17 Célkitűzés egy jobb világért – 1. A szegénység felszámolása
A Műszaki Egyetem „Fenntartható Kedd(v)” elnevezésű cikksorozata 17 héten keresztül sorba veszi az ENSZ által kijelölt 17 fenntartható fejlődési célt, amely jobbá teheti a világot.
Az SDG kifejezés a Sustainable Development Goals rövidítése, azaz a világ vezetői által a 2015-ös ENSZ csúcstalálkozón elfogadott 17 fenntartható fejlődési célt jelenti, amely meghatározza a fejlődés új, egyetemes irányait.
Fenntartható Kedd(v) sorozat a BME-n
A március 12-én indult „Fenntartható Kedd(v)” elnevezésű cikksorozatban 17 héten keresztül sorba veszik a 17 fenntartható fejlődési célt és bemutatjuk, hogy a BME saját lehetőségein belül mit tesz adott cél megvalósítása érdekében.
A fejlődési célokkal a BME kampusz 3 legforgalmasabb épületének (E, K, Q) bejáratánál elhelyezett táblák segítségével játékosan is ismerkedhetnek az érdeklődők. A témában további tájékozódási lehetőséget nyújt a BME GreenHub elnevezésű Facebook csoporthoz való csatlakozás, valamint a BME központi honlapján elérhető BME a Fenntarthatóságért felületen elérhető információ.
1. célkitűzés: A szegénység felszámolása
A fenntartható fejlődés koncepciójának egyik legalapvetőbb célja, hogy minden ember számára lehetőséget teremtsen a szegénységből való kilábalásra.
Az oktatás a szegénység csökkentésének egyik legjobb hosszú távú eszköze. Az oktatáson keresztül a rossz gazdasági háttérrel rendelkező gyermekek és felnőttek szert tehetnek azokra a készségekre, amiknek segítségével kitörhetnek a szegénységből.
A BME, mint az ország egyik vezető egyeteme, többek között különböző területeken nyújtott szociális alapú támogatásokkal igyekszik lehetővé tenni, megkönnyíteni a rászoruló diákok számára az egyetemi képzésben való részvételt, ezzel sok esetben kitörési lehetőséget nyújtva rossz körülmények közül érkező, de tehetséges hallgatóknak.
A rendszeres szociális ösztöndíj, az alaptámogatás, a rendkívüli szociális ösztöndíj, és a szakmai gyakorlati ösztöndíj mind-mind részei a hallgatók által szociális alapon elnyerhető összegeknek. Ezekre évente hozzávetőlegesen 1000 fő nyújt be pályázatot. A tavalyi évben elnyert hozzájárulások összege több, mint 600 millió Ft volt. A kollégiumi férőhelyek elosztásakor, a jelentkezések elbírálásakor is fontos pontokat jelentenek a szociális alapon szerezhetők, ezzel nagyobb esélyt biztosítva a hátrányos helyzetű hallgatóknak. A kollégiumi férőhelyek száma jelenleg: 4141.
Az elnyerhető támogatásokkal kapcsolatos ügyintézést segíti az egyetemen a Műegyetemi Egységes Pályázati és Elbírálási Rendszer, illetve Térítési és Juttatási Szabályzatban minden hallgató számára elérhető széleskörű tájékoztatás.
A Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány, illetve az egyes karokon működő kari alapítványok szintén segítséget nyújthatnak a hallgatóknak szakmai utakon, tudományos rendezvényeken való részvételhez, ha ez saját erőből nem volna számukra elérhető.
Az egyetemisták mindennapi megélhetését segítheti továbbá az egyetemen működő Műegyetem Iskolaszövetkezet, mely a diákok biztonságos munkavállalásának megkönnyítését tűzte ki céljául.
A BME-n a hallgatók felsőoktatásban való részvételének támogatásán túl is komoly, a fenntartható fejlődési célokhoz sok ponton szorosan kapcsolódó munka folyik.
Krízisépítészet, építőtáborok a BME tevékenységei között
A szegénység felszámolásának témaköréhez köthető a BME több karának tevékenységét érintően 1 publikáció, 1 hallgatói projekt, és 4 oktatott tárgy. Az elmúlt években született hallgatói munkák vizsgálták többek között a hajléktalanok felzárkóztatásának lehetőségeit, szociális építkezéseket konkrét példák alapján, de született DLA értekezés az ammami palesztin menekülttáborok korszerűsítése kapcsán is.
Az elmúlt években hallgatók tantárgyi keretek között foglalkozhattak a krízisépítészet eszköztárával, vagy épp a perifériák építészetével, illetve nyári programok keretében akár fizikai munkájukkal is hozzájárulhattak kisebb közösségek életét javító konkrét projektek megvalósulásához (Pl.: a ULE /Utcából Lakásba Egyesület/ és az URB tanszék közös építőtábora, vagy a perbáli építőtábor a Tovább Élni Egyesülettel közösen).
Forrás: BME
Kapcsolódó cikkek
« Március 15-től hétvégente újra a gyalogosoké a pesti alsó rakpart Baktériumokkal festik a textilt – új környezetbarát módszer »