Mostantól kizárólag sárga taxikkal lehet utazni Budapesten

szept 2 • LifeStyle • Impress Magazin

Az új  taxirendelet értelmében minden taxisnak meg kellett újítania engedélyét, és sárga színűre kellett festenie járművét.

A 2013. szeptember 1-jén életbe lépett új taxirendeletben egyebek mellett rögzítették az autók küllemére vonatkozó szabályokat is. Ennek alapján a taxinak úgynevezett traffic yellow, azaz sárga színűnek kell lennie. A taxisok csak akkor kaphatták meg évente megújítandó droszthasználati engedélyüket, ha ennek az előírásnak is megfeleltek.

Légkondicionáló és bankkártya-terminál is kötelező

Az új taxirendelet szabályozta a járművek életkorára, felszereltségére vonatkozó előírásokat is: minden taxiban kell lennie bankkártya-terminálnak, működő légkondicionáló berendezésnek, és kötelezővé tették az évszaknak megfelelő gumiabroncs használatát is.

Emellett a taxiknak a maximált ár helyett fix tarifát kell alkalmazniuk: az alapdíj 450 forintra, a kilométerdíj 280 forintra, a percdíj pedig 70 forintra emelkedett. A korábbi maximált árat 1998-ban vezették be, az akkori rendelet 300 forintos alapdíjat, 240 forintos kilométer- és 60 forintos percdíjat állapított meg.

Ezt a cikket elolvashatod ANGOLUL is a Budapest Life rovatban

MTI/ Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »