Hogyan szerettessük meg gyermekünkkel a mozgást?
A rendszeres mozgás milliónyi jótékony hatással bír a szervezetünkre, azonban gyakran még felnőttként sem tudjuk könnyen rávenni magunkat a sportolásra. Hogyan szerettessük meg a mozgást gyermekünkkel még idejében? Milyen egyszerű, de nagyszerű trükköket vethetünk be a cél érdekében? Alábbi cikkünkben mutatjuk a legfontosabb tanácsokat!
Sportoljunk közösen!
A legjobb döntés, ha szülőként példát mutatunk, és gyermekünkkel közösen kezdünk mozogni. Kérdezzük meg, hogy mihez lenne igazán kedve, és vágjunk is bele minél hamarabb a sportolásba. Akár focizni, úszni, biciklizni vagy éppen kosárlabdázni szeretne, legyünk ebben partnerek. Kezdetnek már a hosszabb séták is megteszik, ahol kisebb célokat tűzhetünk ki a megtett távolsággal kapcsolatban.
Szerezzük be a szükséges felszereléseket is. Persze nem kötelező rögtön méregdrága ruházatot és eszközöket vásárolni, de azért a lehetőségeinkhez mérten teremtsük meg az alapokat. Ha a gyermekünk kerékpározni szeretne, akkor legyünk felkészültek a gyerek bicikli méretek terén, ha pedig focizni akar, akkor nézzünk utána a megfelelő cipőknek és lábszárvédőknek is.
Fókuszáljunk a sikerélményekre!
Ugyanis a mozgást akkor szeretik meg igazán a kicsik, ha sikeresnek érezhetik magukat. Álljunk elő számukra újabb és újabb, de nem túl nehezen teljesíthető kihívásokkal. A lényeg, hogy tanuljanak meg küzdeni a sikerért, és legyenek kellően kitartók még a nagyobb akadályok leküzdéséhez is – ez pedig később, a felnőtt életben is remekül fog jönni.
Mutassuk be a rendszeres mozgás pozitív hatásait!
Rendkívül fontos, hogy szülőként ne csak utasításokat adjunk, hanem indokoljuk is meg a döntéseink hátterét. Éppen ezért mondjuk el, hogy milyen egészségügyi előnyöket biztosít a sportolás. Emeljük ki, hogy gyermekünk a mozgásnak köszönhetően jobban teljesíthet majd a tesiórákon, izmosabb lehet, és valóban felveheti a versenyt a társaival szemben.
Akár mérhetjük is a teljesítményt, hogy mindig legyen miért belevágni a következő edzésbe. Ha a biciklizésre vagy a futásra esett a választás, akkor fokozatosan növelhetjük a megtett táv mértékét, és közösen élhetjük át a sikert. Mozgás után pedig beszéljük át, hogy legközelebb mit szeretnénk megvalósítani. Ha szükséges, ösztönözzük is gyermekünket, de természetesen nem az a cél, hogy minden áron élsportolót neveljünk belőle.
Ismertessünk meg több sportágat is gyermekünkkel!
Kifejezetten jó döntés lehet, ha többféle sportot is bemutatunk. Még csak nem is szükséges kipróbálni őket, hiszen a TV-ben is nézhetünk labdarúgást, kézilabdát és teniszt, illetve még magasugrást és rögbit is. Figyeljük a reakciókat, és kérdezzük meg, hogy melyiket próbálná ki a legszívesebben. Ha valódi rajongást vélünk felfedezni a szemében, akkor pedig ne késlekedjünk az adott edzésre való beiratkozással.
Ne erőltessünk!
Az elsődleges feladatunk a sportolás iránti szeretet kialakítása, ezért soha nem szabad egy szigorú edző képében feltűnnünk. Ha időnként a gyermekünk nem szeretne velünk bicajozni vagy focizni, hagyjunk lehetőséget számára is döntéseket hozni. Azonban ha már valamilyen edzésre jár, akkor legyünk kellően szigorúak, és ne hagyjuk, hogy a lustaság miatt otthon maradjon. Ha pedig azt látjuk, hogy már egyáltalán nem szeret edzésre menni, akkor engedjük meg, hogy más sportágat válasszon, vagy csak maradjon a hobbiszintű sportolásnál.
Szülőként minél hamarabb érdemes megszerettetni gyermekünkkel a mozgás örömét, hiszen még ha nem is lesz élsportoló, akkor is rengeteget tanulhat a nagybetűs életről. Az általa választott sport alapján szerezzük be számára a szükséges felszerelést. Nézzünk utána a gyerek bicikli méreteknek vagy éppen a műfüves pályához ideális focicipőknek, hogy minden alapot biztosítsunk a sikeres sportoláshoz. Mutassunk példát, és vágjunk bele még ma a közös mozgásba!
Kapcsolódó cikkek
« Heves vármegye: Mátra, Kékes, Bükk, Eger, Noszvaj és a munkalehetőségek régiója Vízgyűjtős házak – nem a csatornába vezetik az esővizet, hanem összegyűjtik »