Bécsben is elindult a kerékpáros konvoj iskolajárat, a „bicibus” – a gyerekek imádják!
Barcelona után immár Bécsben elindult a „bicibus”. A gyerekek is kisebb biciklis csapatokban járhatnak iskolába, tanári vagy szülői felvezetéssel.
Minden 2023 szeptemberében kezdődött, amikor a hernals-i Kindermanngasséban található általános iskolát átépítés miatt bezárták. A mintegy háromszáz tanulónak az átépítés alatt, 2025-ig az ottakringi Panikengasse-i iskolában biztosítják az oktatást. Mivel az oda vezető villamosjáratok túlzsúfoltak és kiszámíthatatlanok voltak, a szülők alternatív megoldásokat kerestek az eljutáshoz és így bukkantak rá a barcelonai bicibus ötletére, mesélt a kezdetekről az osztrák közmédiának, az ORF-nek az egyik érintett szülő és kezdeményező, Michael Doberer.
Mi az a bicibus?
A bicibus koncepciója Barcelonából származik és egy 2022-es KRESZ-módosítás teszi lehetővé Ausztriában. A bicibus lényege, hogy a gyerekek – felnőttek kíséretében – előre meghatározott, fix útvonalon, konvojban bicikliznek el nap mint nap az iskolába. Az útvonal mentén állomások is vannak, ezeknél adott időpontban – menetrend szerint – lehet becsatlakozni.
A bicibus előnye, hogy a gyerekek nagyobb biztonságban vannak, mintha egyedül bicikliznének és már korán hozzászoknak a kerékpározáshoz, illetve megtanulják a részvételt a közlekedésben. És persze egészséges is. A bicibus-t Ausztriában egy 2022-es KRESZ-módosítás teszi lehetővé, ekkortól ugyanis a felnőttek szinte bármilyen úton kerékpározhatnak a gyerekek mellett.
Bécsben a hernals-i bicibus volt az első, ennek kötelékében ma már több mint hatvan gyerek és kísérőik kerekeznek az iskolába. A szülők mindent saját zsebből, illetve adományokból finanszíroznak, hogy minden gyerek részt vehessen benne – függetlenül a szülők anyagi helyzetétől.
Már együttműködnek helyi kerékpárszervizekkel, akik a gyerekek biciklijeit javítják, illetve vannak kölcsönbiciklijeik is azoknak, akiknek nincs saját kerékpárja. A bicibus-hoz már több kerület is csatlakozott: Liesingben több „járat” is van, Fünfhausban egy, Döbling pedig áprilisban csatlakozik – egyelőre havi egy járattal, amelyet a rendőrség biztosít.
Szórakoztató, egészséges és környezetbarát!
Az osztrák főváros – a Mobilitási Ügynökségével karöltve – mindent megtesz, hogy a következő generációt már korán rászoktassa a környezetbarát közlekedési formákra. A pedagógusok ingyenes tananyagot kapnak, amely segítségével a tanórákon érdekesen, játékosan ismertethetik meg a gyerekekkel a mobilitás minden aspektusát – az egészségen és klímavédelmen át a biztonságos közlekedésig.
Április és október között pedig ingyenes biciklis tanfolyamokra vihetik a 3. és 4. osztályosokat, ahol hivatásos kerékpár-oktatók irányításával tanulják meg a gyerekek, miként vehetnek biztonságosan részt a közlekedésben biciklisként, illetve fejleszthetik ügyességüket. A város szezononként több mint ezer ilyen kurzust finanszíroz az osztályok számára. A foglalkozásokon a gyerekek kapnak biciklit és sisakot is, nincs szükség sajátra.
Kapcsolódó cikkek
« Gigantikus öko-graffiti készült Venezuelában – 200 ezer újrahasznosított kupakból Hamarosan kezdődik a csodaszép krókusz virágzás a Magas-Tátrában »