Hogyan maradj szerelmes – érzelmi kötődés és a hormonok

márc 30 • Psziché • Impress Magazin

Mennyire kötődik hozzád érzelmileg a párod? Egy új tanulmány a vérében lévő oxytocin szintből kiderül.

A Psychoneuronendocrinology kiadványban megjelent tudományos cikk szerint az oxytocin hormon összefüggésbe hozható az érzelmi kötődéssel és a hűséggel.

Érzelmi kötődés és a hormonok

Éppen ezért az oxycotin hormonszintből kikövetkeztethető, hogy vélhetően melyik pár marad együtt hosszútávon.

Egy kísérletben 163 húszéves fiatalt vizsgáltak. A részvevők közül százhúsz alany épp friss szerelmi kapcsolatban volt, a többiek pedig mind egyedülállóak voltak. A vérvizsgálat eredménye szerint, jóval magasabb az oxycotin hormonszintjük azoknak, aki épp szerelmesnek érezték magukat, mint azoknak, akik egyedülállók voltak. A magas hormonszint összefüggött továbbá a szeretetteljes érzelmekkel, a jókedvvel és a párok közötti nagyobb összhanggal.

Hat hónappal később…

A vizsgálatot hat hónap múlva megismételték. Azok, akiknek a vérében a legmagasabb volt az oxycotin, még mindig együtt voltak, az alacsonyabb szinttel rendelkező párok közül pedig már többen szét is mentek. Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a magas oxycotin szint nagyban megnöveli a hosszú távú kapcsolat esélyét.

A tanulmány nem tért ki arra, hogy vajon azok, akiknek magas volt a vérében a hormonszint, azok könnyebben esnek szerelembe és maradnak együtt, vagy épp a szerelem hatására nőtt meg a vérükben az oxytocin, és emiatt maradtak együtt.

A szerzők szerint valószínű, hogy a romantikus érzelmek pozitív hatással vannak az oxytocin termelődésére, ami növeli a kötődést és az elköteleződést a párok között, ami még több oxytocin termelődéséhez vezet és így tovább.

A szeretetteljes gesztusok növelik az oxitocint

A legjobb módja annak, ha szerelmes akarsz maradni, ha úgy viselkedsz, mintha szerelmes lennél. Ha ugyanis romantikus gondolatokkal és cselekedetekkel táplálod a szerelem érzést, az megnöveli az oxytocint hormonszintedet.

Érdekes, hogy bár az orgazmus pillanatában is magas az oxytocin szint, a tanulmányból az derült ki, hogy mégsem elsősorban a testi örömökkel, hanem a szeretet érzésével hozható összefüggésbe a hormonszint növekedés.

A sok-sok ölelés, simogatás, a szeretetteljes gesztusok és szavak az igazi oxytocin dózisok, és ezzel párhuzamosan alakul ki az egyre erősebb kötődés is a szerelmespárok között.

Vida Hajni

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »