HIRDETÉS

Átadták az úszó Zöld Szigetet a Dunán

ápr 3 • ÖKO-világ • Impress Magazin

Az úszó sziget megvalósítása környezetvédelmi szempontból igen jelentős, mert csökkenthető általa a Duna környezeti terhelése, szennyezése.

Az úszó Zöld Szigetet a Műegyetem előtt kötötték ki, mely egyebek mellett összegyűjti a hajókon keletkező, a környezetre ártalmas anyagokat, így azok megszabadulhatnak a rajtuk felgyülemlett hulladéktól – például a fáradt olajtól, az olajos fenékvíztől, a konyhai hulladéktól -, de vételezhetnek üzemanyagot és ivóvizet is.

Csökken a Duna környezeti terhelése

Ez a komplex környezetvédelmi szolgáltatás Budapesten vehető igénybe először ez év áprilisától Európában.

Záray Gyula professzor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Környezettudományi Kutatóközpontjának igazgatója szerint a projekt megvalósítása környezetvédelmi szempontból igen jelentős, mert csökkenthető általa a Duna környezeti terhelése, szennyezése.

A kidolgozott komplex és integrált rendszer alkalmazása – minden szolgáltatás egy helyen vehető igénybe – pedig gazdaságossá teszi a működést. Továbbá alapvető cél az, hogy az élővizekbe minél kevesebb szennyező anyag, például gyógyszer-maradvány kerüljön be, emellett a biológiai sokszínűség is megőrizhető legyen.

Ezt a cikket elolvashatod ANGOLUL is: itt

MTI/ Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »