Elfojtás – menekülés az érzelmek elől…
Az elfojtás a leggyakrabban alkalmazott elhárító mechanizmus, egyfajta öntudatlan védekezés, a kellemetlen érzések elől való menekülés.
Életünk során számos alkalommal tapasztalhattuk, hogy olyan helyzetekkel szembesülünk, amely számunkra rossz emlékeket és kellemetlen érzéseket hagynak maguk után. Ilyenkor az ember egyből arra gondol, hogy „bár meg se történt volna velem”, vagy „jobb nem is gondolni rá”.
Elfojtás – az érzelmi „felejtés”
Előfordul, hogy amikor eszünkbe jutnak ezek az emlékek, akkor elszégyelljük magunkat, bűntudatot érzünk, esetleg újra átéljük azt a nyomasztó érzést, amit a kudarc megélésekor átéltünk, éppen ezért igyekszünk a lehető leghamarabb „elfelejteni” azt, ami velünk történt. Mindent elkövetünk, hogy a tudatunkból kiszorítsuk a kellemetlen érzéseket.
Az elfojtás a legismertebb és leggyakrabban alkalmazott elhárító mechanizmus. Az összes elhárító mechanizmus ebből fakad, amely tulajdonképpen arról szól, hogy a kínosnak, netalántán veszélyesnek tartott vágyakhoz tartozó gondolatok, érzelmek kiszorulnak a tudatból, száműzzük a fájdalmas tapasztalatokat, amelyek azonban nem felejtődnek el, hanem a hétköznapokban álcázva visszajárnak hozzánk.
Az elfojtással küzdő ember nagyon kevés feszültséget bír el, figyelme, érdeklődési területe beszűkül, és gyakran elfelejt dolgokat. Úgy tűnhet, mintha saját magán kívül nem is érdekelné semmi, pedig minél jobban törekszik a kínzó emlékek elfelejtésére, annál jobban csökken önbecsülése, önbizalma.
Miért száműzünk érzéseket a tudatunkból?
Sok oka lehet annak, hogy valaki ezt az elhárító mechanizmust alkalmazza. Leggyakrabban azért használjuk, mert sokkal könnyebbnek tűnik, mint szembenézni az adott problémával. Olyasmi ez, mint, amikor egy óriási szekrénybe bedobáljuk azokat a kacatokat, amiket már nem szívesen használunk. Igaz, hogy nincsenek már szem előtt, de a szekrényben tovább gyülekeznek, és egyre jobban feszítik az ajtót, ami egyszer csak nem bírja tovább és kiborul belőle minden.
Előfordul, hogy egyszerűen ezt tanultuk meg a szüleinktől, és nem tudtunk más adaptívabb megoldást kialakítani magunk számára.
A gátolt érzelemkifejezés egy másik oka lehet, amikor félünk kimutatni az érzéseinket, azt gondolva, hogy ettől sebezhetővé, gyengévé, kiszolgáltatottá válunk a másik szemében.
Súlyosabb eset, amikor valaki képtelen az érzelmeit azonosítani, az érzelmi és testi jelzéseit egymástól nehezen elkülöníteni. Ők az ún. alexitímiások, akik attól, hogy pontosan nem tudják megmondani mit is éreznek (csalódott vagy inkább dühös, szomorú vagy féltékeny stb.), védtelenebbé válnak a stresszhelyzetben bekövetkező feszültségnövekedéssel szemben.
Az elfojtásnak egyik speciális esete az ún. konfrontációs félelem, amikor az egyén még az esemény bekövetkezte előtt annak pozitív vagy negatív hatásától tartva, félelmében gyakran megszakítja, vagy meg sem kezdi az adott folyamatot.
Természetesen az elfojtás megjelenhet tudatosan is, amikor nem akarjuk mások számára láthatóvá tenni, mit is érzünk. Ez előfordulhat bárkivel, például egy munkahelyi konfliktus esetén „megalapozottnak” tűnik dühünk elfojtása, annak érdekében, hogy ne veszítsük el a munkánkat. Ilyenkor a hirtelen előbukkanó erős érzelmek rossz tanácsadók, érdemes várnunk, amíg lecsillapodnak. Azonban nagyon fontos, hogy ahogy módunkban áll, visszatérjünk a dologhoz és feloldjuk a kellemetlen érzéseket, feszültségeket, és megoldjuk a problémát.
Mit lehet tenni?
A negatív érzelmek kifejezésére természetesen nem a strucc-politika a leghatékonyabb módszer, és nem is azt jelenti, hogy mérgünkben össze-vissza kell törni a körülöttünk lévő berendezési tárgyakat, vagy esetleg vérig kell sértődnünk, sértenünk másokat. Az érzelemkifejezésnek rólunk kell szólnia, arról, hogy abban az adott szituációban mit érzünk. Ezeket nevezzük ún. én-üzeneteknek.
Ahhoz, hogy hatékonyak legyünk az elfojtások, félelmek feloldásában nagy szerepe van a tudatosításnak, az elfogadásnak, a megismerésnek, és nem utolsósorban az önszeretetnek.
A feszültség levezetés egyik nagyon jó módja a mozgás, a sport, a tánc, de egy természetben tett séta is segíthet. Mindenki saját személyiségéhez igazítva mely mozgásformát választ. A társas támogatás kimutatottan nagyon hatékony módszer, így nyugodtan osszuk meg gondjainkat másokkal, s ha kell, kérhetünk tőlük tanácsot is. Sokaknak segít, ha például elmennek egy kórusba énekelni, másoknak az segít, ha csak kibeszélhetik magukat a legjobb barátnőjükkel, vagy kiírhatják magukból a fájdalmukat. Nem szégyen a sírás sem, hiszen egy kiadós sírással lelkileg is megkönnyebbül az ember.
Meditálás, vizualizáció, különböző légzéstechnikák is nagyszerűen alkalmasak, hogy feloldjuk és elengedjük az elfojtott fájdalmas emléketeket, érzéseket. Ha szükséges nyugodtan keressünk fel pszichológust, megfelelő szakembert, aki szaktudásával hatékony segítséget nyújt a problémák feldolgozására.
Vörös Orsolya – pszichológus
epszichologia-neurofeedback.hu
Kapcsolódó cikkek
« Elsüllyedt középkori templom Dél-Tirolban Felfedezték a só energiatároló képességét – a nevadai sivatagban már alkalmazzák »
