Erénynek tartják, de pont ezért veszélyes az edzésfüggőség

okt 9 • LifeStyle • Impress Magazin

Vajon hol a határ az egészséges sportolás és a testfüggőség között? Erre a kérdésre kereste a választ Szabó Attila az ELTE PPK kutatója.

A testedzésfüggőség olyan menekülési magatartás, amely mögé a társadalom stigmatizációja nélkül el lehet bújni, ellentétben például az alkohollal vagy a droggal – mondja Szabó Attila, az ELTE PPK egyetemi tanára, akit a témában a világ egyik legismertebb futómagazinja, a Runner’s World szólaltatott meg.

Hol a határ…?

A mozgással mint örömforrással foglakozó cikk kitér a túlzásba vitt edzés veszélyeire, rámutatva, hogy nem egyszerű megtalálni azt a határvonalat, ahonnan az intenzív sport már egészségtelenné válik.

A függőség ott kezdődik, amikor valaki figyelmen kívül hagyja a teste jelzéseit, és a fájdalmai ellenére is folytatja az edzést.

Az edzés is lehet menekülés – kényszeres tevékenység

Szabó Attila szerint azért is nehéz diagnosztizálni, mivel az edzésfüggőség minden esetben szubjektív. Amikor azonban már az edzés irányítja az egyént, és nem fordítva, addikcióról beszélünk – mutat rá a kutató. A kontrol elvesztése pedig testi és lelki sérülésekhez vezethet.

Az addikció hátterében szinte minden esetben valamilyen pszichés stressz vagy trauma áll, amit kényszeres tevékenységgel próbál feldolgozni vagy elfedni az egyén.

A viselkedéses függőségek esetében külön veszélyforrást jelent, hogy míg az alkohol vagy a drog esetében a társadalom elítéli a szerhasználót, addig a testedzésfüggőség – a munkamániához hasonlóan – társadalmilag elfogadott, mi több elismert jelenség – magyarázza Szabó Attila.

Jellemzően a perfekcionsták szenvedélybetegsége

Azok menekülnek leginkább ebbe az addikcióba, akik számára fontos a presztízs, akiknek az jelent megnyugvást, ha a környezetük megbecsüli őket. „Nem meglepő, hogy sokan közülük perfekcionisták; számos lemondás, fizikai erőfeszítés és önfeláldozás árán, az egészségi kockázatot figyelmen kívül hagyva is a tökéletességre törekszenek”.

Habár a probléma látszólag újkeletű, az elmúlt ötven évben több mint ezer tanulmány foglalkozott a testedzésfüggőséggel és különböző aspektusaival. A levont következtetések azonban gyakran tévesek, ezekre a kutatásokra reagál Szabó Attila az International Journal of Mental Health and Addiction hasábjain a napokban megjelent cikkében. Brit és kanadai szerzőtársaival arra hívják fel a figyelmet, hogy az edzésfüggőség vizsgálata nem indokolt a csapatsportolók esetében, amennyiben a sportolók nem vesznek részt más, egyénileg szervezett sportban is. Mint minden szenvedélybetegségnek, úgy ennek a hátterében is egyéni motiváció áll, és általában az introvertált, öntudatos, illetve törvénytisztelő emberekre jellemző.

Míg a csoportosan végezhető mozgásformákat jellemzően mások szervezik, az egyes tagok alig vagy egyáltalán nem befolyásolják az időzítést, addig az egyéni edzések önállóan ütemezhetők. Az időbeosztás feletti nagyobb kontroll igénye – „akkor megyek sportolni, amikor csak akarok” – pedig fontos jellemzője a késztetések és sóvárgások kielégítésére irányuló addiktív viselkedésnek. Nem véletlen, hogy az edzésfüggőség feltűnően gyakran a testépítők között jelenik meg, ahogy az sem, hogy ezek az emberek általában „magányos farkasok”. Olyan mozgásformák felé hajlanak, amelyeknek spontán megszervezése és kivitelezése felett teljes befolyásuk van – mutat rá Szabó.

Ugyanakkor egy csapatsportolónál is kialakulhat függőség abban az esetben, ha a szervezett edzések mellett önálló sporttevékenységet is végez, ez esetben azonban eszerint is kell vizsgálni. A függőség minden esetben egyéni jelenség, ennek megfelelően a kezelés során is mindig személyre szabott segítséget igényel – szögezik le a szerzők.

Forrás: ELTE PPK

Tetszik a cikk?