HIRDETÉS

Egy eddig ismeretlen nép nyomára bukkantak Peruban

jún 15 • LifeStyle • Impress Magazin

Lengyel és latin-amerikai régészek Peruban egy eddig ismeretlen nép nyomára bukkantak, amely 1500 évvel ezelőtt a Tambo folyó torkolatvidékén élt.

A Wroclawi egyetem kutatói több mint 150 sírt tártak fel a Tambo folyó eddig kevésbé ismert szakasza mentén. Józef Szykulski az egyetem régészprofesszora olyan területen kutatott, ahol eddig kevesen jártak azelőtt. A sírok feltárása során egyelőre a nép néhány temetkezési szokásaira, illetve a hitviláguk bizonyos elemeire derült fény.

Különös szokások

Az egyik meghökkentő szokás például, hogy amikor a vezért eltemették, vele együtt elföldelték feleségét és gyermekeit is – nyilatkozta a régészprofesszor. A másik különös jelenség, ami feltűnt a sírok feltárása során, hogy néhány holtnak a fülébe bambuszcsövet találtak, mely a földből kiállt. ” Az élők feltehetőleg “kapcsolatot” kerestek a holtak birodalmával. Azt feltételezzük, hogy az élők ezen keresztül súgták a holtak fülébe kéréseiket vagy imádkoztak a szellemekhez és isteneikhez” – mondta Szykulski.

Mivel a sírok egy része szerény kivitelű volt, másik részükben azonban igazi kincseket találtak, ezek alapján a kutatók megállapították, hogy az egykori közösség a többi néphez hasonlóan osztályokra tagolódott. A szegények sírjaiban nem volt semmilyen tárgy, viszont a gazdagabbakéból ékszerek, fegyverek, állati és emberi csontok is előkerültek. Utóbbiak az elhunyt hozzátartozóinak csontjai lehettek. “Voltak rézből készült ékszerek, karkötők, brosstűk és féldrágakövekből faragott golyók.”

A csaknem 250 kilométer hosszú Tambo folyó mentén élő eddig ismeretlen népről a leletek további tanulmányozása során körvonalazódik, hogy pontosan kik voltak és hogyan éltek, mondta a professzor.

MTI/ Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »