Hollandiában a vonatokat már 100%-ban szélenergia működteti
A világon elsőként valósította meg Hollandia a vasútközlekedés megújuló energiára való átállását, ami drasztikusan csökkenti az ország szénlábnyomát.
A holland vasúthálózat összesen 6830 kilométernyi vasúti pályából áll, mely néhány vasútvonal kivételével villamosított, vagyis a vonatok elektromos árammal működnek. 2017. január 1-től pedig a teljes elektromos vasúthálózatot 100%-ban szélenergia működteti, adta hírül a Guardian.
100%-ban zöld vasútközlekedés – a világon elsőként
A holland kormány már 2015-ben bejelentette azt a célkitűzést, hogy a teljes elektromos vasúthálózat megújuló energiaforrásra való áttérését szeretnék megvalósítani. A tervezett időpontnak akkor még 2018-at határoztak meg.
A „tiszta energiaprogram” eredményeképp azonban már 2016-ban sikerült megvalósítani az átállást 75%-ban. Az utolsó lökést pedig a közelmúltban felgyorsult ütemben épült szélerőművek adták, melyek Hollandián kívül, Belgiumból és Finnországból biztosítják az egész vasúthálózathoz a kellő mennyiségű szélenergiát.
Drasztikusan lecsökken az ország CO2 kibocsátása
A holland vasúti közlekedés nagyjából 1,2 milliárd kWh villamos energiát használ egy évben az elektromos vasútvonalak működtetéséhez, mely megegyezik Amszterdam lakosságának éves energiaszükségletével.
A vasúthálózat megújuló energiaforrásra való átállása tehát hatalmas lépés az ország szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséért.
Forrás: Guardian
Kapcsolódó cikkek
« A legjobb természetes orrtisztítók – orrcsepp helyett Avokádó és cékla saláta mézes sült dióval »