Aki a csípőset szereti…
Nyugodt ember nem lehet? Egy új kutatás szerint, akik rendszeresen fogyasztanak csípős ételeket, azoknak magasabb a tesztoszteronszintje.
A legfontosabb férfi nemi hormon hatására jön létre a nemi vágy, de az agresszió is. A tesztoszteron szerepet játszik a szervezet energiaháztartásában, az önbizalom és koncentrálási képesség kialakulásában, de a hormonnal olyan személyiségjegyeket is összefüggésbe hoznak, mint a vállalkozókedv vagy a kalandvágy – erről győződtek meg vizsgálataik során a Grenoble-i Egyetem kutatói, akik eredményeket a Physiology and Behavior című amerikai szakfolyóiratban ismertetik.
A csípős a kockázatvállalás íze…
A Laurent Begue professzor által vezetett vizsgálatban 114, 18 és 44 év közötti francia férfi vett részt. Az önkéntesek tesztoszteronszintjét a nyálmintákban vizsgálták, majd tört krumplit szolgáltak fel a résztvevőknek, arra kérve őket, hogy tetszés szerint ízesítsék étküket csípős chiliszósszal. Mint kiderült, azoknak a férfiaknak volt a legmagasabb a tesztoszteronszintjük, akik a legtöbb fűszert használták.
„Az úgynevezett alfahím hormon új élmények keresésére, kockázatvállalásra sarkall, ezt a hatást pedig még inkább felerősítheti a rendkívül csípős szósz fokozott alkalmazása” – mutatott rá Begue professzor, aki szerint az is lehetséges, hogy a fűszeres ételek rendszeres fogyasztása váltja ki a tesztoszteron fokozott kiválasztását.
A franciákkal ellentétben a brit konyha például kevésbé részesíti előnyben a csípős szószokat, sokan úgy vélik, a rendkívül erős fűszerek károsítják az ízlelőbimbókat és megakadályozzák a kifinomultabb ízek érzékelését.
Egy amerikai tudós, James M Dabbs pedig egyenesen lesújtóan írt a tesztoszteronról. Könyvében a „hősök, tolvajok, szeretők” hormonjaként ír a tesztoszteronról. Szerinte ugyanis egyértelműen kimutatható, hogy a magas tesztoszteron szint áll az erőszakos bűncselekmények és a szexuális bántalmazás hátterében.
Tihanyi Petra
Kapcsolódó cikkek
« Ékszerbe zárt szmog – a tiszta levegőért Csekkbefizető automatákat telepít a posta »