Különleges élmény a Balaton Camino
10 nap. 200 km. Több mint 300 ezer lépés. A Balaton Camino túrához bárki csatlakozhat, akár egy kisebb szakaszra, néhány napra, vagy egészen végig is.
Három barátnő 2017 februárjában elhatározta, hogy körbesétálja a Balatont. Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna régóta dolgoznak együtt.
3 barátnő ötlete a Balaton Camino…
Az újévi fogadalmak mellé akkor egy olyan projektet kerestek, amibe teljes szívből, a saját szabályaik szerint, a saját örömükre vághatnak bele.
A „szezonon kívüli” Balaton hangulat varázslatos
A Balaton körbe gyaloglása Judit ötlete volt, aki régóta bolondult a „szezonon kívüli” Balatonért. Télen például a szürreális, kihalt strandokért, a jégcsapos óriáscsúszdákért és a téli színekért.
A Balaton minden évszakban egészen más arcát mutatja. Mivel a tó közös szenvedély volt, nem is volt kérdés, hogy nekiinduljanak-e.
A 2017-es, zimankós februári túra volt az első, a „Téli Balaton camino”, majd 2018-ban májusban tették meg a Balaton körüli túrát, ez volt a „Tavaszi Balaton camino”. 2019-ben pedig a Balaton őszi arcát fedezték fel együtt. A harmadik a szintén szezonon kívüli „Őszi Balaton Camino” volt.
10 nap, 200 kilométer, 9 szállás – életre szóló élmény
Mivel a bicikliút jól járható, és nincsenek benne nagy emelkedők, maga a naponta kitűzött 20-25 kilométer egy átlagos ember számára is teljesíthető.
Erdőkben, part mentén, nádasok mellett visz az út. Olyan csúcspontokkal, mint az akarattyai magaspart, a szürke marhás Kerekedi-öböl vagy a fonyódi kilátás a Badacsonyra és a tanúhegyekre.
Lehet közösen, egyedül, tervezett vagy egyedi útvonalon…
A Balaton Camino mindenki számára nyitott. A túrához bárki csatlakozhat, akár egy kisebb szakaszra, néhány napra, vagy egészen végig is. Közösen is végig járható, de lehet ez egy elvonulós zarándokút is, hasonlóan az el Camino-hoz. Az útvonalat előre is megtervezhetjük, de spontán is nekivághatunk.
Tervezett napi távok:
1. nap: Balatonfűzfő – Balatonvilágos 17 km
2. nap: Balatonvilágos – Zamárdi 20 km
3. nap: Zamárdi – Balatonlelle 24 km
4. nap: Balatonlelle – Balatonfenyves 20 km
5. nap:: Balatonfenyves – Keszthely 26 km
6. nap: Keszthely – Balatonederics 14 km
7. nap: Balatonederics – Badacsonyörs 14 km
8. nap: Badacsonyörs – Zánka 16 km
9. nap: Zánka – Balatonfüred 19 km
10. nap: Balatonfüred – Balatonfűzfő 20 km
További információk: Balaton Camino Facebook oldalán.
Fazakas Virág
Kapcsolódó cikkek
« Az elhízás oka lehet a túlzott sózás is – állandósítja az éhségérzetet 5 érdekes tény az emberi testről »