Világszerte ünnepelik a magyar kultúra napját
Világszerte több mint húsz országban ünnepelik meg a Himnusz születésének évfordulóját január 22-én.
Bécsben a Belvedere Hagenbund – európai hálózat a modern korban című kiállításához kapcsolódva Hagenbund magyarjai címmel nyílik kiállítás a bécsi intézet UngArt galériájában.
Roll-up kiállítás a magyar világörökségről
Belgrádban a magyar világörökségről készül roll-up kiállítás, a Balassi Intézet berlini székházában pedig komoly- és népzenei darabokból összeállított előadására várják az érdeklődőket. Brüsszelben a Trió a la Kodály dzsesszzenekar ad koncertet, Bukarestben Tinódi Lantos Sebestyénre emlékeznek Csörsz Rumen Istvánnal.
Kulturális programok Delhiben, Kairóban, Moszkvában
Delhiben ismeretterjesztő előadást rendeznek Kirpalani Ágnes közreműködésével Kölcsey Ferenc Himnuszáról, a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban pedig Balla András Kert című fotókiállítása várja a látogatókat. Isztambulban egész nap nyelvi programokkal készülnek az érdeklődők számára, este pedig Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét vetítik. Kairóban Szemző Tibor, Kőrösi Csoma Sándor életművét feldolgozó dokumentumfilmjét, Az élet vendége – Csoma legendáriumot tekintheti meg a közönség, Moszkvában pedig Perényi Eszter hegedűművész és Lugosi Anna zongoraművész ad koncertet.
Irodalmi felolvasások New York-ban és Londonban
Londonban első ízben hirdetik meg az ünnep alkalmából a Magyar Kultúráért Nagy-Britanniában díjat, amelyre azok a magyar szervezetek pályázhatnak, amelyek a magyar kultúra és anyanyelv ápolásáért, fenntartásáért végeznek kiemelkedően értékes munkát a nagy-britanniai magyar közösségben. A New York-i Magyar Intézetben Zsédely Tímea amerikai magyar irodalmár közreműködésével tartanak felolvasással egybekötött beszélgetést a magyar irodalom kortárs szerzőiről, ezt követően Jankovics Marcell Az ember tragédiája című rajzfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők, majd Meshinda (Guessous Majda Mária triója) koncertjére kerül sor. Az estet a New York-i magyar néptáncosok bemutatója zárja.
Párizsban magyarul tanuló diákok szépkiejtési versenyen tehetik próbára tudásukat január 24-én, Pekingben pedig a Balkán Fanatik együttes ad koncertet január végén.
MTI/ Zentai Bogi
Kapcsolódó cikkek
« A világ első meditációs operája – buddhizmus inspirálta zenére A mai kamaszok nehezebb harcot vívnak, mint elődeink valaha… »