HIRDETÉS

Élet a Föld után? – a NASA űrbéli kolónia víziója

nov 27 • LifeStyle • Impress Magazin

A NASA egyik régi kitelepülési programjának látványtervei kerültek a nyilvánosságra három mesterséges bolygóról.

A NASA kutatói 1975 nyarán egy olyan űrbéli kitelepülési programot dolgoztak ki, mely lehetővé teszi az emberi életet az űrben, ha egy végzetes természeti katasztrófa miatt esetleg el kellene hagyni a Földet. A részletes tanulmányt és a látványterveket a NASA 2012-ben hozta nyilvánosságra.

Emberi kolóniák az űrben

A kutatócsoporthoz csatlakoztak a Prinston és a Stanford Egyetem fizikusai és közösen alkották meg azt a három Nap körül keringő mesterséges bolygót, ahol az emberek, ha arra kerülne a sor, a Földhöz nagyon hasonló körülmények között élhetnek tovább, immár az űrben.

11

Az illusztráció három különböző kolóniát ábrázol, melyek a Nap körüli pályán keringenének, melyek a tervek szerint 10.000 és 1 millió közötti férőhellyel rendelkeznek. Az egyik egy gyűrű formájú edényre hasonlít, mely minden kényelmi funkcióval el van látva, amire szüksége lehet az emberiségnek.

22

Mesterséges gravitáció

A tanulmány részletesen kitér arra, hogy az emberi élet hogyan tudna megvalósulni a Földtől távol. A kolóniákon például mesterséges gravitációt hoznának létre, hogy legyőzzék a súlytalanságot, és a növényzet is saját ökoszisztémát hozna létre a mesterséges közegben.

33

Napfény tükrökön keresztül

Az egyik bolygót például Gerard O’Neill, a Princeton fizikusa úgy álmodta meg, hogy a napfény egy tükröződő rendszeren keresztül áramolna be a belső térbe. Ezek a nyitható-zárható tükrök hoznák létre a nappalt és az éjszakát.

44

Szimulált természetes környezet

A vízió szerint ezek a kolóniák nem a sci-fi filmekből ismert futurisztikus, steril fém és üveg világra hasonlítanának majd. A belső térben buja növényzet, fák, kertek és folyók is lennének. A megálmodott mesterséges otthon, egyáltalán nem lenne barátságtalan hely, a városok körül erdők, tavak, hegyek láthatók.

77

A harmadik bolygón belül számos kör alakú cső fut, melyek különböző szintekre vannak felosztva. Ezek olyan mezőgazdasági területek, ahol növénytermesztés és állattenyésztés folyik. Az elképzelés szerint ezen a hajón egy hatalmas rádiótorony lenne, amely lehetővé teszi a kolóniák egymás közötti kommunikációját. Mivel a kolóniák a Nap körül keringenének, a lakók az elhaladó bolygókat is láthatják.

66

Az űrbéli kolóniákat ma már csak úgy emlegetik a NASA munkatársai, mint egy „antik jövő”. Néhány kép közülük azonban mind a mai napig a NASA Kutatóközpontjának falán lóg.

Tihanyi Petra

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »