Valami elmúlt, valami véget ért…A szakítás lélektani fázisai

dec 19 • Psziché • Impress Magazin

A szakítás, bármelyik fél is kezdeményezte, bármilyen okból is történt, egy veszteség. Veszteség pedig nincs gyász nélkül.

A kapcsolatot gyászolók számára ez az időszak igencsak megterhelő, és idő kell hozzá, hogy a sebek begyógyulhassanak. Nehéz odáig eljutni, hogy elfogadjuk, vége van a kapcsolatnak. Bár a szakítás egy aktuális tragédia, mégis benne van az új élet, a változás lehetősége, éppen ezért fontos, hogy elegendő időt adjunk önmagunknak az elfogadásra, és ha szükséges kérjünk segítséget megfelelő szakembertől.

A gyász fázisai:

 1. Sokk és elutasítás

A szakítás tényét kimondva időben a legelső reakció a sokk lehet, különösen akkor, amikor váratlanul éri az embert. Ezt a bénultságot, az erős szenvedés vagy düh rövid periódusai szakíthatják meg. Ez a legkritikusabb időszak az ember életében. Jellemző erre az időszakra a valóság elutasítása, tagadása, „nem ez nem lehet, hogy velem történt meg” típusú gondolatok előtörése. Ebben az időszakban általában nehéz elfogadni a szakítás tényét, és a külvilág iránti érzéketlenség alakulhat ki. Ha az elutasítás időszaka elhúzódik, akkor a gyászoló személy a veszteséget és az erős érzelmeket is elfojtja. Az elfojtás egyik lehetséges formája az „ügybuzgalomba”, munkába való menekülés. Másik gyakori tünet a depressziós panaszok, a levertség, a kilátástalanság érzésének megjelenése. Az elutasítás stádiumában megrekedt fél úgy érezheti, nagy üresség tátong benne.

2. Érzelmek zűrzavara

Ez az időszak az érzelmi zűrzavar széles palettáját felsorakoztatja. Legjellemzőbb érzelmi megnyilvánulások: a harag, bosszú, bánat, szorongás, indulati kitörések, dühkitörések, zaklatottság, kábulat, magány, de lehet az öröm, és megkönnyebbülés is.

Ez az időszak arról is szól, hogy már nem tud osztozni a mindennapi élet apró rezdüléseiről, az örömteli élményekről a szeretett személlyel. Előkerül a félelem a magánytól, az egyedülléttől.

Nagyon gyakori erre az időszakra az okok keresése. Az emberek keresik-kutatják azt az okot vagy személyt, aki felelőssé tehető a szakításért. Vádolják egykori szerelmüket, amiért elhagyta őket, esetleg vádolják a környezetet, hogy nem tettek semmit, és nem segítettek meglátni, hogy valami nincs rendben. Tulajdonképpen dühösek mindenre és mindenkire, ami elvezetett odáig, hogy véget érjen a kapcsolat. Ilyenkor a keresés arról szól, hogy a veszteséget átélt személy átmentse maga számára a korábbi szokásokat, nem szeretne az újjal, a változással szembe nézni, valamint egyfajta motiváció arra is, hogy a számára fontos személlyel állandóan foglalkozhasson.

Előfordul azonban, hogy a vétkest nem másban keressük, hanem saját magunkat kezdjük hibáztatni. A gyásznak ebben az időszakában jelenik meg a bűntudat. Mivel a düh és a bűntudat a keresést szolgálja, ezért a keresés egyfajta lehetőség arra, hogy a veszteséget megélt fél mindazt, amit a másik jelentett, beleágyazza újonnan kialakuló életébe.

Előfordul azonban az is, hogy a szakítás után az öröm jelenik meg, amiért ez a kapcsolat az életük egy darabját alkotta.

3. A veszteség tudatosítása

Heteken, hónapokon át tartó hullámzó, változó intenzitású folyamat, amelyre a reménytelenség, a kétségbeesés, a közöny, a rutinszerű vagy új feladatok megoldására való képtelenség, akár különféle testi panaszok megjelenése a jellemző.

Ebben az időszakban előfordulhat egyfajta alkudozás mintegy utolsó mentsvár a kapcsolat folytatására. Ilyenkor hajlamosak az emberek mindent megígérni, a csillagokat is lehozni csakhogy folytatódjon a már régen kihűlt kapcsolat.

4. Felépülés

Amint a keresés, az elszakadás, az alkudozás váltakozása eljut abba az állapotba, hogy már nem köti le a veszteséget átélt személy minden gondolatát a szakítás, akkor kezdetét veheti az önmagához és a világhoz fűződő új viszony kialakításának időszaka. Ez az átdolgozás a felépülés kezdeti szakasza, amikor a tünetek enyhülnek, majd szép lassan megszűnnek, a lelki egyensúly kezd helyreállni. Természetesen ez a folyamat sem fájdalommentes és gyakran előfordul, hogy visszaesnek egy korábbi stádiumra, de szép lassan eljön az az időszak, hogy már nélkülözni tudja azokat az embereket, akik addig segítettek, visszanyerik önbizalmukat és önbecsülésüket, megváltoznak és képesek lesznek új kapcsolatot kialakítani.

A veszteség elfogadása azonban nem jelenti azt, hogy a gyászoló teljesen elfelejtette a múltjának egy darabját, hanem innentől kezdve képes a régi emlékekkel együtt továbbélni.

Vörös Orsolya – pszichológus
www.epszichologia-neurofeedback.hu

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »