Lajkó Félix megszerettette a világgal a citerát

nov 10 • Kult & Art • Impress Magazin

A citera áll a középpontban a Fonó Budai Zeneház november 14-i estjén. A Citera et cetera című műsorban Lajkó Félix és Gryllus Dániel is játszik.

Az est cáfolni fogja azt a felületes megítélést, hogy ez a csodálatos hangszer csak egysíkú, monoton muzsikálásra vagy énekkíséretre alkalmas. Lajkó Félix tavalyi citeralemezének óriási sikere a hangszer használatának, technikai lehetőséginek széles skáláját igazolja.

Weöres Sándor A teljesség felé…

A Kaláka együttes vezetője Gryllus Dániel is bemutatja a citera különböző hangzásait. Citerás dalai között a bibliai ihletésűek egészen másfajta játékmódot mutatnak fel. A teljesség felé című Weöres Sándor-mű egyes részleteinek zenei adaptációját tartalmazó produkciójának új hangszerelésében pedig egy tizenegy tagú kamarazenekar centrumában szól a citera.

Lajkó Félix feszegeti a hangszer határait 

Az est másik főszereplője az elsősorban hegedűvirtuózként ismert Lajkó Félix, akinek tavalyi citerás világzenei albuma, a Mező az 5. helyen végzett a 2013-ban megjelent világzenei lemezek listáján, a World Music Chartson, és 2013 augusztusában vezette is a havi toplistát.

Fellép még Berta Alexandra Junior Prima díjas citerás, népdalénekes, a Fölszállott a páva című tévéműsorból ismert Dudás Klára, Széles András, valamint Bolya Mátyás is, aki ezúttal tanítványával, a szintén Junior Prima díjas Szlama Lászlóval fog együtt muzsikálni.

A koncert előtt és után az előtérben megtekinthetőek Gáts Tibor citerakészítő mester alkotásai.

Helyszín: Fonó Budai Zeneház (1116 Budapest Sztregova u. 3.)
Jegy ár: 1500 Ft

Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »