A mesterséges édesítőszerek károsítják a bélflórát
6 mesterséges édesítőszert találtak a bélflóra számára káros hatásúnak a Negevi Ben-Gurion Egyetem és a szingapúri Nanyang Egyetem kutatói.
A Negevi Ben-Gurion Egyetem és a szingapúri Nanyang Egyetem kutatói az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (Food and Drug Administration – FDA) által engedélyezett mesterséges édesítőszereket vizsgálták meg, melyek közül hatról kiderült, hogy az emésztőrendszer mikroorganizmusai (bélflóra) számára káros hatásúak.
6 édesítőszert találtak toxikus hatásúnak
A két egyetem közös kutatásának eredményei szerint az aszpartám, a szukralóz, a szacharin, a neotám, az advantame és az aceszuflám-k mesterséges édesítőszerek egyfajta mérgező hatást váltanak ki az emésztőrendszerben. Az emésztőrendszer bélbaktériumai mérgezővé váltak, ha ezek közül a mesterséges édesítőszerek közül akár csak egészen kevés (1mg/ml koncentráció) került be a szervezetbe.
„A kutatáshoz bioluminenszcens módosítást végeztünk az E. coli bélbaktériumokon, hogy fényt bocsássanak ki, amikor mérgező anyagot találnak, így ki tudtuk mutatni a toxicitást a bélrendszerben” – mondta dr. Ariel Kushmaro Professzor, a Negevi Ben-Gurion Egyetem kutatóprofesszora.
„Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a mesterséges édesítőszerek fogyasztása károsan befolyásolja a bél mikrobiális aktivitását, ami számos egészségügyi problémát okozhat” – tette hozzá a professzor.
Számtalan diétás és cukormentes élelmiszerben megtalálhatóak
A mesterséges édesítőszerek számtalan diétás élelmiszerben megtalálhatóak, és a legtöbb cukormentes üdítőitalgyártó is ezeket használja.
“Az emberek többsége valójában nem sokat tud a mesterséges édesítőszerek hatásáról, mégis rendszeresen fogyasztja a diétás vagy cukormentes termékeket. A mesterséges édesítőszerek nem csak a szervezetre károsak, hanem környezeti szempontból is szennyezőnek tartják őket. Hosszú távon problémát okozhat, hogy belekerülhetnek az ivóvízbe valamint a felszín alatti talajvízbe is.”
„A kutatás eredményei segíthetnek a mesterséges édesítőszerek mérgező hatásának megértésében. Kiderült ugyanis, hogy valójában potenciális veszélyt jelentenek a bélrendszerre és a környezetre is” – mondta dr Kushmaro professzor.
Bár az eritrit nem szerepelt a kutatásban, hosszú távon hasfájást, nagyobb mennyiségben pedig hasmenést, ami mind arra utaló jel, hogy az eritrit is károsítja a béljlórát.
Mesterséges édesítőszerek helyett egészséges alternatíva, ha datolyát, házi datolyapépet (turmixolt áztatott datolyát), áztatott mazsolát, aszalt szilvát vagy banánt használunk az ételek édesítéséhez.
A két legegészségesebb édesítőszer a kókuszvirág cukor és a szívia
Forrás: ScienceDaily
Kapcsolódó cikkek
« Ritka égi jelenséget kapott el az MTI fotósa – egyszerre tűnt fel az égen a Jupiter, a Vénusz és a Hold Hamarosan kezdődik a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban »