Élvezd a gyógyfürdők erejét az otthonodban is!
A kor előrehaladtával a test hanyatlásba kezd, és egyre több időre és kezelésre lesz szüksége ahhoz, hogy képes legyen megfelelően regenerálódni. Minél idősebbek vagyunk, annál jobban értékeljük a gyógyvizeket és a gyógyfürdőket, és esetleges nyaralásainkat is úgy tervezzük-szervezzük, hogy az valamilyen gyógyvíz közelében legyen.
Nem csoda, hiszen ezek a különleges vizek, amiben hazánk bővelkedik, számtalan áldásos hatással bírnak a testünkre és a lelkünkre egyaránt. Mai cikkünkben annak eredünk a nyomába, hogy vajon otthon is megvalósítható-e ugyanez az élmény.
Kád vagy zuhanykabin?
Persze a termál- és gyógyfürdők nyújtotta csodás élmény nem leutánozható az otthoni körülmények között, azonban meg lehet közelíteni. Feltéve, ha van kádad. Ám sokan a kor előrehaladtával úgy döntenek, hogy a kád helyett inkább zuhanyfülkét építenek be. Mi azonban inkább a kádajtó beépítését javasoljuk, hiszen egyrészt jóval olcsóbb megoldás, amennyiben az UDOOR fürdőkádajtó szolgáltatását veszed igénybe.
További előnye a kádajtónak, hogy a kialakítása jóval kevesebb munkával, felfordulással és így takarítással jár, mint ha a meglévő kád helyére zuhanyfülke kerülne.
Végül nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a biztonság mellett megmarad az ülőfürdőzés lehetősége is, amelyet minden ízületed díjazni fog!
Az ülőfürdő ereje
Nem lehet letagadni a kádfürdőzésben rejlő csodálatos erőt, amelynek köszönhetően a sajgó, megfáradt tagjaink is új erőre kapnak.
Ehhez nincs szükség másra, mint némi gyógynövényre, természetesen bevizsgált helyről kell, hogy származzon a növény. De dönthetsz úgy is, hogy fürdősóval vagy fürdőkristállyal dúsított vízben áztatod magad a kádadban.
A drogériákban, patikákban számtalan változat kapható, így célzottan a panaszaidra is keresheted a megoldást ilyen módon.
A biztonság garantált: a kádajtó használatával semmilyen akrobatikus mozdulatot nem kell tenned, csupán besétálsz a kádba, és élvezed a fürdőzés áldásos hatásait. Fontos, hogy 20-30 percnél tovább ne áztasd magad, és a víz se legyen 35-36 Celsius-foknál melegebb. Szintén lényeges, hogy csúszásmentes környezetet alakíts ki: ezt az UDOOR fürdőkádajtó csúszásgátló bevonatával, kapaszkodók felhelyezésével, valamint stabil, jó minőségű fürdőszobai szőnyeggel valósíthatod meg.
Pihentet és fájdalmat csillapít
Ha nap mint nap tapasztalod a jótékony hatásait az ülőfürdőnek, kétség sem férhet majd ahhoz, hogy igyekszel majd mindent megtenni annak érdekében, hogy az ország összes híres termál- és gyógyfürdőjét végiglátogasd.
Budapestiként lesz a legkönnyebb dolgod, hiszen a Széchenyi, a Rudas és a Gellért is könnyen elérhető lesz számodra, míg a sárvári, a hévízi, az egerszalóki, a hajdúszoboszlói, illetve a gyulai fürdők egy-egy hosszú hétvége alkalmával az év során szabadon végiglátogathatóak.
Ha ilyen gyakorisággal kényezteted majd megfáradt testedet, az garantáltan nem marad majd hálátlan.
Kapcsolódó cikkek
« Hogyan segítsük gyermekünket az iskolai beilleszkedés során? Milyen eszközök segíthetnek, ha elakadtunk az autónkkal terepen? »