A pécsi 135 éves mandulafa nyerheti meg a 2019-es Európai Év Fája címet
Magyarországot idén a pécsi Havi-hegy csúcsán álló 135 éves, csavart törzsű mandulafa képviseli az Európai Év Fája versenyen.
A Havi-hegy csúcsán álló mandulafa egy csavart törzsű 135 éves matuzsálem, amely a Havas Boldogasszony templom előtt fogadja az érkezőket.
Magyarországot idén ez a gyönyörű mandulafa képviseli az Európai Év Fája versenyen, amely a mandulavirágzás idején csodálatos látványt nyújt az arra látogatóknak.
A legöregebb dunántúli mandulafák egyike
Janus Pannonius pécsi püspök, az első magyar költők egyikének emlékezetes verse óta a műveltség sajátos szimbóluma is a mandulavirágzás a városban. A pécsi püspök 1466-ban írt egy dunántúli mandulafáról, mely az örök megújulás jelképe lett.
Már a rómaiak is ültethettek mandulafákat Sopianae-ban, de Pécs a török hódoltság alatt vált először híressé mandulatermesztéséről. Az 1880-as években, a filoxéra járvány során kipusztult szőlők helyére is telepítettek sok helyen mandulásokat a város környékén, leginkább ekkorra tehető a Havi-hegy legöregebb fáinak ültetése is.
Ezeket a matuzsálem fák régóta nagy tisztelet és szeretet övezi, ezt mutatja, hogy egyes régi magasztaló írások még öregebbnek – a templommal egyidősnek, vagy a török kort is látott korú fáknak – tartják őket.
Az valószínű, hogy ezek a legöregebb pécsi, talán a legöregebb dunántúli mandulafák, és talán közöttük található a legnagyobb is a városban. Egy csavarodott törzsű ős-öreg fogadja a hegy csúcsán álló, Pécsi Havas Boldogasszony-templomhoz érkezőket.
Már háromszor győzött magyar fa az Európai Év Fája versenyen
Ezidáig összesen 3 alkalommal nyerte el magyar fa az Európai Év Fája címet, a gödöllői szerelmesek fája pedig második helyen végzett 2014-ben. A fákra évente összesen több mint kétszázezren szavaznak.
Az Európai Év Fája verseny immár kilenc éve hívja fel a figyelmet a fák és az emberek, a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a fáknak Európa kulturális és természeti örökségében betöltött szerepére és jelentőségére.
Itt lehet szavazni: treeoftheyear
Kapcsolódó cikkek
« Márciusban jön a Vizipók-csodapók mozifilm – digitálisan felújított változatban A depresszió 5 típusa – okok és kiutak »