Daróczi Csaba lett az Év Természetfotósa – 3 kategóriában is első díjat nyert
2022-ben „Az év természetfotósa” címet Daróczi Csaba nyerte, akinek 18 képe is szerepelt a legjobbak között! Ez csúcsnak számít a pályázat 30 éves történetében.
Harmincadik alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa legnagyobb hagyományokkal bíró, talán legrangosabb természetfotós pályázatát.
Kreatív technikák és meghökkentő nézőpontok
Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke elmondta: „A pályázati képek között már nem csak meghökkentő nézőpontokkal találkozhatunk, hanem felfedezhetők olyan kreatív technikák is, amelyekkel eddig még sehol, még a külföldi pályázatokon sem találkozhattunk. Nyugodtan kijelenthető, hogy a vezető magyar természetfotósok nem csak tudatosan készítik megdöbbentő látványt közvetítő képeiket, hanem képesek a technikai háttér továbbfejlesztésére is, ami egyértelműen jelzi, hogy kiemelkedő alkotókészséggel rendelkeznek.”
Fáth Péter, a naturArt elnöke pedig így nyilatkozott: „Nagyon magas volt a színvonal. A III. fordulóba bejutott mintegy 400 kép mindegyike megérdemelte volna, hogy falra kerüljön. Ez a magas színvonal eredményezte, hogy idén a korábbinál több, összesen 120 pályamű került kiállításra, illetve az albumba. Idén új kategória jelent meg a pályázati kiírásban: lehetett pályázni mobil eszközzel készített fotóval is.”
Három kategóriában is első díjat nyert
„Az év természetfotósa 2022” címet Daróczi Csaba nyerte, akinek nem kevesebb, mint 18 képe szerepel a legjobbak között. Ez abszolút csúcs a pályázat 30 éves történetében. Különleges természetfotói három kategóriában is első helyen végeztek. A mobillal a természetben kategóriában a Fabarlang című képe, a Kompozíció, forma és kísérlet kategóriában a Jégmadár akt, a Kezünkben a Föld kategóriában pedig az Esküvői vendég fotóval nyerte el az első díjat.
Mobillal a természetben kategória – 1. helyezett
Vadakat etettem a télen egy éjszakai fotós projekt keretében Tázlár mellett egy buckásban, és rengeteg cinege is rászokott a kirakott kukoricára. Egész nap ott mozogtak, így arra gondoltam kihasználom ezt a lehetőséget. Találtam ott egy kidőlt fát, aminek a törzse teljesen elkorhadt. Odatettem az etető mellé, szórtam bele egy kis napraforgót, amit gyorsan megtaláltak a madarak. Ekkor beletettem a telefonomat, amit távirányítással oldottam ki.
Kompozíció, forma és kísérletezés kategória – 1. helyezett
Az idei télen nagyon szép jégformák alakultak ki a tavakon. Találtam egy olyan helyet, ahol vadludak is voltak rajtuk. Szerettem volna ebben a szép környezetben drónnal képet készíteni róluk. Miközben feléjük repültem, akkor vettem észre ezt a kompozíciót a tavon. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, csak készítettem egy képet róla. Itthon viszont a számítógépen megnézve már sokkal érdekesebbnek találtam, de még mindig nem gondoltam, hogy jó kép. Aztán akiknek megmutattam azt mondták, hogy súlyosan tévedek. Ezek szerint nekik lett igazuk.
Kezünkben a Föld kategória – 1. helyezett
A kép Uzsán készült 2021 augusztusában. Egy esküvőt fotóztam ami egy erdei tisztáson volt gyönyörű környezetben. Észrevettem, hogy a terem hangulatfényei rengeteg rovart vonzottak oda a közeli erdőből, amik a terem üveg falain pihentek meg. Egyszer látom, hogy az egyik vörös lámpa mellett sok vendég fotóz valamit a telefonjával. Ahogy közelebb mentem, látom hogy egy tölgy-pávaszem lepke (Antheraea yamamai) telepedett meg a terem üvegfalán. Megvártam amíg mindenki végzett vele, majd én következtem.
A legjobb fotókból tárlat nyílt a Természettudományi Múzeumban
A Magyar Természettudományi Múzeumban 2022. november 9-én megrendezett díjátadón hirdették ki az idei nyerteseket, ahol megnyílt a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítás is.
A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2022 pályázat a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan ezúttal is izgalmas versengést hozott. A pályázatra 3533 érvényes kép érkezett 197 szerzőtől. Az utolsó fordulóba 120 fotográfia jutott, melyeket a Fotóhónap2022 rendezvénysorozat keretében mutatnak be.
Kapcsolódó cikkek
« Kőtömbök közé épült Stone House Mire figyelj, ha plasztikáztatni szeretnél »