Autópályás kalandozás hosszú hétvégéken

ápr 2 • egyéb • Impress Magazin

A naptár egyik legkedvesebb ajándéka a hosszú hétvége, amikor valamelyik jeles nap éppen péntekre vagy hétfőre esik, megnyújtva ezzel a jól megérdemelt heti pihenést, ami felér egy kisebb vakációval.

Ezeket az alkalmakat, főleg jó idő beköszöntével, szívesen használják ki az autósok is utazásra, ezért az autópályák is tele lesznek pihenni vágyókkal, rokonlátogatókkal, ezért érdemes átgondolni, hogy miként tehetjük ezeket az alkalmakat igazán zavartalanná legalább az autózás szempontjából, amihez a matrica érvényesség lekérdezés remek első lépés lehet az Autopalyamatrica.hu oldalon.

Hosszú hétvégék idén tavasszal

Márciusban két alkalom is adódott a hosszú hétvégézésre, az első alkalmat március 15-dike kínálta, ami péntekre esett, a másodikat pedig a húsvét, ami a nagypéntek és a húsvéthétfő miatt rögtön négynapos utazást tett lehetővé.

A pünkösd is háromnapos utazást kínál, május 18. és május 20. között, előtte pedig a május 1-je enged egy egynapos kiruccanást hét közben, remélhetőleg ragyogó tavaszi időben.

Milyen autópálya-matricát válasszunk?

Érdemes nemcsak az előttünk álló utazásra koncentrálni, hanem hosszabb távon is gondolkodni, hiszen gyakran kiderül, a hosszabb érvényességi idővel bíró konstrukció jobban megéri.

Ha egy hónapon belül több utazást is tervez, a havi konstrukció biztosan jobb választás, de a vármegyei matricákat minden esetben érdemes megfontolni, hiszen néhány darab beszerzésével akár az egész éves utazásainkat is fedezhetjük, a most megvásárolt matricák 2025. január 31-ig biztosítanak úthasználati jogosultságot a szomszédos vármegyék első lehajtójáig.

Megéri az alapos tervezés

Tavasszal számos lezárásra lehet számítani a kezdődő útfelújítások miatt az egész országban, ezért még inkább indokolttá vált az alapos tájékozódás és az útvonal részletes megtervezése, hogy tényleg hatékonyan és balesetmentesen, idegeskedés nélkül érhesse el az úti célját.

Az autópályák a legtöbb esetben így is kényelmes, gyors és biztonságos közlekedési lehetőséget kínálnak, főleg a többi opcióhoz képest.

Sokan gondolják, hogy esetleg pénzt spórolhatnak az alternatív, nem fizetős útvonalak keresgetésével, de ha minden költséget összevetünk, jellemzően nem járnak ezzel jobban. Hiszen ezeket az alternatív útvonalakat mások is felfedezik, a kapacitásuk pedig jellemzően kicsi, tehát a kísérlet vége jellemzően hosszas araszolás a dugóban, aminél komolyabb üzemanyag-pazarlást elképzelni is nehéz, arról nem is beszélve, hogy mennyi időt veszíthetünk el így.

Továbbá a fizetős utak listája idén is változott, tehát még az is könnyedén megeshet, hogy véletlenségből a nagy keringésben felhajt egy díjköteles szakaszra, és akkor az idegeskedés és az időveszteség mellett még a pótdíjat is meg kell fizetnie.

A fentiek fényében tehát érdemes előretervezni, és nem feltétlenül a legolcsóbnak tűnő lehetőségre lecsapni, hanem a tényleg hatékony megoldást megtalálni, még ha az jár is némi jól látható költséggel.

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »