Apró oázis Peru déli részén – vize gyógyító hatású
Peru dél-nyugati részén egy pálmafákkal övezett apró oázis található, a Huacachina, melynek vize gyógyító hatásáról is híres.
A Huacachina oázis egy pici természetes tó a sivatagban, melynek vizét nem csapadék, hanem egy forrás táplálja.
Oázisfalu a sivatagban
A tó köré épült apró oázisfalu mindössze 115 lakót számlál, a legközelebbi nagyobb település a pár kilométerre lévő Ica nevű város.
A nyaralóövezetté nyilvánított település a közelben élő családok számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget, illetve egyre nagyobb vonzereje van a turisták körében is. A legközelebbi lakott település csak pár kilométerre van innen, így bárki által könnyen megközelíthető.
A lagúna legendája
Az oázisnak legendás története van, mely egy a tó partján kihelyezett táblán olvasható. Úgy tartják, hogy egy bennszülött hercegnőt meglesett egy vadász, amikor fürdéshez készülődött.
A lány elmenekült, fürdővize azonban kiömlött, és tóvá változott, lábnyomai nyomán pedig homokdűnék keletkeztek. A legenda úgy tartja, hogy a hercegnő, mind a mai napig az oázis vizében él, mint egy sellő.
Sandboard – a sivatagi homokdeszkázás
A sivatag a helyi fiatalokat is vonzza, akik a dűnék 50-60 méteres homokdombjain gyakran rendeznek sandboard (homokdeszka) versenyeket.
A gyógyító víz
Az oázistó vize gyógyhatásáról is híres, a 20. század elején Peru minden tájáról érkeztek ide jómódú emberek, hogy megmártózzanak a sivatagi tó vizében.
A tó vize azonban veszélybe került az elmúlt évtizedekben az építkezések miatt. A környéken élők elkezdtek kutakat is ásni, hogy hozzáférjenek a talajvízhez. Ennek következtében drasztikusan elkezdett csökkenni az oázistónak a vízszintje, a vízveszteség kompenzálására azonban a város mind a mai napig mesterségesen visszatáplálja a tó vizét.
Kapcsolódó cikkek
« Tippek festékszóró használatához – lakásfestés saját kezűleg Fűtés nélküli irodaházak épülnek Bécsben »