10 kreatív madáretető, amit a gyerekekkel is elkészíthetünk – a madarak örömére
Ahogy hidegebbre változik az időjárás, a madarak egyre nehezebben találnak eleséget. Segíthetjük őket néhány madáretető kihelyezésével.
A kisállat és állateledel boltokban többféle madáreleséget, magból készített függő golyókat kaphatunk, melyeket a kertbe, az erkélyre vagy az ablakba is kitehetünk. A madarak nagyon hálásak lesznek érte.
Készíthetünk azonban házilag is madáretetőket. Az alkotásba a gyerekeket is bevonhatjuk, akik boldogan fogják lesni az ablakból, ahogy csipegetik a kis cinkék a magokat. A madáretetőbe különféle magokat, például napraforgómagot tehetünk.
1. WC-papír gurigákból
A WC-papír gurigákat kenjük be egy kevés mogyoróvajjal – ez lesz a ragasztóanyag -, majd és hempergessük meg madáreleségben. A magos hengereket egy színes szalaggal átkötve fellógathatjuk faágakra, vagy felfüggeszthetjük a verandán, erkélyen is.
![WC-papír gurigákból madáretető](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/01-guriga-madareteto.jpg)
2. Újrahasznosított konzervdobozok
Látványos madáretető készíthető konzervdobozokból is. Fessük be őket élénk színű festékkel, majd kössük át színes szalaggal. A madáretető kidekorálásához a festékeket kreatív hobbiboltban tudjuk beszerezni.
![10 kreatív madáretető, amit a gyerekekkel is elkészíthetünk](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/02-konzerv-madareteto.jpg)
3. Madáreleségből lógós díszek
Egy evőkanálnyi zselatint keverjünk 2 dl meleg vízhez, majd, amikor kezd kocsonyás állagúvá válni, keverjük össze a magokkal. Nyomkodjuk bele egy szív vagy csillag alakú szilikonos sütő- vagy pogácsaformába, majd tegyük a hűtőbe. Néhány óra múlva megszilárdulnak, és máris kiakaszthatjuk őket az ablakba.
![](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/04-logattyus-madaretetpk-1.jpg)
4. Kis makkocska fatálból
Egy műanyag vizespalack alsó részét vágjuk le ollóval, majd töltsük megy egy kevés zselatinnal összekevert madáreleséggel. Tegyük a hűtőbe néhány órára, majd készítsük el a makkocskát, úgy hogy a tetejére egy kis fatálat helyezünk. Pontos leírás: craftfoxes.com
![Fatálból madáretető](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/05-makkocska-fatal.jpg)
5. Tojástartóból madáreleséges tálca
A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás, ha egy papírból készült tojástartó dobozt megtöltünk magokkal és a négy sarkánál kivágott lyukon keresztül színes zsinórral fellógatjuk.
![kreatív madáretető](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/08-tojastarto.jpg)
6. Narancshéj tálkák hurkapálcán
Szintén egy pár perces, egyszerű megoldás, melyhez csupán néhány narancshéjra és hurkapálcikára lesz szükségünk. A narancstálkákat a hurkapálcikákon átkötött zsinórral tudjuk fellógatni.
![egyszerű madáretetők házilag](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/09-narancshej-talkak.jpg)
7. Fenyőtoboz függők
Ez a változat is mogyoróvajas módszerrel készül. Először a zsineget kössük át a kis fenyőtobozokon – amivel fel tudjuk majd akasztani őket – és utána lássunk neki az elkészítésének. Egy kés segítségével kenjük fel a mogyoróvajat a tobozra, majd hempergessük meg magokkal teli tálba.
![Csináld magad madáretető fenyőtobozból](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/010-fenyotoboz.jpg)
8. Nyalókapálcikákból madáretető tálka
Nyalókapálcikákból is nagyon egyszerűen készíthetünk akár tálka vagy házikó formájú etetőt. Egyszerűen egymás mellé kell ragasztani a pálcikákat. Részletes leírás: docraft.com oldalon.
![Nyalókapálcikából kreatív madáretető](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/06-nyaloka-tal.jpg)
9. Színes kis házikó
Ez a jópofa színes házikó hasonló módon nyalókapálcikákból készül, mint az előző tálka. A különbség csupán annyi, hogy a tetejére került egy tető. Pontos leírás: docrafts.com
![Nyalókapálcikákból madáretető házikó](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/07-szines-haziko.jpg)
10. Tejesdobozból madáretető
Bármilyen tejes vagy joghurtos papírdobozt felhasználhatunk erre a célra. Vágjunk nyílást az oldalára és tetszés szerint díszítsük. A tetejére kis ágakat, gombokat is ragaszthatunk. Egy hurkapálcát vagy kis ágat rögzítsünk az ajtó elé, amin meg tudnak kapaszkodni.
![Kreatív madáretetők](http://impressmagazin.hu/wp-content/uploads/2019/10/03-tejesdoboz-eteto.jpg)
Kapcsolódó cikkek
« Futurisztikus ökofarm a sivatagban – egy ősi vízgazdálkodási módszerrel működik Édenkerti élet alakult ki egy beszakadt vulkánban- a tudósok számára is rejtély »