Idén is túlfogyasztottuk a Föld erőforrásait – korábban, mint valaha…
Idén augusztus 8-án jött el a túlfogyasztás világnapja. Mindazzal, amit holnaptól év végéig fogyasztunk, már a bolygó tartalékait éljük föl.
A Global Footprint Network adatai szerint a mai napra, augusztus 8-ra az emberiség a Föld egész évre elegendő erőforrását elhasználta. Mindez azért lehetséges, mert több szén-dioxidot bocsátunk a légkörbe, mint amennyit az óceánok és erdők képesek felszívni, nagyobb léptékben halászunk és gyorsabban irtjuk ki az erdőségeket, mint ahogyan azok újratermelődhetnének, újranőhetnének.
Meddig tudja a Föld ellensúlyozni az ember ökológiai lábnyomát?
A legsúlyosabb problémát a káros anyagokok okozzák, ugyanis az ökológiai lábnyom felét a szén-dioxid gyorsan növekvő kibocsátása adja. Ez a szennyezés tehető felelőssé az üvegházhatás kialakulásáért, és nagy a szerepe a szélsőséges időjárás általánossá válásában és az éghajlatváltozásban is. A kibocsátott szén-dioxid mennyiségének mérséklésével jó eséllyel csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma, és fenntarthatóbbá válna a földi élet, és a klímaváltozás megfékezésének érdekében is nagy eredményeket lehetne elérni ezen a területen.
Másfél Földbolygó sem lenne elég…
Az emberiség jelenlegi életmódjának fenntartásához 1,6 bolygóra lenne szükségünk.
A túlfogyasztást előidéző faktorok közül a szén-dioxid kibocsátás mértéke növekszik a leggyorsabban. Mára a szénlábnyom 60%-át teszi ki az emberiség természettel szemben támasztott igényeinek, más néven az ökológiai lábnyomnak. Ha meg akarunk felelni a Párizsi Klímaegyezményben foglalt céloknak, amit közel 200 ország írt alá tavaly decemberben, akkor a szénlábnyomot 2050-re fokozatosan nullához közelire kellene csökkenteni. Ehhez viszont az kell, hogy egy teljesen új életformát alakítsunk ki, amelynek szükségletei igazodnak az egyetlen rendelkezésünkre álló bolygó erőforrásaihoz.
Túlnépesedés, környezetszennyezés, túlfogyasztás…
Az már nyilvánvalóvá vált, hogy az, ahogy az emberiség él, nem fenntartható tovább. A jelenlegi életmóddal (túlnépesedés, környezetszennyezés, túlfogyasztás) lassan egy második bolygóra lenne szükség. De nekünk csak ez az egy van…A jelenlegi civilizáció egyik legnagyobb kihívása és feladata, hogy megtanuljunk egyensúlyban élni a bolygónkkal.
Tihanyi Petra
Kapcsolódó cikkek
« Norvégia már vízalatti autóutak építését tervezi A „Föld őslakosai” graffiti a 2016-os riói olimpián »