Ingyenes jazz koncertek az Építész Udvarban
Magyar Jazz Jam címmel ingyenes dzsesszkoncerteket rendeznek a józsefvárosi Palotanegyed Fesztiválon csütörtöktől szombatig.
A dzsesszkoncertek sorát július 3-án két kiváló szaxofonos formációjának műsora nyitja: 18 órakor az Ávéd János Quartet, 19 óra 30 perckor pedig a Bacsó Kristóf Triad lép színpadra.
A második, pénteki nap fellépője 18 órától a fúvós hangszereken játszó Grencsó István zenekara. A magyar szabadzene mindig megújuló „nagy öregje” Benkő Róbert bőgőssel, valamint az ifjabb generáció két kimagasló kísérleti muzsikusával, Pozsár Mátéval (elektromos zongora) és Miklós Szilveszterrel (dobok) játszik.
A július 5-i szombati napján 17 órakor a Tariqa együttes kezd. A marokkói származású Said Tichiti és Halmos András közreműködésével. Amagyar dzsessz kiemelkedő alakja, Dresch Mihály szaxofonon és fuhunon játszik a Tariqában.
A Magyar Jazz Jam záróakkordja a Lukács Miklós Trió – Cimbiózis elnevezésű formáció koncertje lesz 18 óra 30 perctől Orbán György bőgő-, és Baló István dobjátékával.
A koncertek – akárcsak a szeptember közepéig tartó Palotanegyed Fesztivál valamennyi programja – belépő díj nélkül látogathatóak.
Helyszín: Építész Udvar – 1089 Budapest Ötpacsirta utca 2.
Ezt a cikket elolvashatod ANGOLUL is: itt
Zentai Bogi
Kapcsolódó cikkek
« Egy apró ékszer sziget a Csendes-óceán közepén Az ősi indián népességrobbanás története a túlnépesedés veszélyeire figyelmeztet »