Az okosan vitatkozó pároknak nagyobb az esélyük a boldog párkapcsolatra

márc 16 • Psziché • Impress Magazin

Az okosan, hatékonyan vitatkozó pároknak jóval nagyobb esélyük van egy boldog kapcsolatra, mint azoknak, akik a szőnyeg alá söprik a kényes témákat.

Joseph Grenny, a Crucial Conversations című amerikai könyvsiker társszerzője szerint sokan tévesen úgy vélik, hogy az érzékeny témák megbeszélésének kikerülésével megússzák a  veszekedést, és ezzel kifejezetten jót tesznek a párkapcsolatuknak.

A kényes témák kikerülése és az elhallgatás – aláássa a bizalmat

„A legnagyobb hiba azonban, amelyet a párok elkövetnek, az éppen a kikerülés. Érzünk valamit, de nem mondunk semmit. Legalábbis addig, amíg már nem bírjuk tovább” – mondta Grenny.

„Azért hajlunk arra, hogy elkerüljük az ilyen típusú párbeszédeket, mert tisztában vagyunk a kitárulkozásunk kockázataival, ugyanakkor fogalmunk sincs róla, hogy a hallgatásunk milyen kockázatokkal járhat. Hajlamosak vagyunk csak az azonnali és nyilvánvaló kockázatokat mérlegelni, anélkül, hogy figyelembe vennénk a döntésünk hosszú távú hatását az intimitásra, a bizalomra és az összhangra.”

A megkérdezettek közül minden öt emberből legalább négy mondta, hogy a szegényes kommunikáció szerepet játszott a korábbi kapcsolatainak felbomlásában. A válaszadók fele pedig egyenesen a szakítás meghatározó okaként nevezte meg a nem megfelelő kommunikációt.

Fontos, hogy felelősséget tudjunk vállalni az érzelmeinkért

Grenny szerint ugyanakkor a válaszadók elenyésző százaléka gondolta magát felelősnek azért, ha egy párbeszéd nem alakul fényesen. „A legnagyobb nem tudatos hiba, amelyet a párok elkövetnek, hogy nem vállalnak felelősséget az érzelmeikért.”

„Úgy gondoljuk, hogy mások felelősek azért, ahogy mi érezzük magunkat, és nem vesszük észre a saját szerepünket az érzéseink alakulásában. Ezért van az, hogy amikor megvitatjuk a problémáinkat a szeretteinkkel, gyakran szemrehányást teszünk nekik és védekezésre késztetjük őket.”

„Az igazi szeretet munkát igényel”

Grenny szerint a szex, a pénzügyek és a zavaró szokások megvitatása a három legkényesebb téma a párok számára. „Egy kapcsolat sikerességét az érzékeny témák megvitatásának módja határozza meg” – összegezte az író, hozzátéve, hogy az igaz szeretet munkát igényel.

A szakemberek szerint ahhoz, hogy a párok okosan vitatkozzanak, többek között arra van szükség, hogy a felek rendezzék a gondolataikat, először koncentráljanak a tényekre, kerüljék a vádaskodó, ítélkező hangnemet, legyenek tapintatosak és őszinték, és nyitottak a partnerük véleménye iránt, hogy a saját nézeteik is megértő fülekre találjanak.

3 dolog, amit a boldog párok tudnak

Forrás: Guardian

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »