Japán filmhét a Toldi moziban – ingyenes vetítések
Japán road movie-t, második világháborús drámát, animációs filmet és futurisztikus thrillert vetítenek május 13. és 18. között a Japán filmhéten.
A Japán Alapítvány által szervezett, kiemelt eseményeként megtartandó filmhét minden napjára jut egy-egy sikerfilm.
A H nevű fiú történelmi dráma egy fiatal fiú szemszögéből fest pontos képet a japán társadalom változásáról a második világháborút megelőző és követő időszakban. Szintén regényadaptáció a Vendégszeretet-ügyosztály című film, amelyben egy újonnan felállított önkormányzati hivatal dolgozói próbálják felvirágoztatni a helyi turizmust. A Kedvesem című, nyugodt tempójú japán road movie-ban egy megözvegyült börtönőr teljesíti utazásával felesége utolsó kívánságát.
A Platina adat című alkotás a közeli jövőben, 2017-ben játszódik, amikor a tudománynak és a teljes népességet lefedő adatbanknak köszönhetően a bűntények 100 százalékban felderíthetőek lettek, ám a rendőrség által felkért DNS-szakértő üldözötté válik, miután terhelő bizonyítékot talál maga ellen.
A filmeket japán nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik. A filmeket ingyenesen lehet megtekinteni, de minden vetítés előtt regisztrációs jegyet kell kiváltani.
MTI/ Zentai Bogi
Kapcsolódó cikkek
« A jövő konyhája: főzés helyett 3D-s ételnyomtatás? 500 év után megtalálhatták Kolumbusz hajójának roncsait »