Világörökség része
- Top5 Semmelweis tipp – Mit tehetünk az ízületeink egészségéért?
- Így lehet fejleszteni egy kisgyerek érzelmi intelligenciáját – felnőtteknél is hatásos
- Bécsben 142 iskolát kötöttek rá az új kerékpárhálózatra – a környezetbarát közlekedésért
- Megnyitotta kapuit a világ legnagyobb fa repülőtere
- Természet alkotta fürdőmedence Thassos szigetén a Giola lagúna – Görögországban
- Gyönyörű döngölt földházak épülnek Provence-ban
- Egy szicíliai kisváros történelmi központját magyar építészek tervezték újjá
- Feltérképezték a Műegyetemen, milyen betegségekkel jár együtt a depresszió
- Női szandál, trend és kényelem a nyári hónapokban
- Siófok új látványossága lett az átépített Sió-zsilip – közösségi térré is alakult
- Kávéval festett „vintage-portrék” – mintha régi fotók lennének
- Öntisztuló, lebegő úszómedence épül a New York-i East Riverben
- Annyira népszerű az autómentes spanyol város, hogy már 12ezren költöztek ide
- A jó alvás 5 elengedhetetlen feltétele – így könnyű elaludni
- A legszebb szabadstrandok a Dunakanyarban
- Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia a vállalkozásunk népszerűsítésében?
- Nemzetközi Macskanap: Nagyszerű ötletek az ünnepléshez a macskák szerelmeseinek
- Futurisztikus ökováros lesz Párizs 2050-re?
- Biciklivel a vízen át – vízbe süllyesztett kerékpárút egy tó közepén Belgiumban
- A világ legrégebbi kávézója Velencében van
- 8 apró lakberendezési ötlet, amitől kevés pénzből is drágának fog tűnni az otthonunk
- Ez a ház átlátszó, vagy mégsem? – optikai illúzió
- A Stari most híd a Világörökség része – Csontváry is megfestette
- 3+1 ok, amiért megéri diákként dolgozni!
- Lánybúcsú 1×1: Így lesz felejthetetlen az „utolsó szabad este”
- Tükörház az olasz hegyek között – olyan mint egy térbeli képeslap
- Vízgyűjtős házak – nem a csatornába vezetik az esővizet, hanem összegyűjtik
- Hogyan szerettessük meg gyermekünkkel a mozgást?
- Heves vármegye: Mátra, Kékes, Bükk, Eger, Noszvaj és a munkalehetőségek régiója
- Hanghullámok ihlették Szöul legújabb Skywalk sétányát
- A parafa egy megújuló erőforrás – nem kell hozzá fát kivágni
- 8 berendezési tárgy, ami otthonná teszi a lakásunkat
- Már épül az Ellinikon ökováros Görögországban – ökológiai csodaként emlegetik
- Posztmodern labirintus ez a spanyol apartmanház – lépcsők és hidak kötik össze a lakásokat
- A 12 legjobb omega-3 forrás – 4 szem dióval fedezhető a napi szükséglet
- Egyre népszerűbb a környezetbarát esküvő, a green wedding
- Egy zsebkendőnyi kertdarab is elég, ha tenni akarunk magunkért és az élővilágért
- Milyen költöztető céget érdemes megbízni, ha külföldre költözünk?
- A Kis Esküvők Rejtett Bája Budapesten
- Érdemes új nyílászárót beépíteni régi házakba?
- A 12 legjobb Mezítlábas park és gyógyító Kneipp-ösvény az országban
- Ökotudatos kerttervezés kezdőknek és haladóknak
- Igényes és esztétikus teraszburkolat egyszerűen, házilag
- Hogyan ápold a bőrödet nyáron?
- Milyen funkciókat remélhetünk ma egy beépíthető hűtőszekrénytől?
- Szörfdeszkáról fest gyönyörű portrékat egy hawaii őslakos
- Az arany karórákat a férfiak is szívesen viselik
- A gyerekek által olvasott könyvek megmenthetők, újrahasznosíthatók
- A legjobb kültéri bútorok a kertbe vagy a teraszra
- Így megy a használt informatikai és kommunikációs eszközök felvásárlása
- A tökéletes cipők nyári esküvőkhöz
- Hogyan válasszunk beltéri falfestéket?
- Mit tehetünk, ha megkopott a kerítésünkön a festék?
- Ne feledje, a védősisak is a munkavédelmi viselet része!
- A gyönyörű ékszereknek nem tudunk ellenállni
- Mit kell tudni a kannabisz olaj CBD-tartalmáról?
- Miért érdemes kerámia kaspót választani?
- Hogyan lehet karcmentes az autónk?
- Vajon segíthet a matcha tea az endometriózisban szenvedőknek?
- Karneváli, trópusi hangulat kókusz ízesítésű italokkal
- Mire figyeljünk a reptéri parkolásnál?
- Hogyan ismerhető fel, és miként kezelhető a kutya hasnyálmirigy-gyulladás?
- Így neveld a pitbullodat
- Látásjavító szemjóga
- A szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján
- Miniarborétum pompázik a Zengő lábánál
- A Föld könyvtára
- Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme
- „Öngyógyító” biobetonból épülnek ökoházak a belga tengerparton
- 7 ország már áttért 100%-os megújuló energiahasználatra – kettő Európában van
- 198 nemzet zászlójából dominóhíd
- Zöld Civil Díj 2024 – Felhívás
- Az EU kibocsátáscsökkentést előíró jogszabályokat hagyott jóvá
- Rekordszámú balkon napelemet telepítettek tavaly Bécsben
- Mérföldkövéhez érkezett a világrekorder kötélhíd építése
- Ismerd meg a ciklusod és hozd harmóniába magad!
- Top5 Semmelweis-tipp – Mit tehetünk az agyunk egészségéért
- 5 tipp a fogkő képződésének csökkentésére
- 5 tipp, hogy megszerettessük az olvasást gyermekünkkel
- DIY textilfestés: 7 kreatív minta és dekorációs ötlet kezdőknek
- Japán egyik legszebb virágparkja – Hokkaido szigetén
- Geometriai földművelés – egy ősi földvédő módszer
- Átadták a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot
- Hamarosan felavatják Magyarországon a világ leghosszabb gyalogos kötélhídját
- Lenyűgöző tulipánséták a Vácrátóti Botanikus Kertben
- Okos-egérrel mérik a munkahelyi stresszt a finnek
- Tavaszi kalandok az autópályán
- Miért a narancssárga Hollandia nemzeti színe?
- Szépségpatika a konyhából
- Négy évszak a teraszon
- Az idei Zöld Országos Találkozó egy gyönyörű kastélyparkban kerül megrendezésre
- Mikor és miért fontos a páramentesítés?
- Shopify a magyar piacon? Vajon hazánkban is van létjogosultsága?
- Néhány perces szemsmink lépésről lépésre
- Hogyan válasszunk zuhanykabint?
- Van megoldás, ha kikerültél a szaldós rendszerből!
- Hogyan legyen mindig alkalomhoz illő, stílusos cipőd?
- Mi az igazság a műanyag edények mikrózásáról?
- Melyek a legjobb, otthonról végezhető munkák introvertáltak számára?
- Hogyan használd helyesen a vizes tűzőhabot?
- Újrahasznosított betoncsövekből ötletes városi kert
- A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet
- Intelligens trafóállomásokkal készül Bécs a zöld átállásra
- Így legyen komposztbarát kerted!
- Hogyan hozható harmóniába test és lélek?
- Nyaralás négylábú kedvenceinkkel
- Nehezen megy a fogyás? 4 tünet, amit érdemes kivizsgáltatni
- A finomságokat mindenki szereti, gasztro ajándékcsomaggal nem lőhetsz mellé!
- Autópályás kalandozás hosszú hétvégéken
- Az STD szűrés fontossága
- Színek és hangulatok a hálószobában és a nappaliban
- Vászonkép-választási útmutató
- Elmúlik-e magától az aranyér?
- Árazással kapcsolatos szakzsargonok: mit jelent az IC++ első plusz jele?
- Milyenek az ipari kéztisztító adagolók?
- Kímélni szeretnéd a környezetet? Akkor használj LED panelt!
- A LED falra szerelhető lámpák sokfélesége segít a döntésben
- Lélegzetelállító buddhista templompár egy 300 méteres szikla tetején
- Harmónia az irodában: 5 berendezési tárgy, ami negatív hatással lehet ránk
- Zsaluzia: az árnyékolók új generációja
- Ilyen hangulatosak az energiafüggetlen „Földbárka” ökoházak
- Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben – újrahasznosított alapanyagokból
- A kutyák hozzánk hasonlóan értik a szavakat (videó)
- 17 célkitűzés egy jobb világért – 3. Egészség és jóllét
- 120 méteres szikla peremére épült spanyol kisváros – itt alkotott Hemingway
- Hamarosan kezdődik a csodaszép krókusz virágzás a Magas-Tátrában
- Bécsben is elindult a kerékpáros konvoj iskolajárat, a „bicibus” – a gyerekek imádják!
- Gigantikus öko-graffiti készült Venezuelában – 200 ezer újrahasznosított kupakból
- Védenünk kell a talajt – nagy pusztulást okoz a túlművelés és vegyszerhasználat
- Gondolatok a Víz Világnapjára
- Népi építészeti elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország makettpark
- A zöldhályog korai kezelésével megelőzhető a teljes vakság
- Legyen zöld a szülinapod! Hívd meg környezetbarátaidat!
- A fenntartható környezetszépítés áll a Virágos Magyarország verseny fókuszában
- Bölcs vízgazdálkodás és élőhely-helyreállítás a Dráva mentén
- A WHO levegőminőségi ajánlásainak csak 7 ország felel meg
- 17 Célkitűzés egy jobb világért – 2. az éhezés megszüntetése
- Kipipálhatod a női bajokat ezzel a 4 szuper hatásos gyógynövénnyel
- A bélflóránk elárulhatja, hogy milyen gyorsan öregszünk
- Milyen eszközök segíthetnek, ha elakadtunk az autónkkal terepen?
- 6+1 tipp, amire érdemes ügyelni a szőnyegvásárlás során
- Élvezd a gyógyfürdők erejét az otthonodban is!
- Hogyan segítsük gyermekünket az iskolai beilleszkedés során?
- Budapest nyerte az EU Európai Mobilitási Hét díját – a fenntartható közlekedésért
- A francia alsóház megszavazta a fast fashion korlátozását
- Ideje elhagyni a kreatív önéletrajzokat?
- Elindult az Országfásítás ültetési időszaka – idén háromszoros volt a túljelentkezés
- A minimalizmus varázsa: egyszerűség és elegancia a belső terekben
- Hangulatos otthonra vágysz? Tippek, hogy sikerüljön!
- A fali stukkók visszatérő divatja – A klasszikus megjelenés modern értelmezése
- Napfényes otthon a megfelelő tetőablak segítségével
- Ha beüt a krach, jobb az adatmentést szakemberekre bízni
- Miért előnyösek a szigetelt korlátos erkélyrendszerek?
- Tavaszi bőrmegújítás? Ezekre érdemes odafigyelni!
- Hogyan zajlik a közművek átírása?
- A gokart garantáltan belőled is kihozza a gyereket!
- A böjt segíti a sejtmegújítást és egyes betegségek megelőzését
- Baktériumokkal festik a textilt – új környezetbarát módszer
- 17 Célkitűzés egy jobb világért – 1. A szegénység felszámolása
- Március 15-től hétvégente újra a gyalogosoké a pesti alsó rakpart
- Hagyományos és házias ízek: így használhatjuk az ételízesítőket
- Miben lehet segítségünkre a népszerű marketingautomatizációs program?
- Hosszú távon így hat az alkoholfogyasztás a szervezetre
- Amit a modern autóriasztók kapcsán tudni kell
- Hogyan hasznosítsd okosan a tetőteret? Íme, 4 kreatív, praktikus ötlet!
- Útmutató az ideális webtárhely csomag kiválasztásához
- Másfél tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza árteréből a PET Kupa önkéntesei
- Valami megváltozik: így készülj fel az esküvődre lelkileg!
- Hogyan működtethetünk hatékonyan webáruházat?
- Munkaruha szitázással
- Miért éri meg a háromrétegű ablakot választani?
- Vintage a konyhában: egy régi kor modern köntösben
- Oscar-díjas „filmszereplő” lett a Műegyetem
- Különleges hímestojások a világ minden tájáról a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban
- High tech Kiberbiztonsági labort alapított az ELTE és az OTP
- A klímaváltozás miatt eltolódnak a fajok elterjedési határai – a teljes ökoszisztémát veszélyezteti a jelenség
- A sövénygondozás alapszabályai
- A ketogén diéta és az időszakos böjt daganatokra gyakorolt hatását összegezték a Semmelweis kutatói
- A műanyag több üvegházhatásúgáz-kibocsátásért felel, mint a légi közlekedés és a hajózás
- Korán jött idén a tavasz és vele a kullancsszezon is
- Kreatív táblákon az ENSZ 17 fenntarthatósági alapelve a Műegyetemen
- 5 tipp – Hogyan szakadjunk ki a közösségi média virtuális börtönéből?
- Mennyire körkörös a PET?
- Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben
- Tányérunkon a változás – bármilyen étrendet követünk, mindannyian tudunk tenni a környezetünkért
- Mohácson található az egyetlen működő taposómalom
- Gigantikus akkumulátoros energiatároló épül hazánkban
- Nemzetközi MI kutatás az Alzheimer-kór molekuláris mechanizmusainak feltárására
- Kreatív alkotással győzte le a depressziót – fantasztikusak a hímzett tájképei
- Új magyar felfedezés forradalmasíthatja a rákgyógyítást – a sejtek egészséges állapotát állítja helyre
- Magyarország legnagyobb hóvirágmezője az Alcsúti Arborétumban
- Új magyar felfedezés a rák immunterápiában
- A magyar vár, melyet egyetlen ember épített
- Magyar Busó Maszk Karnevált rendeztek Indiában
- A Desigual divatba hozta az egyediséget!
- Az 5 legjobb gyógytea tavaszi fáradtság ellen – a Bükki Gyuri bácsi szerint
- Varázslatos Kis herceg előadás az Erkel Színházban
- Az intelligenciának 10 típusa van – mindegyik más területen jelent előnyt
- Ez a zöldtetős ház kívül-belül gyönyörű – energiahatékony és a szigetelése is tökéletes
- Mesebeli gyeptetős házikók Ausztriában
- Huszonegy szociális naperőmű épül hazánkban 2024-ben
- A Kanári-szigetek egyik szigete bebizonyította, hogy lehetséges csak megújuló energiával működni
- Ünnepi díszbe öltözött a Gyermekvasút – évek óta nem látott hótakaró fedi a tájat
- Igazi „Hungarikum” a Geresdlaki Mézeskalácsfalu – a falu összes házát kisütötték mézeskalácsból
- Átadták Magyarország első, autistáknak kialakított mintalakását
- Ilyen gyönyörű lett a felújított Andrássy-kastély – hazánk egyik legszebb kastélya
- Dokumentumfilmmel tiszteleg a 100 éves magyar légiközlekedés előtt a ferihegyi repülőmúzeum
- Íme a nyerő „képlet” a nulla hulladék felé
- Az Advent Bazilika lett ismét Európa Legjobb Karácsonyi Vására
- Peru rejtett természeti kincse a Szivárvány hegy
- A legjobb film díját nyerte Torontóban a Semmelweis életét bemutató film
- Termálfürdő „lebegő” medencékkel – az osztrák Alpokban
- Világelső a Soproni Egyetem e-hulladék kezelési módszere
- Jégfolyosó és Téli Élménypark nyílt a belvárosban
- Folytatódik a Műegyetemi büfék „zöldülése”
- Elindultak az adventi Fényvillamosok– itt a menetrend!
- Lenyűgöző trükkel készítettek a sivatag közepén jeget már az ókorban is
- Áramtermelő „szélfák” – a napelemek alternatívái lehetnek?
- Így segítik a gyógyulást az állatok – Terápiás kutyák „dolgoznak” a Semmelweis sürgősségi osztályán
- Micsoda elismerés! Egy magyar séf is bekerült a világ 100 legjobbja közé
- Örülhetünk-e a hamarosan életbe lépő visszaváltási rendszernek?
- Gesztenye a téli vitaminforrás
- A Semmelweis Egyetem mostantól kredittel jutalmazza a hallgatók önkéntes munkáját a Vöröskeresztnél
- Green Friday – tábor tűz, forralt bor és esti lampionos séta a tanösvényen
- Az e-autók új generációja a „Timber”– fa alapú karosszéria mezőgazdasági hulladékból
- Idén is hazánkba látogat a lappföldi Mikulás – több nagyvárosban is találkozhatunk vele
- Régi képeslap fotók kerültek elő Budapestről – új tárlat a Nemzeti Galériában
- Nulla hulladék a nulla kibocsátásért, avagy hulladékmegelőzéssel az egészséges klímáért
- Sarki fény jelent meg Magyarország felett – idén már ez a 10. alkalom
- A világ 3. legnagyobb labirintusa Magyarországon van – ez a Csillagösvény
- Ez a horvát sziget olyan, mint egy ujjlenyomat
- A Csendes-óceán természeti csodája: Thor kútja
- Ne stresszeljünk, ha vízvezeték szerelőre van szükségünk!
- Úszó ökostadion épülhet a 2026-os FIFA-világbajnokságra
- Új ritmikai teszt segíthet az olvasási nehézség előrejelzésében – és fejlesztésében
- A növényi húshelyettesítők fogyasztása a környezetünket és egészségünket is óvná – a Debreceni Egyetem új kutatása
- Megtalálták a legelső pálos kolostort a Balaton-felvidéken a Nemzeti Múzeum régészei
- Izgalmas, rejtvényeket rejtő felfedező útvonalak a fővárosban – Budapest 150. születésnapja alkalmából
- Már országszerte kóstolhatjuk Budapest 2023-as desszertjét – a japán ihletésű Revue-t
- Brazil gyanta – a selymes bőr egyszerű és hatékony módja
- A képalkotó diagnosztika múltja, jelene és jövője
- Az első 3D nyomtatott kunyhó Guatemalában – egy 9-es erősségű földrengést is kibír
- Felkerült a Világörökségi listára egy színes kerámiáiról híres tunéziai sziget
- 5+1 legjobb kerékpártúra Budapest környékén őszre
- Izland turistaadót vezet be – természeti kincsei védelméért
- Nagyszabású jótékonysági koncertet ad a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatóiból álló Medikus Zenekar
- Egy kis skandináv hangulat
- A világ első meteorológiai állomása 2000 éves és még mindig áll
- Kedvezményeket kapnak jövőre az elektromos autót vásárlók hazánkban
- Mitől alakulhat ki csőtörés?
- Védjük környezetünket munka közben is
- A különféle mézfajták gyógyhatásai
- Tokaj nyerte az ENSZ Best Tourism Villages 2023 díjat
- Hungarikum lett a lángos és a székelykapu
- Szuperfák a klímavédelemben – Az 5 legtöbb CO2-t elnyelő fa
- Fantasztikus a Makói Lombkoronasétány
- Az év kilátója 2023 címet egy gyönyörű Makovecz építmény nyerte
- Öltöztesd őszbe a nappalid – 5+1 dekortipp
- Modern csőház érdekes megoldásokkal
- Stockholm kitiltja a benzines és dízelmotoros autókat a városközpontból
- 2024. január 1-től italos palack visszaváltási rendszer indul hazánkban – 50 Ft jár minden PET palack, üveg és fém italos dobozért
- Az iskolai jógaórák csökkentik a stresszt és a szorongást a gyerekekben
- Úttörő szelektív textilgyűjtés a finneknél – útjára indult a jutalmazó Textil Betéti Rendszer
- Erénynek tartják, de pont ezért veszélyes az edzésfüggőség
- Dr. Karikó Katalin az első magyar Nobel-díjas nő
- Új öregedésgátló DNS kódokat fedeztek fel magyar kutatók – a hallhatatlan medúzák titka
- Interaktív „Nulla hulladék tanösvény” nyílt Budapesten – a hulladékmentes életmódra tanít
- A köles egy elfeledett ősi gabonánk – egy igazi „superfood”
- 3+1 prezentációs eszköz, ami segít megragadni az emberek figyelmét
- Naponta 110 tonna műanyagot gyűjtenek be a napelemes szeméttisztító hajók
- A lakók kedvenc könyveit ábrázolja az óriási könyvespolc graffiti – a házuk falán
- Egyre több olasz faluban lehet 1 euróért házat venni – ha vállaljuk hogy felújítjuk
- Így kíméld a pénztárcádat télen-nyáron!
- 3 műtét, ami óriási életminőség-javulást eredményezhet, ha rászánjuk magunkat
- Fesztiválok idején…
- A fák is kötődnek egymáshoz, és különleges intelligenciával rendelkeznek – kisfilm mutatja be az új felfedezéseket
- Mexikó rejtett kincse – termálmedencék egy gyönyörű kanyonban
- Tekerd a vádlid köré – ez a legújabb szandál trend
- Hímzett „festményeket” készít egy képzőművész lány – Van Gogh stílusban
- A stressz növelheti a biológiai életkort egy magyar részvétellel készült tanulmány szerint
- Környezettudatos olvasás – hogyan?
- A kondenzációs kazánok: hatékony és környezetbarát fűtési megoldások
- Az Apple Watch a mindennapokban: okos életvezetés egyszerűen
- Saját edzőterem? Hogyan alakítható ki az otthonunkban?
- Birkenstock flip-flopok – a tökéletes választás nyárra
- Egy ősi civilizáció nyomai – gyönyörű faragott sziklatömbök elszórtan a sivatagban
- A gomba D-vitamin tartalmát az ötszörösére lehet növelni egy egyszerű módszerrel
- Fűtési trükkök, háztulajdonosoknak
- Az egész családnak jó, ha a felnőtt gyermek mielőbb jogsit szerez
- Az újrahasznosítható műanyag csomagolások előnyei az élelmiszeriparban
- 7 tipp az első randihoz, hogy biztosan legyen folytatás
- Ez a kis ház a folyó közepén minden árvizet túlél…
- Hogyan készülj fel lelkileg a szájsebészeti beavatkozásra?
- Szlovénia útdíjak és útvonalak kisokos
- Magyarország leghosszabb hídja – a Kőröshegyi völgyhíd
- A leghasznosabb szerszámok, ha saját kezűleg újítod fel a lakást!
- A 10 legjobb sok utazással járó munka: a Jooble tippjei
- Egyre népszerűbbek az Earthship ökoházak – 100 %-ban energiafüggetlen
- Ékszerdoboz a föld alatt – az óriás kristályok barlangja
- Lehulló levelekből készül az új környezetbarát papír – fa kivágás helyett
- Házi praktikák fáradt szemre
- Nyugdíjasként kezdett el festeni – és azóta csak ontja magából a gyönyörű alkotásokat
- Különös természeti jelenség Maldív-szigetek partjainál – csillagként ragyog a milliónyi plankton
- 20 méteres hókanyon a japán Alpokban
- A 10 legjobb vírus- és baktériumölő növény – a természet antibiotikumai
- Hogyan válasszuk ki a legjobb kerti hintát?
- Napelemes lesz az összes új lakás Tokióban – kötelezővé tették a napelemet
- Kutyusoknak olvasnak kisiskolások egy menhelyen – míg ők gyakorolnak, a kutyák megnyugodnak
- Izgalmas múzeumpedagógiai programot indított gyerekeknek az ELTE
- Az új tengeri só akkumulátor 4x akkora kapacitású, mint a lítium
- A Föld körüli elektroszmogot fogja vizsgálni az új magyar kisműhold
- Megható sorokkal búcsúzott Böjte Csaba a Bükki Füvesembertől
- Norvégia fővárosa teljesen zöld tömegközlekedésre vált – a világon elsőként
- Csodaszép a befagyott Bajkál-tó – a világ legmélyebb tava
- Új magyar rákellenes gyógymód a fényre aktiválható szuperbaktérium – célzottan pusztítja a rákos sejteket
- Az egyetemisták fele pszichés problémákkal küzd
- Sógyurma karácsonyfadíszek készítése – házilag
- Először készült 3D nyomtatott ház természetes anyagokból – az egész ház teljesen újrahasznosítható
- 3 beltéri világítás ötlet a fényesebb enteriőrért
- Varázslatos a Geresdlaki Mézeskalácsfalu – a falu összes házát kisütötték mézeskalácsból
- Szeretsz utazni? Csekkold ezeket a csodálatos úti célokat!
- Arizona gyönyörű természeti kincse az Antilop-kanyon
- Életeket menthet a mentő és tűzoltó egységeket kísérő magyar fejlesztésű Előfutár drón
- Új stratégia a gyermekkori elhízás megelőzésében – a sérült zsírsejtek újraaktiválása
- Kézműves termékek eladásához is lehetőséget kínál az online tér
- Egy gyönyörű geológiai csoda – Arizona hullámzó sziklái
- Megújuló energia és biogáz erőművek épülnek hazánkban
- Fantasztikus felvétel készült a ködben úszó Sümegi várról
- Izlandon már az otthonok 87%-át termálvíz fűti – a geotermikus energia a legjobb megújuló erőforrás
- Mire figyelj, ha plasztikáztatni szeretnél
- Daróczi Csaba lett az Év Természetfotósa – 3 kategóriában is első díjat nyert
- Kőtömbök közé épült Stone House
- Mit veszíthetünk, ha kihagyjuk a nyaralást?
- A fiatalok stressztűrő képessége egyre alacsonyabb
- A világ legnagyobb buddhista temploma Borobudur egy 8 szintes piramis
- Zéró energiafogyasztású ökoház a föld alatt
- Megjelent a világ legzöldebb egyetemei 2023 ranglista – 3 magyar egyetem is szerepel rajta
- Te szereted a Black Friday-t?
- Európa legszebb vasútvonala a Bernina expressz 196 hídon halad át
- Íme, egy kis kabátmustra!
- A világ legnagyobb geotermikus lagúnája épül Kanadában – energiafüggetlen falvakkal
- A TOP10 kerékpárbarát város 2022-ben – ahol a legtöbben bicikliznek
- Így lehet a fával való fűtés környezetbarát megoldás
- 5 egészséges gabonapástétom reggelire
- A Maijishan Grottoes rejtélye – egy 140 méteres sziklába faragott ősi szentély
- A világ egyik legszebb barlangja – a chilei márvány barlang
- Így viseljünk stílusosan Dr. Martens-t – női és férfi outfit tippek
- 55 méteres rezgő rudak termelik az áramot – innovatív szélerőmű
- Thaiföld lebegő virágoskertje a Vörös Lótusz-tenger
- A napenergia akár 18 évig is tárolható – tudományos áttörés a chip generátor
- Marokkó titka – A misztikus kék város
- Új találmány a növényi napelem – éjszaka is termeli az áramot
- Színesre festették a zebrákat Madridban – a gyerekek örömére és védelmében
- Szeretteink érintése csökkenti a fájdalmat, szinkronizálja a szívverést és a légzést
- Így néznek ki a lítium mezők az Atacama sósivatagban – egy légifotós megörökítette
- 60 másodperc alatt el lehet aludni a 4-7-8 légzéstechnika segítségével
- Bizonyos állatok képesek megváltoztatni a nemüket – a fajfenntartás érdekében
- Bejárati kapu inspirációk kertes házakhoz
- Az anasazi indiánok titkos rejtekhelye
- Fűtés nélküli irodaházak épülnek Bécsben
- Apró oázis Peru déli részén – vize gyógyító hatású
- Tippek festékszóró használatához – lakásfestés saját kezűleg
- Víz alatti üvegalagút épül Horvátországban – 18 méter mélységben sétálhatunk a tengerben
- Kreatív találmány az áramtermelő szobabicikli – sportolással is termelhetünk áramot
- Áram nélküli fűtés – egy olasz diák találmánya a duplakupolás kerámia „hősugárzó”
- Hazánkban elsőként Szeged átáll geotermikus energiára – már 4 városrészben termálvízzel fűtenek gáz helyett
- Koktélruha – a legjobb választás minden alkalomra
- Minden végzős diáknak 10 fát el kell ültetnie – környezetvédelmi törvény a Fülöp-szigeteken
- Férfi fürdőnadrág trend 2022 – stílusok és fazonok
- Jönnek az öntöltődő napelemes autók – nem kell többé üzemanyagra költeni
- A finnek felfedezték a homok energiatároló képességét – így fűtenek zöldenergiával gáz helyett
- Jönnek a szupergyors „lebegő” vonatok – zéró CO2 kibocsátással
- Európa legszebb makettparkja a Szarvasi Arborétumban felépített Mini Magyarország
- Bali új digitális nomád vízuma – 5 évig adómentesen lehet dolgozni az indonéz szigeten
- A Föld gyönyörű és különleges fái
- Ismerd meg a magyar várakat – 35 élethű vármakett a Velencei-tó partján
- Cinque Terre – Olaszország mesés vidéke
- Napelemes konnektor – közvetlen csatlakozás a napenergiára
- Vörös föld a Vértesben – mintha a Marson járnánk…
- Toszkán hangulatú kisváros Horvátországban – egy sziklaszirt tetején
- A Bükk természeti kincse a Sipovics tengerszem
- A Budai Vár egy eldugott részén egy romantikus Török kert rejtőzik
- A Kányavári sziget – egy külön világ a Kis-Balatonban
- Hatalmas Kéz kilátó épült Hollókőnél – a Világörökségi falunk mellett
- Olaszország egyetlen fjordja – az Amalfi-part egyik legromantikusabb strandja
- Különleges vízi kilátó a Tisza-tavon – csak vízi úton lehet megközelíteni
- Olaszország eltörölt minden beutazási korlátozást
- A hangszeres zenetanulás fontos mentális és pszichés készségeket fejleszt
- Napraforgók segítik a napelemek fejlesztését – az ELTE kutatóinak új felfedezése
- Ilyen gyönyörű helyen dolgozhatnak a litván digitális nomádok
- Barcelona minden strandján betiltotta a dohányzást – Spanyolország többi része is követheti
- A Balaton gyönyörű kilátói
- A hollandok már napenergiát tankolhatnak – napelemes töltőállomások országszerte
- Felfedezték az öntisztuló anyagot – napfény hatására magától megtisztul
- Sikeres fogyás zsírégető és étvágycsökkentő gyógyteákkal – a bükki Gyuri bácsi tanácsai
- Először gyógyítottak rákot fagyasztással hazánkban a Semmelweis Egyetemen
- A fa ölelés gyógyító hatású – Japánban már terápiaként alkalmazzák
- A 10 legjobb párkapcsolati könyv, amit minden párnak el kellene olvasnia
- Kolibri formájú virágok nyílnak Ausztráliában – a homokdűnék csodája
- A koriander képes megtisztítani a vizet – hatékonyabb mint a szénszűrők!
- Átlátszó Photon space ház – high tech sötétíthető falakkal
- 3 egyszerű és hatékony rezsicsökkentő tipp – a villanyszámla és gázszámla csökkentésére
- Egy apró oázis a Góbi-sivatag közepén
- A természet ritka csodája – a szétnyíló tenger
- Finnországban fizetnek a szelektív hulladékgyűjtésért – le lehet vásárolni a boltokban
- Energiahatékony földházak épülnek Ausztráliában – a föld a legjobb szigetelő
- Gyógyító állati mérgek – egy magyar kutató létrehozta a Világ Toxin Bankját
- Gyönyörű a Sümegi Vár éjszakai kivilágítása
- Luxemburg ingyenessé tette a tömegközlekedést – hogy csökkenjen az autóhasználat és az ország széndioxid kibocsátása
- Egy kínai orvos felfedezése: a koronavírus nagy dózisú C-vitaminnal gyógyítható
- Mit adnak nekünk az erdők és a fák – 10 érdekes tény
- Háztartási veszélyes hulladékok – mi számít annak, és mit-hol lehet leadni
- Két gyógynövény segíti a ciszták felszívódását – a bükki Gyuri bácsi tanácsai
- A gombában van egy speciális antioxidáns – védi az idegrendszert az Alzheimer-kórtól
- Hatalmas szivárvány ragyogott a Balaton felett – a természetfotóst is elkápráztatta a ritka természeti csoda
- A használt étolaj több kárt okoz, mint gondolnánk – soha ne öntsük a mosogatóba!
- Az északi fény új formáját fedezték fel Finnországban – „folyékony fény” az égen (videó)
- Ezért érdemes színesen táplálkozni – a zöld méregtelenít, a sárga fiatalít, a piros és a lila véd a ráktól
- Gyönyörű zuhatag egy spanyol kisváros közepén
- Van egy hatásos gyógytea fejfájásra, migrénre
- Gyönyörű felhővízesés alakult ki a Dunakanyarban (videó)
- Az ausztrál őslakosok tudják a megoldást az erdőtüzek ellen – már több ezer éve alkalmazzák
- A művészi tevékenység aktiválja az agy jutalomközpontját
- Dániában van egy hely, ahol sétálhatunk a tengeren
- Vegán sajt házilag – hihetetlenül egyszerű, és nagyon finom
- 4 egyszerű és finom gluténmentes kenyér – fehérjedús összetevőkből
- A Mercedes bemutatta az új Avatár autót a CES kiállításon – futurisztikus öko autó
- Jönnek a mobil elektromos autó töltőrobotok – nem kell többé töltőállomást keresni
- Európa legszebbjének választották a miskolci adventi villamost – a budapesti pedig harmadik helyen végzett
- A bizalom megsokszorozza a másik erejét
- 2019 legjobb állatvédelmi hírei – pozitív példák az egész világ számára
- 2019 legjobb környezetvédelmi hírei – fantasztikus előrelepések történtek
- 2 millió fát ültetett a világhírű brazil fotós és felesége – egy kiirtott esőerdő területén
- Robotok gyógyítják a sérült korallokat – elkezdődött a Nagy-korallzátony megmentése
- Csináld magad karácsonyfa alakú szalvéta – kreatív asztaldísz (videó)
- Szavazni lehet Európa legszebb karácsonyi villamosára – 3 hazai villamos is a listán
- Rómában PET palackkal lehet „fizetni” a metrójegyért
- Svédországban a véradók SMS-t kapnak, amikor a vérük megmentette egy ember életét
- Hollandia a világon elsőként megvalósította a kóborkutya mentességet – 1 millió kutyát fogadtak örökbe az emberek
- Csokoládés banán sushi – kreatív és izgalmas édesség 15 perc alatt
- Mikulásruhába öltöztetik a csecsemőket egy texasi kórházban – szívet melengető meglepetés
- Zserbó golyók 10 perc alatt sütés nélkül – könnyen, gyorsan, egyszerűen
- A világ első napelemes sótalanító vízfarmja – megoldás lehet a globális vízproblémára
- Mediterrán karfiol „steak” – Marinara szósszal
- Adventi „boldogság kalendárium” saját kézzel – minden napra egy lélekemelő üzenet
- Az idei év legjobb magyar drónfotói – lenyűgöző képek!
- Guinness-rekord lett a szerencsi Mikulás szán – a 41 világító rénszarvassal
- Csicseriborsó tikka masala – indiai ragu magyaros változatban
- Bon Jovi 2 jótékonysági éttermet nyitott – ahol ingyen ehetnek a rászorulók
- 120 000 üzenettel teli szalag a berlini fal helyén – 30 éves évforduló
- Betiltották Angkorvatban az elefánt turizmust – nem lehet többé elefántok hátán turistákat utaztatni
- IR-től a diabéteszig – gyógynövényekkel a cukorbetegség ellen
- A súlyosan légszennyezett Indiában megjelent az első oxigén bár – az emberek fizetnek a tiszta levegőért
- A csehek már utántöltő automatából vehetnek mosószert a Rossmann és dm üzleteiben – a műanyaghulladék csökkentéséért
- Japán a 2020-as olimpiai érmeket újrahasznosított e-hulldékból készíti
- Kötelező tantárgy lett Olaszországban a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés – egy környezettudatos új generációért
- Cukkini zakuszka – tésztára, palacsintába, kenyérre
- Hajókönyvtár viszi az olvasnivalót Svédországban a kisebb szigetek lakóinak
- A rómaiak sokkal tartósabb betont készítettek, mint a mai építőipar – és környezetkímélőbb módon
- A japán Microsoftnál bevezették a 4 napos munkahetet – 40%-kal nőtt a teljesítmény
- 5 fejfájást okozó vitaminhiány – erre sokszor nem is gondolunk
- A 2019-es „Legjobb Időjárási fotók” verseny győztes képei
- Találd meg a kudarcokban a gazdagító erőt! – ezt tanítja az ősi japán kintsugi hagyomány
- Édenkerti élet alakult ki egy beszakadt vulkánban- a tudósok számára is rejtély
- 10 kreatív madáretető, amit a gyerekekkel is elkészíthetünk – a madarak örömére
- Futurisztikus ökofarm a sivatagban – egy ősi vízgazdálkodási módszerrel működik
- Vicces kék lábú madár él a Galápagos szigeteken – veszélyeztetett listán van
- Egy orosz kisfiú menhelyi állatokért fest – csak kutyaeledellel lehet fizetni a képeiért
- Kör alakú kertváros épült Dániában – a szürreális hely a gabonakörökre hasonlít
- A megbocsájtás tanulható, fejleszthető képesség – a folyamat 4 részből áll
- Gyönyörű irizáló felhők a szibériai hegyekben – ezek a jégkristály felhők
- Görögország legszebb Meteora-kolostorai
- Százezernyi daru a Hortobágyon – fantasztikus látvány (videó)
- A legújabb megújuló energiaforrás a vízijácint-biogáz – Kenyában már egy egész falut ellát energiával
- Az olaszok tészta szívószálra cserélték a műanyagot – egyre több bárban használják
- 100%-ban lebomló narancshéj poharakba adagolja a friss narancslét – eldobható műanyag helyett
- A 10 legjobb jódforrás – a pajzsmirigy működéséhez
- A cigarettacsikk nagyobb probléma, mint ahogy eddig gondolták – rejtőzködve szennyezi a Földet és az élővizeket
- Ősz a világ körül – 15 gyönyörű őszi tájkép
- Magyar találmány zöldbeton – újrahasznosított hulladékból készül
- 440 női cipő Isztambulban egy ház falán – figyelemfelhívás a családon belüli erőszakra
- Magyar kutya lett a romkutatás világbajnoka – a Mentőkutya Világbajnokságon
- A finnek „Boldog óra” kezdeményezése – az élelmiszerpazarlás csökkentésére
- A 15 legerősebb antioxidáns – ezek az ételek védenek a ráktól
- 11 dolog, amit megtehetünk a Föld bolygóért – 4 hetes Föld napja kihívás
- Szicília hatalmas virágos lépcsője – több ezer virág és gyertya díszíti
- A fülzúgás valójában a fejben van – és az agyat terheli
- Felfedeztek egy mestergént, amely az egész testet képes újjáépíteni – az emberben is ott van…
- Mobil könyvtárbuszt adtak át Egerben – 23 településhez viszi a könyveket
- Megfejtették, hogy miért kerülik az autisták a szemkontaktust
- Új találmány segíti a vakok közlekedését – az „okos fehérbot” rezeg, érzékel és hangosan navigál
- Akkora siker volt, hogy minden áruházban kapható lesz az újrahasznosítható tasak – műanyag zacskók helyett
- A zen kő művészet titka – gravitációt meghaladó alkotások
- Saját bögrerendszer egy székesfehérvári gimnáziumban – száműzték a műanyag poharakat a büféből
- Új találmány a hordható légkondi – csak egy ponton hűt, de 5 fokkal csökken az egész test hőérzete
- Minnesotában fizetnek azoknak, akik méhbaráttá alakítják a kertjüket – új törvény a méhekért
- Két hete ég a „Föld tüdeje” az Amazonas – a megnövekedett erdőirtást okolják a pusztító erdőtűzért
- 15 érdekes hungarikum – amire büszkék lehetünk
- Az inuit eszkimók egyszerű módon tanítják meg a gyermekeknek a harag kezelését – ezért sose dühöngenek
- Különleges látványosság a debreceni Ködszínház – hatalmas vízfüggöny a vetítővászon
- Hollandiában már 316 virágzó buszmegállót hoztak létre – a méhek védelmében
- Ezt a kis strandbüfét 100%-ban napenergia működteti Costa Rica tengerpartján
- Ma van az augusztusi csillaghullás tetőpontja – Pestről is jól látható a meteorraj
- Kanada két hatalmas védett övezetet hozott létre az Északi-tengeren – a jegesmedvék utolsó menedéke lehet…
- A meditáció és a jóga vissza tudja fordítani a stressz által okozott elváltozásokat a DNS-ben
- A Tisza „tengerpartja” – a mediterrán hangulatú Körös-toroki Partfürdő
- Betiltották a műanyag PET palackos víz árusítását a San Francisco-i repülőtéren
- 7 egészen különleges szállás az országban – buboréksátor, kilátó, luxus jurta, barlang apartmanok
- Több mint 350 millió fát ültettek el egyetlen nap alatt Etiópiában- új világrekord született
- A 15 legérdekesebb látnivaló Tihanyban – a Balaton mediterrán félszigete
- 5 érdekes tény az emberi testről
- Különleges élmény a Balaton Camino
- Az elhízás oka lehet a túlzott sózás is – állandósítja az éhségérzetet
- Gyeptetős buszok közlekednek Spanyolországban
- Ingyenes strandkönyvtár nyílt a tiszafüredi szabadstrandon – társasjátékok is kölcsönözhetők
- Világító kerékpárút épült Lengyelországban – olyan mint egy csillagösvény
- Az emberi testnek több mint a felét nem emberi sejtek alkotják
- A meggy egy ősi szupergyümölcs – íme a 11 gyógyhatása
- Jég helyett vízben gázolnak a kutyák Grönlandon – extrém meleg van, rekord mértékű a jégolvadás
- A nőstény szitakötő halottnak tetteti magát, ha olyan hím közeledik, amelyik nem tetszik neki
- Extrém nyári jégeső Mexikóban – 1 méternyi jég zúdult Guadalajara városára
- Görögország legszebb világítótornya – Androsz-szigetén
- Végre! Kerékpárút épül Budapest és a Balaton között
- A baktériumok világa olyan, mint „A Trónok harca”
- Leválthatja a műanyagot az új biocellulóz – 100%-ban lebomló növényi csomagolás
- 10 kevésbé ismert, gyönyörű tó hazánkban
- Elkezdődött a tiszavirágzás – 150 ezer forintra büntethető, aki elpusztít egy tiszavirágot
- 3 mesebeli kisvasút a Balaton körül – gyönyörű védett tájakon át
- 11 érdekes magyar Guinness rekord
- Kanadában betiltották a delfinek és bálnák fogságban tartását
- Kezdődik a szentjánosbogarak rajzása – a nyári esték varázslata
- A 10 legszebb levendulás hely az országban
- Így válasszunk napszemüveget – egy rossz napszemüveg, károsabb mint a semmilyen
- Különös emlékmű a Szahara közepén – életnagyságú repülőgép rajzolódik ki a sivatagban
- Egy német cirkuszban beszüntették az állatos produkciókat – hologramokat használnak élő állatok helyett
- A 15 legszebb kastély Magyarországon
- A világ legnagyobb, ma is működő vízikereke – egy apró szigeten
- Jönnek az ehető evőeszközök – a gyorséttermekben leválthatják az eldobható műanyagot
- Norvégia népszerű látványossága a Kjerag-szikla – egy meredek hasadékba szorult óriási kőtömb
- Íme, az első műanyagmentes repülő – nincs többé eldobható műanyag a fedélzeten
- Óceántisztító ökosziget épül a Karib-tengeren
- Ritka fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban – alig 300 példány él a világban
- London legszebb bejárati ajtóit gyűjtötte össze egy fotós
- Megépült Magyarország első zenélő útja a Somogyban
- Interaktív térképen a magyar népzene – tájegységek szerint kereshetünk a népdalokra
- Az éneklés gyógyítja a szülés utáni depressziót – egy londoni korházban már terápiaként alkalmazzák
- Nem jön a baba? Segítenek a hormontermelő gyógynövények
- Londonban 11 kilométeres „méhkorlátot” építenek vadvirágokból – így segítik a méhek túlélését
- Különleges bazsarózsa virágzik a Mecsekben – 95 %-a már csak hazánkban él
- Másokat motivál a kerekesszékbe került gyönyörű lány
- Nehézfémek lehetnek a csapvízben az elöregedett csőhálózatok miatt
- Ehető alga vízgömbökben osztották a vizet a londoni maratonon – PET palack helyett
- A tűhegyes szika kanyonban hatalmas fenyő órások nőnek
- Paradicsomos mexikói kréker – kenyér helyett is tökéletes
- Utazás lakókocsival gyönyörű tájakon – inspiráló, romantikus és vadregényes
- Vadfűből készül a biológiailag lebomló szívószál – a tengeri állatok millióinak mentheti meg az életét
- Létezik egy méhfaj, akik virágokban szeretnek aludni – még össze is bújnak
- Kreatív ajándék ötletek anyák napjára – 10 kézzel készített meglepetés
- A világ legszínesebb folyója a kolumbiai Kristály folyó
- A kreatív elme – honnan jönnek a zseniális ötletek
- Hős lett a francia pap, aki berohant az égő Notre-Dame-ba, hogy kimentse a 2000 éves töviskoszorút
- A gátlásos, a társaságkerülő és a kreatív – az „elvonulók” 3 típusa
- Einstein rejtvénye – a fejtörőt az emberek 98 százaléka nem tudja megoldani
- A gyanús anyajegy 4 ismérve – önvizsgálattal is felismerhető
- Megnyílt a balatoni hullámvasút
- Húsvéti tojásfestés természetes alapanyagokból – az összes színt ki tudjuk keverni
- Falászavar – a férfiak leggyakoribb evészavara
- Műanyag helyett levelekbe csomagolják a zöldséget egy ázsiai szupermarketben
- Különleges látványosság a pécsi cseresznyevirágzás
- Einstein arcképe és Stephen Hawking idézetek kerültek egy gimnázium lépcsőjére
- A figyelemzavar és az érzelmi intelligencia összefügg – egy pszichiáter szerint
- Élő fákból épül a „Nagy Zöld Fal” Afrikában – a világ legnagyobb emberi építménye lesz
- Az intelligens emberek bizonyos agyterületei jobban kapcsolódnak egymáshoz
- Ez az 5 legjobb gyógynövény alvászavar ellen – a Bükki Gyuri bácsi szerint
- Így pirosodik be egy éjszaka alatt a zöld paradicsom – egy szintetikus szer hatására
- Úszó apartmanok Zanzibár partjainál – víz alatti hálószobával
- 7 étel, amely gyógyítja a gyomorfekélyt
- Minden idők legnagyobb erdőirtása Borneó szigetén -pálmaolajért
- A legszennyezettebb zöldségek és gyümölcsök listája – hogyan védekezzünk a vegyszerek ellen
- Miben rejlik a boldogság? – erre jutottak a boldogságkutatók…
- Az átlátszó sátorból még a csillagos égbolt is látható
- Minden gerincproblémát megold a „krokodil torna”!
- Ma látható 2019 utolsó szuperholdja – pont a napéjegyenlőségre, vagyis a tavaszkezdetre esik
- Március 20. a boldogság világnapja – az ötlet Bhutánból ered
- A kottázó írógép az 50-es évek nagy találmánya – már csak alig néhány van belőle
- Az okosan vitatkozó pároknak nagyobb az esélyük a boldog párkapcsolatra
- Korallzátonnyá változnak az ökoszobrok a tenger mélyén – Mexikó partjainál
- Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk
- #Trashchallenge kihívás terjed a neten – hadjárat a szemét ellen!
- A 10 legérdekesebb látnivaló a Krk szigeten
- 7 vitaminhiányra utaló jel az arcon
- Életeket ment egy ausztrál orvos egyszerű ötlete – világszerte egyre több kórházban alkalmazzák
- Horvátország egyik védett természeti kincse – a sós vizű Mir-tó
- „A természet naplója” – tájkép festmények kidőlt farönkökön
- 12 hét alatt gyógyítható a pánikbetegség – a Semmelweis Egyetem által alkalmazott terápiával
- Letaposták a védett tőzikéket a turisták – a Fertő-Hanság Nemzeti Park felhívást adott ki
- 100 éves deszkákra készít kreatív kavicsképeket
- A víztisztító kaktuszok titka – az indiánok már 1000 éve tudják…
- Seattle legnépszerűbb taxisa lett az „utas menüjével” – 5 féle utazási stílus rendelhető
- Ez a napelemes Arany tojás egy exkluzív szauna – a svéd tengerparton
- Tibeti függőhíd épül a Krka kanyon felett – a horvát tengerpart új látványossága
- Kidobott gumiabroncsokból készít fekhelyeket menhelyi állatoknak
- Magyarország 10 legszebb kilátója – érdekes és különleges építészeti alkotások
- 2019 legnagyobb Szuperholdja látható ma az égen – a „Hóhold”
- Megjelent a gluténérzékenység új fajtája, amit a stressz is okozhat – van egy könnyen felismerhető tünete
- Mínusz 17 fokban is biciklivel mentek a gyerekek iskolába egy finn kisvárosban
- Világörökség lett a kékfestés hagyománya
- A 10 legjobb D-vitamin forrás – könnyen fedezhető a napi szükséglet
- A depresszió 5 típusa – okok és kiutak
- A pécsi 135 éves mandulafa nyerheti meg a 2019-es Európai Év Fája címet
- Márciusban jön a Vizipók-csodapók mozifilm – digitálisan felújított változatban
- Korea mesés vidéke Gyémánt hegy – apró tengerszemek a sziklacsúcsok között
- Hamarosan kezdődik a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban
- A mesterséges édesítőszerek károsítják a bélflórát
- Ritka égi jelenséget kapott el az MTI fotósa – egyszerre tűnt fel az égen a Jupiter, a Vénusz és a Hold
- Miért olyan nehéz őszintén kommunikálni?
- A híres herendi motívumok díszítik az elektromos töltőállomást Herenden
- Ingyen lehet lakni 3 hónapig egy gyönyörű olasz faluban
- Öt év után újra befagyott a Niagara-vízesés – extrém hideg van Amerikában
- A 10 legjobb C-vitamin forrás – 8 hazánkban is megterem
- Vízen lebegő kristály hotel épül Norvégiában – minden szobából látható az északi fény
- Hajmeresztő szerpentinek a világ legveszélyesebb autóútján
- Olaszország betiltja az eldobható műanyagot és a kozmetikai mikroszemcséket – az óceánok védelmében
- Csodatevő kutak és források hazánkban – ahol csodás gyógyulások történtek
- Jönnek a napelemes „okosutak” – Németországban már tesztelik az elsőt
- A világ legkisebb könyvtára egy 110 éves fa törzse
- Sorra épülnek a napelemes üdülők a Maldív-szigeteken – 100 %-ban napelemmel üzemelnek
- Megépült a világ legnagyobb hólabirintusa a Magas-Tátrában
- Ezért nem tudja kezelni a legtöbb férfi a negatív érzéseit
- Havazott a Sonora-sivatagban – hótakaró borítja a kaktuszokat
- Az iráni Rózsaszín mecset – megelevenedik az ezeregy éjszaka mesés világa
- Környezetbarát karácsonyfák- a fenyőerdők védelmében
- Csodaszép fotósorozat készült a hópelyhekről – egy különös technikával
- Esővízgyűjtő napelemes „szuperfák” csökkentik az üvegházhatást Szingapúrban
- Megdőltek a memóriával kapcsolatos tézisek – új felfedezések a memóriáról
- Ködből állítanak elő ivóvizet a marokkói sivatagban – új vízforrás lehet
- Hamarosan IQ szerint választhatnak embriót a lombikos szülők?
- Lebegő szauna és gyógyfürdő Svédországban – a sarki fény és az éjféli nap is látható
- Napelemes „napvirágok” világítanak Seattle belvárosában – csak mozgásra kapcsolnak be
- Apró házikó egy lakatlan izlandi szigeten
- Először pillanthatták meg színvakok a színes őszi tájat– még a férfiak is elsírták magukat (videó)
- „Ha nincs benned félelem, bármire képes vagy…” – egy világrekorder hegymászó története
- A királyi palotát rejtő Oroszlán szikla – Kasyapa titkos fellegvára
- Az okostelefon puszta jelenléte is csökkenti az agy teljesítőképességét
- A kék szemű embereknek egyetlen közös őse van
- Izgalmas fantázianevekkel lehet rávenni a fiatalokat a zöldségfogyasztásra
- Az afrikai vadonban nőt fel egy francia kislány – „nekem az állatok a legjobb barátaim”
- 66 millió fát ültettek el 12 óra alatt Indiában – új világrekord
- Franciaországban betiltották a túl vékony modellek alkalmazását – a testképzavaros fiatalok védelmében
- Az izmok is „érzik” a cukor ízét – új felfedezés
- A 10 legjobb méregtelenítő étel – illesszük be a napi étrendbe
- A legboldogabb emlékeink felidézése hatékonyan oldja a stresszt
- A napelemes sótalanító egy egész várost el tud látni ivóvízzel
- Zenél a tenger – hatalmas „víz orgona” a horvát tengerparton
- Nagy-Britannia először érte el az 50%-os megújuló energiahasználatot
- Egyre több természetes uszoda nyílik Európában – növények tisztítják a vizet klór helyett
- Brazília természeti csodája a lagúnás sivatag – minden évben csak pár hónapig látható
- 3D padlók a lakásban – ez már a virtuális lakberendezés
- Szupervirágzás a kaliforniai sivatagban – 10 évente egyszer látható
- 70 millió cipőt adományozott rászoruló gyerekeknek – minden eladott cipő után egyet adományoz
- Haldoklik a Föld egyik legszebb természeti csodája a Nagy-korallzátony
- Különleges természeti jelenség a „tűzesés” – évente csak egyszer látható
- Szabadtéri Kőkert galéria a Római-parton
- Mennyi tápanyag vagy kórokozó van az ételekben? Mindent kimutat az új Scio szenzor
- Természet alkotta szikladóm a portugál tengerparton
- Megkezdődött a gyönyörű cseresznyevirágzás Japánban
- Átlátszó kajakkal a tengeren – tökéletes kilátás a vízalatti élővilágra
- Kókuszolajjal a fogszuvasodás és fogínyvérzés ellen – ősi ajurvédikus módszer
- Március 22. a Víz Világnapja – „Óvjuk a Föld vízkészletét”
- Torino lesz Olaszország első vegetáriánus városa?
- Kalifornia Holt-tengere a Mono-tó – egy kietlen űrbéli táj
- Megnyílt a világ első 100%-osan napenergiával működő luxus üdülője – a Maldív-szigeteken
- Pirítós joghurtos salátával és fűszeres sült padlizsán karikákkal
- Zöldséges zabropogós – gluténmentes vegán muffin
- Vegán lasagna – kesudió krémmel és aszalt paradicsomos pesztóval töltve
- Több millió védett tőzike virágzik a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban
- A Föld legszínesebb képződményei – a Danxia hegyek
- Különleges édesség – halva szezámmagból és fehér csokiból
- Új találmány a napelemes öntöltődő kulacs – sosem fogy ki
- Bounty csoki házilag – jobb, mint az eredeti
- Gyors és egészséges áfonyatorta – sütés nélkül
- Jönnek a „plusz házak” – az ökoházak új generációja
- Felfedezték a só energiatároló képességét – a nevadai sivatagban már alkalmazzák
- Elfojtás – menekülés az érzelmek elől…
- Elsüllyedt középkori templom Dél-Tirolban
- Energiatermelő napelemes pillangók egy land art energiaparkban
- Egy fotós felkutatta a még ma is létező törzsi kultúrákat
- Ma van a sünik világnapja
- Sült ricotta aszalt paradicsommal és sok-sok olajbogyóval
- Séta a tengeren? – egy végtelen híd a dán tengerparton
- Befagytak a Plitvicei-tavak vízesései – ritka látvány
- Avokádó és cékla saláta mézes sült dióval
- Hollandiában a vonatokat már 100%-ban szélenergia működteti
- A legjobb természetes orrtisztítók – orrcsepp helyett
- Méteres jégcsapcsillárok az Apostol szigeteken
- A Google bejelentette, hogy 2017-ben átállnak 100%-os megújuló energiára
- Kína lezárja 2017-ben az elefántcsont piacokat – végleg betiltják az elefántcsont kereskedelmet
- A japánok befogják a hurrikánok erejét – a „tájfun-turbina” egy egész országot el tud látni energiával
- Séta egy esőerdő felett a Capilano kanyonban
- A fenyők illata csökkenti a globális felmelegedést – hűsítő részecskékké válnak
- Díjat nyert Kudich Zsolt a National Geographic „Év természetfotója 2016” pályázaton
- Norvégia teljesen kitiltja a benzines autókat 2025-ig – csak elektromos autók lesznek
- Víztisztító kaktuszkörök – forradalmi ötlet
- Energiafüggetlen úszó ökovárosok – ez már az új civilizáció
- 24 óra alatt 50 millió fát ültetnek el Indiában – elkezdődött a világrekord kísérlet
- A világ áramellátásának már több mint a felét megújuló erőforrások termelik – a fosszilis energia már a múlté
- Hatalmas légtisztító tornyokkal próbálják csökkenteni a szmogot Kínában
- A quinoa (kinoa) a „gabonák anyja” – az ősi inkák szerint
- Több ezer színes energia-virág világít az ausztrál sivatagban
- A tökéletes pillanat titka – Csíkszentmihályi flow elmélete
- Avokádókrém az azték reggeli
- Megjelentek az ózonlyuk gyógyulásának első biztos jelei
- Átáll napenergiára Dél-Amerika második legnagyobb metrója
- Újrahasznosított óceáni hulladékból készül az Adidas a legújabb futócipője
- Japánban már több az elektromos autó töltőállomás, mint a benzinkút
- A kókuszvirág cukor és az indiánok édes növénye a sztívia a legegészségesebb édesítőszerek
- A világ legmagasabb felvonója – 1000 méteres sziklák között
- Véletlenül fedezték fel a kelta keresztet formázó fákat – az erdő felett repülő utasok
- Leonardo DiCaprio új filmje „Az Özönvíz előtt” ingyen nézhető – magyarul is (teljes film)
- Átlátszó templom épült egy belga kisvárosban – szimbolikus üzenettel
- A japánok már víz alatti ökovárosokat terveznek…
- „Meg akartam hódítani, pedig védenem kellett volna” – film készült a híres óceánkutatóról
- 100 színes orrszarvú érkezik Fokvárosba – az orvvadászat betiltásáért
- Már 1 millió négyzetkilométeres a „nagy-szemétsziget” a Csendes-óceánon
- Drasztikusan csökkent az állatpopuláció – a WWF Élő bolygó 2016 jelentése szerint
- Ehető evőeszközök – nem szennyezik a környezetet
- Jönnek az elektromos Vespa robogók – a legendás stílus megmarad
- Medence a város felett – a világ legmagasabb úszómedencéje
- Petra a sziklába vájt város – rejtekhely a sivatag mélyén
- A legfontosabb hajnövesztő vitaminok hajhullás ellen
- „Élelmiszer-hulladék” szupermarket nyílt Angliában – az ételpazarlás megfékezésére
- Napelemes autópálya lesz a híres 66-os út Amerikában – vezetés közben tölti az e-autókat
- Norvégia a világon elsőként vállalta az erdőirtás-mentességet
- Így néznének ki a hangok, ha látnánk őket – fantasztikus látvány!
- Energiahatékony hobbit házak – 3 nap alatt
- Egy mexikói építész ökoházai
- Felfedezték a víz kvantum tulajdonságait – a víz olyan, mint egy hologram
- Szív alakú tó Japánban – Hokkaido szigetén
- Az állatokkal selfiző „Dr. Doolittle”
- A legtöbb olimpiai aranyérmet nyert sportoló különös története
- Új találmány a feltekerhető napelemes töltő – elfér egy zsebben
- Óriási fa köré épült egy napelemes ökoház a Kazahsztáni hegyekben
- A „Föld őslakosai” graffiti a 2016-os riói olimpián
- Idén is túlfogyasztottuk a Föld erőforrásait – korábban, mint valaha…
- Norvégia már vízalatti autóutak építését tervezi
- Viseld magadon a természetet – botanikus ékszerek
- Süllyesztett ház egy meredek sziklafalon – a tető egy sík medence
- Gracia fesztivál a fény és mágia ünnepe Barcelonában
- Átadták az első autómentes kerékpársztrádát Németországban
- Csernobil újjáéled? – napenergia erőmű épülhet a nukleáris katasztrófa helyszínén
- Itt a biológiailag lebomló „alga-palack” – műanyag PET palackok helyett
- Kihirdették a 2016-os Nemzetközi Drón Fotópályázat nyerteseit
- Lebegő sétány vezet egy észak-olaszországi kastélyhoz
- Több ezer flamingófióka a törökországi Tuz-tó partjainál
- Esőből áram? A legújabb napelemek már az esőt is árammá alakítják
- A 6 legszebb görög sziget – Görögország gyöngyszemei
- Figyelemfelhívó koncertet adott az olvadó gleccserek között a világhírű zongorista
- Kreatív kézműves ékszerek – színes ceruzákból
- Hatalmas megafonok felerősítik a természet hangját
- Fokhagyma kúra – az érszűkület és érelmeszesedés ellenszere
- Hollandiában már napelemes gyorstöltők vannak – 20 perc egy teljes töltés
- Hatalmas Miki egér-naperőmű épült a floridai Disneyland-ben
- A sóval rajzolt szem inverze tökéletesen élethű lesz
- Kreatív találmány – áram nélküli légkondi PET palackokból
- Betiltották a franciák a műanyag zacskók használatát a kereskedelemben
- A növények titokzatos nyelve
- Biztos, hogy a Föld bolygón járunk?
- Svédország már nem szemetel – a hulladék 99%-át újrahasznosítják
- Kreatív magyar találmány az elasztikus tojástérkép
- Rejtett tengerpart a föld alatt egy lakatlan szigeten – Mexikó partjainál
- Az aranyló Nap templom – 300 ezer Buddha szoborból
- Magyarország legkisebb védett területe – a Megyer-hegyi tengerszem
- „Környezetvédelmi Nobel-díjat” kapott az OceanCleanup – 20 éves diák találmánya
- Napelemes kerékpárút épült Dél-Koreában
- Sorra tűnnek el a csendes-óceáni Salamon-szigetek – a tengerszint-emelkedés miatt
- Kekszes alapú csokoládés finomság – mini rolókkal töltve
- A természet apró élőlényei egy fotós szemével
- Fogfehérítő fogkrém házilag szódabikarbónából – a fogkövet is eltávolítja
- Oxigéntermelő algapavilont tervezett egy magyar építész a szmogos városok légtisztítására
- 7 természetes bőrfiatalító
- Vancouver és San Diego is átáll 100% megújuló energiahasználatra
- Franciaországban kötelező a napelem vagy a zöldtető
- Vírusok termelnek bioüzemanyagot az új „P22-Hyd” hidrogéncellákban
- A lélektársak egymásra találásának spirituális útja – a duáltörvény szerint
- Sci-fi filmbe illő, világító medúzát fedeztek fel az óceán mélyén (videó)
- A jódhiány lelassult gondolkodást és IQ csökkenést okozhat
- Természetes légfrissítők házilag
- Április 22. – a Föld napja
- Bátaszék 400 éves tölgyfája lett az év európai fája
- Beyound the wave – új földgyógyító technológia
- Változtass meg egy rossz szokást – törd meg a szokáshurkot
- Barcelona, Oslo és Bordeaux is csatlakozott a klímabarát húsmentes hétfő mozgalomhoz
- Gyönyörű „homok-grafikák” a tengerparton – csak pár óráig láthatók
- Mobil úszóház – lebegő kiskerttel
- A világon elsőként Costa Rica elérte a 99 százalékos megújuló energiahasználatot
- Függő kanapék – kényelmes ejtőzés a természetben
- Vegyszermentes takarítás az egész lakásban – 8 környezetbarát tipp
- Tavaszi méregtelenítő turmixok – házilag
- Indián gyógyító körök Észak-Amerikában
- Világítás áram nélkül – a napelemes nap-gömb behozza a napfényt az otthonunkba
- Életre kelnek a régi könyvek – ékszerként
- Kreatív húsvéti tojásfestés – 10 kézműves technika
- A 15 legjobb légtisztító szobanövény – a NASA kutatása szerint
- Napelemes e-autópályák lesznek Angliában – vezetés közben töltik az autókat
- Új baktérium jelent meg a Földön – „megeszi” a műanyag hulladékot
- 6 természetes hajnövesztő gyógymód – a hajhullás ellenszerei
- A hulladéktudatosság a fenntartható jövő egyik kulcsa
- Hullámokat fotóz egy hawaii szörfös – nem akárhogyan!!!
- Napelemes közvilágítás lesz Las Vegasban – Kizöldül a Sin City
- Ausztrália rózsaszín tava a Hillier-tó
- Két tinédzser meggyőzte Bali kormányát, hogy tiltsák be a műanyag zacskók használatát
- Mi lesz a méhekkel? 57 féle rovarirtószert mutattak ki méhek szervezetében
- Csodaszép föld alatt rejtőző barlangi tavak
- Amikor a környezet hatása az erősebb…
- Kék lagúna design – egy cseppnyi tenger
- Napelemes „energia-erdőt” terveztek a britek
- Több ezer kilométert úszik egy pingvin minden évben, hogy meglátogassa megmentőjét, aki olajjal borított szárnyakkal talált rá
- „Bőrcipők” ananász levélből? – megvan a bőr állatbarát alternatívája
- Az újrahasznosítás rajtunk (is) múlik
- Mézes sült alma aszalt szilvával és vanília fagylalttal
- Milánó fizetne azoknak, aki kerékpárral járnak dolgozni
- A világ ablakai fotósorozat – ahány ház annyi szokás…
- Fényminták a falakon – kreatív kézműves design afrikai lopótökből
- Iszap-city az úszó „hydropolis” – visszaállhat a Nílus természetes ritmusa
- Kiköltözött egy madridi cég az erdőbe – álomirodaként emlegetik
- 100 fokos vizű folyóra bukkantak az Amazonas esőerdő mélyén
- Hangulatjavító Bach-virágok – depresszió ellen
- Japánban van egy „svéd falu” – itt mindenki svéd szokások szerint él
- Ahogy ékszerré válnak a bükki virágok – interjú az alkotóval
- Kezdd mosolyogva a reggelt – vidám tea filterek a csészében
- Skócia vadregényes kastélyai – híres filmes helyszínek
- „Növényi elemek” – az új környezetbarát alternatíva
- Franciaország a világon elsőként betiltotta az élelmiszerek kidobását a szupermarketeknek
- „Nők a falon” graffiti sorozat – a világjáró Alice alkotásai
- Internet az űrből – napelemes drónokat fejleszt a Google
- Végre! A műanyag golyók nem szennyezik többé a vizeket
- Tudsz-e bízni úgy, mint rég
- Egy apró hotel-sziget az Adriai-tengeren – Montenegróban
- Geotermikus lyukak a földben – a Yellowstone különös képződményei
- Síelés a városban? – épül a világ első sípályás lakóháza
- Madárfészek házikók a magasban – a természet ihlette
- Ambivalens érzelmek a párkapcsolatban
- Hatalmas jégkastélyt épített Kanadában egy jégszobrász csapat
- Stresszt okoz a háttérzaj – Védekezz az akusztikus szmog ellen
- Gyönyörű snow-art alkotások a francia Alpokban
- Egy „land art” művész gallyakból font alkotásai
- Színes krátertó egy afrikai vulkánban
- Gesztenyegolyók kakaóban meghempergetve
- Mennyi tápanyag vagy kórokozó van az ételekben? – mindent kimutat az új SCiO szenzor
- Miért késztet mozgásra a zene?
- A Föld keletkezésénél régebbi meteorit csapódott be Ausztrália partjainál
- Karfiolból pizza? Igen! – ebből bármennyit ehetünk
- Erdei gyümölcsös túrós rizskocka
- Hajlítható és újságként feltekerhető az LG új kijelzője
- „Sétáló fákra” bukkantak Dél-Amerikában – a vándorló fák csodája
- Ma van a Béke Világnapja
- Megépítik Leonardo da Vinci hídját a finnek jégből
- „Kapd el a pillanatot” – kaleidoszkóp kúpok Hong Kong-ban
- Különleges köztéri karácsonyfák a világ minden tájáról
- Faforgács lapokból épített mobilház
- Tapsvihar fogadta a világ első globális klímamegállapodását
- Kreatív art-decor quilling technikával
- Csináld magad pomponos könyvjelző
- Light Guard az energiatermelő „fénypajzs”
- Így üzent a Vatikán Párizsnak
- Space-glass üvegművészet – apró univerzum medálok
- Óriási kötőtűvel köt jópofa takarókat egy designer lány
- Hatalmas „hó-grafikák” a kanadai hegyekben
- A Föld jövője dől el a párizsi klímacsúcson
- Norvégia gyeptetős házikói
- Élet a Föld után? – a NASA űrbéli kolónia víziója
- A 3 legfontosabb gyógytea megfázáskor – a bükki Gyuri bácsi szerint
- A világ legszínesebb krátertava egy afrikai vulkánban
- Télen fontos a D-vitamin pótlása
- Mindig önmagaddal harcolsz
- Dizájnos tetőtéri kislakás – kupolás hálószobával
- Kritikus környezeti problémák Afrikában – képekben
- A varázslatos Raja Ampat szigetcsoport
- Dizájnos okosóra sportoláshoz
- Magyarország energiaellátására a termálvíz lenne a megoldás
- Házi ketchup és paprikakrém friss alapanyagokból
- Több ezer elsüllyedt hajóroncs az észak-amerikai Nagy tavak mélyén
- 1400 éves páfrányfenyő egy buddhista templom udvarán – a csodájára járnak
- 10 természetes gyógymód megfázás és influenza ellen
- A kavicsfestés művészete – gyönyörű festett kövek
- Apró toll diorámák – a madártoll mint vászon…
- Torokfájásra feketeretek mézzel – gyerekeknek is
- Padlizsánkrém 6 változatban
- Madrid street art – művészi falfestmények házfalakon
- Ezeket a fotókat mintha egy impresszionista festő alkotta volna…
- Újrahasznosított csónakok árvíz után
- 3D-s grafikák életnagyságban
- Adele portré 1500 olvasztott gyertyából (videó)
- Make up ART
- Vers a bajnokoktól – sportolók szavalnak a Nemzetiben
- Sütőtök krémleves egyszerűen
- Ételhulladékból állítanak elő elektromos áramot az ausztrálok
- Gördeszkás babakocsi sportos apukáknak
- Az inkák kincse az őszi orchidea-kiállítás főszereplője
- Tigrisek fészke – A Himalája elrejtett kolostora
- A szauna 7 jótékony hatása
- A lencse tökéletes fehérjeforrás
- Ilyen az igazi Tiramisu
- Megújuló energia a csillagokból?
- Úszó ökováros – egy víz alatti metropolisz
- „A természet nem bocsát” – a Pápa 7 legzöldebb idézete
- A Nagy-korallzátony a Föld bolygó éke – ékszerként csillog az űrből
- Átadták Magyarország legnagyobb naperőművét a Mátrában
- 3 dolog, amit a boldog párok tudnak
- Szabadítsd ki az érzelmeket a testedből – an mo a masszázs őse
- Feketeretek saláta rokfortmártással
- Könnyű ízletes lencseleves
- Egymás felszívódását segítő vitaminok
- Energiatermelő sétányok egy biomassza mezőn
- Fényfestés Budapesten – a Magyar Festészet Napján
- Ismeretlen fajokra bukkantak a Himalájában
- Üveghíd épült szédítő magasságban Kína egyik legszebb nemzeti parkjában
- Kockázatvállalás és sebezhetőség a kapcsolatban
- 7 csináld magad légfrissítő – az illatos otthonért
- A 4 leggyakoribb kommunikációs hiba: manipulatív, becsmérlő, agresszív és behódoló
- Zöld felhőkarcoló épül Svájcban
- Ilyen lenne a világ, ha látnánk a WiFi-t
- Jobb később, mint soha? A halogatás pszichológiája…
- 5 ősi rejtély, melyeket ez az évszázad fog megfejteni
- Aszalt áfonyás – pekándiós sajtgolyók
- Energy Grove – az energiatermelő szoborpark
- Szeptemberben jön a Színházak éjszakája
- A 10 leggyakoribb alvászavar – okok és gyógymódok
- Jön, megy, felfedez az új Star Wars kütyü
- Fák melyeknek története van
- 5 „női komplexus” a meseterápia szerint – te melyikbe tartozol?
- Megépült a világ legnagyobb légtisztítója a Smog Free Tower
- Vajon szoktak az állatok álmodni?
- Zöld kiegészítők a konyhában
- Kupolás „olvasó-szentély” egy mexikói könyvtárban
- Egy folyó felett, hegyek között vezet Kína első “zöld” autópályája
- Ingyenes minifesztivállal indítja az évadot a Trafó
- Hétvégén könyv ünnep a Várban – érdekes programokkal
- Szeptember 1-jétől ingyen étkezik a bölcsődések és az óvodások 90 százaléka
- Közel 650 ezer iskolás kapja ingyen a tankönyveket
- Szeptember 1-jétől tilos a szénsavas vagy cukrozott üdítő
- Itt az első energiatermelő ablak a SolarWindow
- Pillangóvirágokkal nyit a londoni START művészeti vásár
- Mit lehet tenni, ha az önbizalom meginog…
- A kutyák eltanulják a gazdik arckifejezéseit
- Blue Moon Valley – itt tartott beszédet Buddha az állatoknak
- Graffiti a szobában
- Sail Amsterdam – a világ legnagyobb hajós fesztiválja
- Tree house ökoház – a természetbe olvadva
- A legszebb utcafesztivál a Barcelona Gracia
- Mesterséges fotoszintézis működtetheti a világot?
- Ismét gyönyörű volt a Debreceni hőlégballon Eb
- Augusztus 21. az ikerpárok napja
- Medence a teraszon
- Csináld magad cérnaképek a falra
- Digitális vázlatfüzet kreatívoknak
- Rejtett bútorok egy madridi mini lakásban
- Túlfogyasztottuk a Föld éves erőforrásait – átléptünk a „vörös tartományba”
- Felhővárosok épülhetnek a Vénuszon?
- Először sikerült ehető zöldséget termeszteni a NASA-nak az űrben
- 6 gyönyörű, rejtett tengerpart a föld alatt
- ArtZone: Ha egy kicsit művészkedni szeretnél…
- Egy valóra vált álom: motorozás a tengeren (videó)
- 12 zsírégető étel – a fogyókúra kiegészítői
- Magyar highline világrekord született Indiában
- Lekondicionálóból terjedő baktérium szedi áldozatait New Yorkban
- Ufó alakú lesz Mexikó új kulturális központja
- Kreatív „Városi kempinget” hoztak létre Amsterdamban
- Pannonhalmi sárgabarack lett Magyarország tortája
- Windbrator – Energiatermelés rezgés által
- Miben rejlik a boldogság – dr. Happiness pszichológus kutatási eredményei
- „Kék Hold” volt az égen
- Újabb felhőszakadás várható jégesővel
- 7 millió tonna műanyagtól szabadítja meg az óceánokat az OceanCleanup
- Felfüggesztették három szabadstrand működését a Velencei-tónál
- Hatékony bőrradír szódabikarbónából – házilag
- Japán vulkanikus gyógyfürdői – rejtett kőmedencék a természetben
- A nagy „galaxisszámlálás” – 2000 csillagváros az Univerzumban
- 37 éves a világ legidősebb, fogságban élő óriáspandája
- Piramis épül Párizsban?
- Ébredj a madarakkal – felfüggesztett gömbsátorban
- Fürdőzők mentették ki a Balatonba zuhant kisrepülőt
- Felfedezte a New York-i lángosost a The New York Times
- Virtuális kertbe invitál Ibiza
- Folkudvar nyílik a Művészetek Völgyében
- Halott csillagvárosok – ahol nem születnek többé új csillagok
- Whiteheaven Beach – a Pünkösd-szigetek legszebb tengerpartja
- Sárgadinnye gyümölcstál
- Légtornász a Hősök tere felett – kezdődik a Cirkuszok éjszakája
- Szélvitorla hidakat terveztek a spanyolok
- Ennio Morricone saját filmzenéit vezényli a Sportarénában
- Extrém szállás Peruban – sziklára függesztett alvókapszulák
- DirtCastle verseny a Várfürdő szomszédságában
- Gyógy- és fűszernövény napok Zalaszentlászlón
- Csontváry-kiállítás nyílt a budai Várban
- Vasárnap eldől Görögország sorsa
- Polinéz vízi sportot űznek a Tiszán
- Rejtőzködő feketelyukakra bukkantak brit csillagászok