Minden nap egy vers – Színészek szavalnak a szarvasi Vízi színház színpadán

jún 20 • Kult & Art • Impress Magazin

A nyári évadban, egészen augusztus 19-ig minden délután híres színészek mondanak el egy verset a szarvasi Vízi Színház színpadán.

A versmondó művészek között szerepel Eszenyi Enikő és Eperjes Károly is. Egészen augusztus 19-ig minden nap elhangzik egy vers a költészet remekei közül a hangulatos vízparti színpadon.

Tószínpadra adaptált darabok

A vízparti színház minden este előadással is várja a közönséget, a hétvégéken pedig látványos és nagyszabású musical előadások, táncos-zenés darabok láthatók a tó közepén felállított úszó színpadon.

11vsz

A vízi színház júniusban négy előadással várja a közönséget: a Sugar – Van, aki forrón szereti című musical mellett bemutatják a Páratlan páros című bohózatot, A jó, a rossz, és a (Csúf) című vadnyugati táncbohózatot, valamint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. A gyermekeseket táncos, zenés mesedarabokkal várják. Bemutatják a Ládafia című mesés táncjátékot, a Kolozsvári bíró című zenés mesejátékot, a Toldit és az Ifjú cirkusz csillagai című előadást.

A vízi színház műsorán szerepel a Choggiai csetepaté című vígjáték, Tiéd a világ című zenés társasjáték az Illés dalaival, valamint a Monte Cristo grófja musical. A közönség Szarvason láthatja A kör című Edda-musicalt, az István, a király rockoperát tószínpadi környezetre adaptálva.

Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »