A Föld jövője dől el a párizsi klímacsúcson
Megkezdődött a párizsi klímacsúcs, amelyen a részt vevő 195 ország célja, hogy történelmi jelentőségű globális klímavédelmi egyezményt hozzon tető alá.
A francia köztársasági elnök történelminek nevezte a konferenciát, és arra szólított fel, hogy a készülő globális klímavédelmi egyezmény „egyetemes és kötelező érvényű legyen”.
AZ USA már kibúvót keres…
Az Egyesült Államok részéről John Kerry külügyminiszter a konferencia előtt már előzetesen jelezte, hogy hazája nem szeretne jogilag kötelező érvényű megállapodást aláírni.
„Verseny alapú globalizáció helyett együttműködés”
„A legnagyobb kihívás, hogy a versenyalapú globalizációról áttérjünk az együttműködésen alapuló globalizációra. Az Észak és Dél, az ember és a természet közötti partnerségre. Párizs ehhez nyújt kivételes alkalmat” – fogalmazott a francia elnök. „December 12-én megállapodásra kell jutni Párizsban” – hangsúlyozta a francia elnök. Álláspontja szerint egy „jó és nagy megállapodás” három feltételen múlik. Először is hiteles feladatokat kell felvázolni ahhoz, hogy a légkör felmelegedése 2, sőt 1,5 fok alatt tartható legyen. Másrészt „szolidáris választ kell adni az éghajlati kihívásra”, harmadrészt pedig egyetlen állam sem vonhatja ki magát a saját kötelezettségvállalásai alól, még akkor sem, ha a fejlődési igényeiket is figyelembe vesszük.”
A legnagyobb felelősség a fejlett országoké
„A fejlett országoknak vállalniuk kell a történelmi felelősséget, ők azok, amelyek éveken át a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátották ki. A feltörekvő országoknak fel kell gyorsítaniuk az energetikai átmenetet, a fejlődő országokat pedig támogatni kell a klímahatásokhoz való alkalmazkodásban”. – A jóérzés, a szándéknyilatkozatok nem lesznek elegendők. Határvonalhoz értünk, Párizsnak egy alapvető átalakulás kezdetének kell lennie” – hívta fel a figyelmet a francia elnök, aki szerint a világ békéje forog kockán, mert a „felmelegedés olyan migrációkat okozhat, amelyek több menekültet indítanak útnak, mint a háborúk”.
Vajon egyetértésre jutnak-e a világ államfői…
„Néhány nap alatt néhány évszázadról fogunk dönteni. A legnagyobb veszély nem az, hogy a célunk nem elég ambiciózus, és hogy azt nem érjük el, hanem az, hogy túl kicsiny és hogy elérjük”. – A falhoz értünk. Ez a fal az önzéseinkből, a félelmeinkből, a belenyugvásainkból épült”.
A december 11-ig tartó találkozó célja, hogy a világ országai most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld légkörének felmelegedését két Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.
MTI/ Zentai Bogi
Kapcsolódó cikkek
« Norvégia gyeptetős házikói Hatalmas „hó-grafikák” a kanadai hegyekben »