HIRDETÉS

Ahogy ékszerré válnak a bükki virágok – interjú az alkotóval

feb 12 • Kult & Art, Voilá • Impress Magazin

Egyedné Anna, a Bükki Talizmán virág ékszerek megalkotója, aki a bükki virágokból készít egyedi medálokat és gyűrűket.

Anna már egészen kiskora óta szerette a természetet, az apró virágokat és a fákat. Kedvenc könyve az „erdő, mező virágai” volt, melyet, mint mondja még ma is gyakran elővesz. Az alkotás, a kézművesség mindig is fontos szerepet töltött be az életében, rajzolt, festett, szobrászkodott, fúrt, faragott, az ékszerkészítésbe azonban már felnőttfejjel szeretett bele. Anna ma már három felnőtt gyermek boldog anyukája, és a Dana-ékszer megálmodója, készítője.

Bükki virág ékszerek

Botanikus ékszerek bükki virágokból

„A természet mindig elbűvöl. A sétáim során apró virágokat, leveleket, mohát, zuzmót, fa darabkákat gyűjtök, megszárítom valamennyit, hogy végül megtalálják a helyüket egy-egy gyűrűben, nyakláncban vagy éppen fülbevalóban,” meséli Anna. Nagy volt a boldogságom, amikor rátaláltam a műgyantára, mint ékszerkészítési alapanyagra, mert felhasználásával a préselt növényeim ékszerként kelnek életre.”

Bükki virág ékszerek

Az ékszerhez felhasznált természetes apróságokat, virágokat, leveleket vagy egy apró termést, csigaházat, Anna a kirándulásai során vagy a kertjében gyűjti. A bükki növényekből készült, festett háttérrel drótba foglalt botanikus ékszerek a Bükki Talizmánok.

Bükki virág ékszerek

Borostyántechnikával készülnek

„Az ékszert  a borostyán keletkezéséhez hasonlóan készítem, ezért borostyán-technikának kereszteltem el a módszert, mely során ékszer válik belőlük.  A növényt elzárom a levegő elől, így az nem oxidálódik, nem nedvesedik, és sokáig megőrzi szépségét.”

Bükki virág ékszerek

„Az ékszerkészítés minden mozzanatát szeretem”

„Az ékszerkészítés számomra egy csoda. Minden apró részét imádom. Az alapanyag gyűjtését egy-egy kirándulás során, a préselést, mert közben már az ékszert tervezem és emlékszem a kirándulás élményére, az öntés során az alkotást, a hátterek festését”, meséli Anna.

Bükki virág ékszerek

„Izgatott vagyok, amikor óvatosan előszedem a könyvek lapjai közül a növényeket.  Megőrizték vajon  szépségüket, színüket, bájukat? Az öntés során ott maradnak-e és úgy  a növények, csigaházak, termések ahová szántam? Milyen lesz, amikor kibontom a formából?”

bükki virág medál

„Izgatottan várom, hogy milyen jelzések érkeznek az internet népétől, amikor felteszem a fotókat. A vásárlók szemében mit látok majd? Amikor valaki interneten veszi meg az ékszert, a postázás után még most is  alig várom a visszajelzését. Mit érez, amikor kézbe veszi? Erre számított?”

Bükki virág ékszerek

Az „Emlékek őre” – féltett relikviák

Az “Emlékek őre” ékszercsaládban Anna a megrendelők által küldött relikviákat használja fel alapanyagként. „Megható, ha valaki rám bízza féltve őrzött kincseit, hogy megőrizzem azt számára hosszú-hosszú évekre sértetlenül, szerethető és hordható ékszer formájában. Óriási bizalom kell ehhez a megrendelő részéről. Ez a bizalom megtisztelő és egyben kicsit félelmetes érzés. Mi lesz, ha nem teszik neki, ha nem úgy sikerül?”

Bükki virág ékszerek

Anna az ékszerkészítés során a természet adta alapanyagot sohasem festi, mindig a természetes színükben hagyja, azonban sokszor fest hátteret a növényeknek, ezzel adva különleges hangulatot az ékszernek.

További információk a www.danaekszer.hu weboldalon.

Fazakas Virág

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »