HIRDETÉS

A bizalom megsokszorozza a másik erejét

jan 1 • Psziché • Impress Magazin

Amikor elkezdünk aggodalmaskodni, akkor egy nagy adag félelmet zúdítunk a másikra, és azt üzenjük neki, “nem bízom benned”.

Az aggódást sokan összekeverik a szeretettel, pedig pont az ellenkezőjét tesszük. Azt jelezzük vele, hogy nem bízunk a másik ember képességében, hogy meg tudja oldani a problémáját.

Az aggódás gyengít – a bizalom erősít

Az aggódás azért kártékony, mert a félelmünk kihat a másikra is, aki átveszi ezt a érzést, és elkezd kételkedni önmagában. Elbizonytalanodik, meginog az önbizalma.

Egy kisgyerek is sokkal bátrabban áll neki egy feladat megoldásának, ha tudja, a szülei bíznak benne. Már önmagában ez a pozitív hozzáállás is nagyban hozzájárul a sikerhez. Hiszen, ha a szüleim szerint meg tudom oldani, akkor biztosan úgy van. Elkezd önmagában bízni. Az aggódás gyengíti a másikat, a bizalom ezzel szemben hatalmas erőt ad.

Kapcsoljunk át!

Az aggódást tudatosan is fel lehet cserélni bizalomra. Ezzel önmagunknak épp úgy jót teszünk, – hiszen egy hatalmas belső görcstől szabadulunk meg-, mint a kapcsolatunknak, melyben a megváltozott energiák megújulást és előrelépést hoznak.

Amint megváltoztatjuk egy másik ember felé a hozzáállásunkat, és elkezdünk bízni abban, hogy megvan benne a kellő erő ahhoz, hogy szembenézzen a kihívásokkal, ezzel tudatosan és tudat alatt is támogatjuk őt. 

Amikor pedig valakit ilyen hozzáállással támogatunk, annak az embernek megsokszorozzuk az erejét.

Fazakas Virág

3 dolog, amit a boldog párok tudnak

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »