HIRDETÉS

5 egészséges vega pástétom reggelire

Már 20 • Fűszer • Impress Magazin

Egészséges és nagyon finom szendvicskrémek, pástétomok készíthetők tökmagból, napraforgóból, földimogyoróból, csicseriborsóból és kölesből. 

Aszalt paradicsomos tökmagkrém

– 10 dkg tökmag
– 4-5 db aszalt paradicsom
– 1 gerezd préselt fokhagyma
– 2-3 ek. hidegen sajtolt olíva vagy egy kevés tökmagolaj
– 1 csipetnyi tengeri só

Az aszalt paradicsomot áztassuk 20-30 percig egy kevés vízben, majd tegyük aprító gépbe a tökmaggal együtt. Öntsünk hozzá egy kevés vizet, egy evőkanálnyi olajat, és keverjük krémesre.

A pástétomot ízlés szerint fűszerezhetjük egy kevés sóval, és préselt fokhagymával, oregánóval, bazsalikommal.

Mediterrán csicseriborsó pástétom

– ¼ csésze csicseriborsó (lehet konzerv is)
– 1 tk tahini (szezámmag krém) vagy 2 ek. növényi joghurt
– 1 ek zöld olajbogyó 
– bazsalikom
– 1 tk citromlé
– 1 csipetnyi tengeri só

A csicseriborsót előző este áztassuk be, majd másnap főzzzük puhára. Amikor megpuhult, szűrjük le, és adjuk hozzá a szezámmag pasztát (Tahinit) vagy a joghurtot, és az olajbogyókat. Aprítógéppel keverjük krémes állagúra. A csicseriborsó pástétom ízlés szerint fűszerezhető egy kevés sóval, bazsalokommal és citromlével.

Magyaros köleskörözött

– 10 dkg köles
– 1 vöröshagyma
– pirospaprika
– őrölt bors
– őrölt kömény
– só
– 1 ek. olívaolaj

A kölest 2x-es mennyiségű vízben megfőzzük. Nagyjából 10 perc alatt elkészül. Ha megfőtt, lefedve még állni hagyjuk kicsit, hogy jól megpuhuljon, madj adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, a fűszereket, és egy botmixerrel keverjük krémesre.

Fűszeres napraforgókrém

– 1 marék napraforgómag
– 1 csokor apróra vágott petrezselyem
– 1 ek. hidegen sajtolt olívaolaj
– 1 szelet piros pritaminpaprika
– 1 tk citromlé
– só, bors, kurkuma

Áztassuk be előző este a napraforgómagokat, majd másnap szűrjük le róla a vizet. Egy kevés citromlével és a hidegen sajtolt olajjal turmixgéppel vagy botmixer segítségével keverjük krémesre.

Ezt követően adjuk hozzá az apróra vágott pritaminpaprikát, a petrezselyem zöldet és a többi fűszert, és turmixoljuk tovább néhány percig.

Házi földimogyorókrém – isteni finom!

– 10 dkg sótlan, pörkölt földimogyoró

– 2-3 ek Holland kakaópor

– kevés víz

– 1 ek kókuszvirágcukor (vagy bármilyen édesítő/cukor/datolya)

A mogyorót kávédarálóval őröljük meg, adjuk hozzá kakaóport, a kókuszvirágcukrot és egy kevés vízzel keverjük simára botmixer segítségével vagy turmixgéppel. A házi mogyorókrémhez nagyon jól passzol a karamellás aromájú kókuszvirágcukor, isteni finom lesz tőle!

Az őrölt földimogyoró már önmagában is nagyon finom. Egy kevés vegán margarinnal kikeverve akár sós pástétom is készíthető belőle.

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »