A kék szemű embereknek egyetlen közös őse van
A Koppenhágai Egyetem kutatása szerint egy 6-10 000 évvel ezelőtt történt genetikai mutációnak köszönhető, hogy megjelentek a Földön a kék szemű emberek.
A Koppenhágai Egyetem kutatócsoportja egy 6-10 000 évvel ezelőtti genetikai mutáció nyomára bukkant, amely a bolygón ma élő összes kék szemű ember szemszínének oka.
„Eredetileg mindannyian barna szeműek voltunk – mondta dr. Hans Eiberg, a Koppenhágai Egyetem professzora. Egy 6-10 000 évvel ezelőtt történt genetikai mutáció következtében azonban – amely a kromoszómáink közül az OCA2 gént befolyásolja – kialakult a kék szem.”
Az OCA2 gén kódolja az úgy nevezett P fehérjét, mely részt vesz a melanintermelésben. Ez a pigment határozza meg a hajunk, a szemünk és bőrünk színét.
A génmutáció során az OCA2 gén mellett elhelyezkedő „kapcsoló” azonban lekorlátozta a melanin termelődését az íriszben, emiatt változott a barna szem kékre.
Genetikai mutáció történt…
Az OCA2 génre ható „kapcsoló” hatás azonban nagyon specifikus.
Ha a génmutáció során az OCA2 gén teljesen megsemmisült vagy kikapcsolt volna, akkor a melanin termelődésének leállása miatt nagy számban jelentek volna meg az emberek között az albínók.
Az emberi szemek színbeli változatossága az íriszben található melanin mennyiségétől függ. A kék szeműeknek van ebből a pigmentből a legkevesebb, és az egyedek között minimális a melanin eltérése. „A kék szemű embereknek egy közös őse lehet, mivel mindegyiküknél ugyanott található az a bizonyos „kapcsoló” a DNS-ben, mely korlátozza a melanin termelődését” – mondta dr. Eiberg professzor. A barna szeműek esetében a melanin mennyiségét szabályozó DNS jelentős variabilitást mutat.
A barna szemek kékre történő váltásáért felelős génmutációnak az emberiség fejlődése szempontjából nincsen se negatív, se pozitív jelentősége, nem csökkentik az emberi faj fennmaradásának esélyeit.
Eiberg professzor szerint ez egyszerűen azt mutatja, hogy a természet folyamatosan összekuszálja az emberi genomot, hogy létrehozza az emberi kromoszómák újabb és újabb genetikai koktélját – csupán a változatosság kedvéért.
Forrás: ScienceDaily
Kapcsolódó cikkek
« Izgalmas fantázianevekkel lehet rávenni a fiatalokat a zöldségfogyasztásra Az okostelefon puszta jelenléte is csökkenti az agy teljesítőképességét »