A gyerekek által olvasott könyvek megmenthetők, újrahasznosíthatók
A szülők gyakran hallják, fontos, hogy olvassanak a gyerekek. Azonban a könyvek mértéktelen gyűjtésébe nem érdemes belefogni, hiszen előbb vagy utóbb el sem férünk majd a lakásban. Ennek kiküszöbölésére több megoldás is létezik.
A könyveket egy idő után át kell válogatni
A polcokon lévő könyveket, érdemes időről időre átválogatni. Persze tudjuk, hogy sok kedvenc könyvük van a kicsiknek is, így ezeket ha lehet, kíméljük meg, de amennyire lehet, legyünk talpraesettek a válogatás során. Számtalan mesekönyv, ifjúsági regény, képregény, különféle foglalkoztató könyv heverhet a polcokon, amelyek lehet, hogy már megértek a szanálásra.
Hova tudjuk elvinni a kiválogatott könyveket?
A Mai-Könyv.hu gyermek és ifjúsági könyvsorozatokat is átválogathatjuk, hiszen sokszor jelennek meg újabb és újabb olvasnivalók az online webáruházakban, amelyek új ismeretekkel gazdagítják a gyerekeket.
A készletünket, le tudjuk adni az antikváriumokba, ahol ugyan nem fizetnek túl sokat érte, de legalább jó helyre kerülnek. Egy másik lehetőség, hogy meghirdetjük csökkentett áron, a különféle közösségi média felületeken. Az is elképzelhető, hogy a családban vannak hasonló korosztályú gyerekek, ahol szintén jó szolgálatot tehetnek a már olvasott, esetleg megunt könyvek.
Milyen könyveket szanáljunk ki?
A szakadt, már többször kiolvasott könyveket mindenképpen érdemes eltávolítani a háztól. A nagy kedvenceket inkább hagyjuk meg, hiszen valljuk be, sok olyan felnőtt van, akinek még mind a mai napig a polcát díszítik a legkedvesebb gyerekkori könyveik. Azoknak a szerzőknek a könyveit sem érdemes megtartani, akik nem tudták kellőképpen lekötni az apró olvasókat, helyettük érdemes új írók műveivel próbálkozni.
Miért fontos, hogy sokat olvassanak a gyerekek?
A nyelvi készségek fejlesztésében hatalmas szerep jut a könyveknek. Hasznos és új információkat sajátítanak el, amelyek mellett új szavakkal ismerkednek meg, ezzel is szélesítve nyelvhasználatukat.
Miért jó, ha a szülő már kisgyermekkorban mesét olvas a gyerekeknek?
Az olvasás egy nagyon jó közös családi program. Csecsemőkorban már csak a könyv lapjainak megtapogatásával is fejleszteni lehet a kognitív képességeket, hiszen a tapintás is egy élmény lesz számára.
A mozgékonyabb gyerekeknek is lehet olvasni, hiszen amíg játszik a földön, addig is hallja a mesét, amit a szülő felolvas neki. Már kutatásokkal is bebizonyították, hogy azok, akik már kisgyermekkorban elkezdik a mese hallgatását, olvasását, sokkal jobban boldogulnak majd később a szövegértéssel is.
Az olvasás további előnyei
A mese olvasása mellett elegendő idő jut a beszélgetésekre, a különféle érzelmek átbeszélésére, így a szülő-gyerek kapcsolat erősödik. Az érzelmek mellett azok kezelését is át lehet venni a kicsikkel, így az életben is sokkal könnyebben kezelik majd a különféle helyzeteket és kihívásokat. Az olvasás segítségével az empátia is erősödik, mivel sok könyv szól olyan személyekről, akiknek élete eltér a megszokottól.
Kapcsolódó cikkek
« A legjobb kültéri bútorok a kertbe vagy a teraszra Az arany karórákat a férfiak is szívesen viselik »