Vajon szoktak az állatok álmodni?
A tudományos kutatások legújabb eredményei egyre közelebbi bepillantást nyújtanak azzal kapcsolatosan, hogy mi történik az állatokkal, amíg alszanak.
Az emberek legtöbbször a REM fázisban szoktak álmodni, ez a gyors szemmozgás pedig a legtöbb emlősnél ugyanúgy felfedezhető. Ésszerű feltételezés hát, hogy az állatok is valami hasonlót tapasztalhatnak, mint amit mi álomnak hívunk, írja a nationalgeographic.com.
Árulkodó minták az agyban
„Nem biztos, hogy az állatok álmodnak, de nagyon valószínű”, állítja Hugo Spiers a University Collage London kutató pszichológusa. Spider és kutatótársai felfedezték, hogy ha alvás előtt ételt mutatnak egy patkánynak, akkor alvás közben az agyának bizonyos területei azzal foglalkoznak, hogy feltérképezik, hogyan juthat el az eledelig. Talán megálmodják az utat a jutalomért.
Egy francia ideggyógyász, Michael Jouvet híres kísérletében egy macska agyában blokkolta azt a mechanizmust, mely gátolja a szemmozgást a REM fázisban. A vizsgált macska alvás közben többször is felkapta a fejét, mintha láthatatlan tárgyakat figyelne, illetve olyan mozdulatokat tett, mintha harcolna a zsákmányért. Egyértelműen úgy viselkedett, mint aki képeket lát, de nem biztos, hogy ugyanazt éli át, mint amit mi álmodásnak nevezünk.
Futkározik vagy alszik?
Egy másik kutatócsoport összehasonlította labirintusban futkározó patkányok agyának mintázatát a REM fázisban készített felvétellel. A kutatás vezetője, Michael Wilson azt nyilatkozta, hogy a két fotó annyira hasonló volt, hogy alig tudták megkülönböztetni őket. A patkány agya alvás közben épp úgy nézett ki, mint amikor ébren futkározott a labirintusban.
Tengeri élőlényeket is vizsgáltak, hasonló kérdések után kutatva. A tintahalak például alvás-szerű állapotot mutatnak, melyet színváltozás és izomrángás, illetve gyors szemmozgás is kísér, mely hasonló az ember és az emlősök REM állapotban mutatott viselkedéshez.
A kérdés tehát még nem bizonyított, ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy az állatok agya is aktív alvás közben, és az eredmények arra utalnak, hogy az emberhez hasonlóan az állatok is a nap közben átélt hatásokat dolgozzák fel az éjszaka.
Tihanyi Petra
Kapcsolódó cikkek
« Zöld kiegészítők a konyhában Megépült a világ legnagyobb légtisztítója a Smog Free Tower »