Folk-kocsmák a belvárosban (interjú)
A modern városi élet kis hagyományőrző szigetei a táncházak és folk-kocsma estek, melyek egyre több belvárosi klub programjában is helyet kapnak.
A magyar népzene sajnos még mindig nincs benne a köztudatban, a legtöbb ember számára még mindig ismeretlen világ ez, pedig a magyar táncház mozgalmat még az UNESCO Világörökség is jegyzi.
Élővé tenni a hagyományt
„Nálunk szinte kihalóban volt már a népi kultúra, és még a mai napig is hiányzik az emberek tudatából a magyar néptánc és népdalok ismerete, mondja Maruzsenszki Andor a Buda Folk Band prímása. A szervezett népzenegyűjtés 1896-ban indult Vikár Béla kezdeményezésére, majd az ő nyomdokain haladt tovább a XX. század elején Lajtha László, Bartók Béla és Kodály Zoltán. Nekik köszönhetően a magyar népzene nem tűnt el örökre, hanem megőrződött az utókor számára. ”
A 70-es években pedig a táncház mozgalommal elindult a népi hagyományok átörökítése, szélesebb körben való megismertetése és újratanulása. „A táncház mozgalom célja, hogy a népzenekutatók által összegyűjtött kulturális örökséget átültesse a gyakorlatba”, mondja Éri Katalin az Erdőfű együttes nagybőgőse. 2011-ben ez a módszer felkerült az UNESCO szellemi örökség listára is. A „táncház” módszer ettől kezdve világszerte ismertté vált, mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje.”
Népzene a belvárosi kávézókban, klubokban
A folk-kocsma a hagyományőrzésnek, és ennek a folyamatnak egy újabb változata, ahol a régi hagyomány fokozatosan be tud épülni a modern városi kultúrába. „Az utóbbi években elkezdett kialakulni egy új igény arra, hogy ne csak nagyobb program keretében, mint például egy táncház, lehessen megélni a népzenét, ahol megadott ideje van a táncoktatásnak, gyakorlásnak, hanem kisebb, baráti hangulatú összejöveteleken is, mint akár egy belvárosi klub”, mondja Mészáros Vince a Magyarhang zenekar brácsása. „Egy folk-kocsmában már nem a tánctanulás a fő cél, hanem a népzene és a tánc megélése, öröme. A folk-kocsmákban lehet gyakorolni (életben tartani, működtetni) a megszerzett tudást.”
„Gyönyörű látni ezt a folyamatot, hogy azok is kezdik megszeretni a népzenét, és néptáncot, akik mondjuk csak felnőttként találkoztak vele először.” mondja Mészáros Erzsi a Magyarhang zenekar prímása.
Hol? Mikor?
Folk-kocsma minden pénteken a Rácskertben. A nosztalgikus hangulatú romkocsmában egy képregény epizódjába csöppenhetsz, a falakon ugyanis Hegedűs Márton Slusszkulcs című képregényének kinagyított képei láthatók.
További helyszínek: Pótkulcs, Fonó Budai Zeneház, Drunken Tailor, Betyártanya
Ezt a cikket elolvashatod ANGOLUL is: itt
Zentai Bogi
Kapcsolódó cikkek
« Elkészült Peru legnagyobb falfestménye Csomagautomatákat telepít a Magyar Posta »