Az új tengeri só akkumulátor 4x akkora kapacitású, mint a lítium

dec 15 • ÖKO-világ • Impress Magazin

A Sydney-i Egyetem kutatói új környezetbarát sóakkumulátort fejlesztettek ki, amely 4x akkora energiatároló kapacitással rendelkezik, mint a lítium.

A világ energiafelhasználás terén globális változáson megy keresztül. A megújuló energiákra való áttérés a világ összes országának közös célja. Az energia hosszú távú tárolására is környezetbarát alternatívákra van szükség.

A Sydney-i Egyetem közleménye szerint az általuk fejlesztett új „olvadt-só” (nátrium-kén) akkumulátor áttörést jelenthet a megújuló energiatárolás terén.

„Olvadt só” akkumulátorok tengervízből

A tengervízből előállítható „olvadt só” akkumulátor előállítása jóval olcsóbb és környezetbarátabb megoldás, mint lítium-ion. Dr. Shenlong Zhao, a Sydney-i Egyetem kutatója szerint ez áttörést jelenthet a megújuló energia területén.

„Az új só-akkumulátorunk képes drasztikusan csökkenteni a költségeket, miközben négyszer akkora tárolási kapacitást biztosít, mint a lítium” – mondta a kutató.

Bár a nátrium-kén (Na-S) akkumulátorok már több mint fél évszázada léteznek, ez idáig gyengébb alternatívát jelentettek, és széles körű használatukat korlátozta az alacsony energiakapacitás és a rövid élettartam.

Olcsó, környezetbarát és 4x akkora kapacitású mint a lítium

A kutatók a fejlesztés során szénalapúra cserélték az elektródákat, valamint egy úgy nevezett pirolízis eljárás alkalmaztak, hogy javítsák a kén reakcióképességét. Ennek eredményeképpen drasztikusan megnőtt a sóakkumulátor teljesítménye és az élettartama is.

Az új Na-S sóakkumulátorokat kifejezetten úgy tervezték, hogy nagy teljesítményű megoldást nyújtsanak a megújuló energiatároló rendszerekben, és az elektronikai eszközökben, miközben csökkentik a gyártási és üzemeltetési költségeket.

Mi a baj a lítium akkumulátorokkal

Jelenleg az elektromos autók lítium-ion akkumulátorral működnek, és az elektronikai eszközökben is széles körben alkalmazzák, mivel hatékonyság szempontjából jó alternatívának tűntek.

A lítium kitermelése azonban egyáltalán nem fenntartható. Vízhiányhoz, a biológiai sokféleség csökkenéséhez, az ökoszisztéma funkcióinak károsodásához és a talaj degradációjához vezethet. A gyártása és az újrahasznosítása is környezetszennyező (mérgező) és költséges.

A lítium legnagyobb részét a dél-amerikai lítium háromszög sósivatagaiban található, futballpálya méretű párologtató tavakban állítják elő, és 1 tonna előállításához több millió liter vízre van szükség.

A prototípust már legyártották és sikeresen tesztelték

„A megújuló energiáknak olyan tárolási megoldásokra van szükségünk, amelyek nem terhelik a Földbolygót, és könnyen elérhetők helyi vagy regionális szinten. Mivel a tengeri só mindenhol bőségesen megtalálható, így megbízható és fenntartható alternatívát jelenthet a lítium-ion akkumulátorokkal szemben” – mondta Dr. Zhao.

„Reméljük, hogy a költségeket csökkentő technológia biztosításával hamarabb elérhetjük a tiszta energia globális áttörését. Minél gyorsabban tudunk szén-dioxid-mentesítést végezni, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy megállítsuk a felmelegedést – tette hozzá a kutató.

A prototípustmár sikeresen legyártották és tesztelték a Sydney-i Egyetem vegyészmérnöki létesítményében. A kutatók jelenleg a sóakkumulátor kereskedelmi forgalomba hozatalán dolgoznak.

Forrás: University of Sydney

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »