Ma van a víz világnapja

márc 22 • LifeStyle • Impress Magazin

Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, amelynek célja a környezet és ezen belül a Föld vízkészletének védelme.

A víz világnapját az 1992-es Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére 1994 óta ünneplik világszerte. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, amelynek célja a környezet és ezen belül a Föld vízkészletének védelme.

A budapesti fürdők is csatlakoztak

A budapesti fürdők is csatlakoznak a vasárnapi világnaphoz koncertekkel, lézershow-val, táncbemutatókkal. A Széchenyi Gyógyfürdőben a Strokes Percussion Group koncertje mellett szépség és egészség témájú vásárral, játékokkal, tanácsadással készülnek, a Szent Lukács Gyógyfürdőben a gyógyvízkóstolóval egybekötött vezetések mellett afro-beat, balkán, funk, brazil stílusú zenére szórakozhatnak a fürdőzők.

A Király Gyógyfürdőben hastáncprodukciót tekinthetnek meg a vendégek, akik vezetett fürdőbemutatón is részt vehetnek. A Dagály Termálfürdőben a masszázsra vágyókat várják kedvezményekkel. A Csillaghegyi Strandfürdőben búvárok segítségével próbamerüléseken lehet részt venni.

A világnap programjairól és helyszíneiről a vizvilagnap.hu oldal nyújt bővebb felvilágosítást.

Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »

Impress Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.