Annyira népszerű az autómentes spanyol város, hogy már 12ezren költöztek ide
A gyönyörű tengerparti város, Pontevedra annyira felkapott lett, hogy az autómentesítés óta már több mint 12ezren költöztek ide!
A 85 ezer lakosú Pontevedrából eltűntek az autók, helyüket pedig a városlakók, gyalogosok, gyerekek vették át, a forgalom zaját pedig kávéskanalak csilingelése és önfeledt beszélgetések vették át.
Először csak a történelmi városközpontból lettek kitiltva az autók – majd fokozatosan az egész város autómentessé vált
„Úgy döntöttünk, hogy az autók helyett az emberek számára tervezzük újra a várost, és azóta is aratjuk ennek gyümölcsét” – mondja a változást hozó, azóta is regnáló polgármester, Miguel Anxo Fernández Lores. Filozófiája szerint az autó birtoklása nem jogosít fel a közterület elfoglalására. Ennek megfelelően kezdetben a középkori belvárosból tiltották ki az autókat, nagyjából 300 000 négyzetméternyi területről, majd a zónát fokozatosan növelni kezdték.
Az autókat a város szélén hagyják – majd kerékpárral, e-rollerrel, vagy gyalog folytatják útjukat
Amellett, hogy a városban megszüntették az összes közterületi, felszíni parkolót, a külvárosokban földalatti parkolókat építettek, ahol ingyenes parkolást tettek lehetővé. Az itt lakók többségének természetesen van autója, csupán az a különbség, hogy nem a házuk előtt parkolnak vele, hanem a városszélén kialakított zárt parkolókban hagyják.
„A lakosok mára megszokták, hogy a város szélén parkolják le autóikat. Utána gyalog, kerékpárral vagy e-rollerrel folytatják útjukat -mondta a polgármester.
A külvárosi részeken megmaradt az autós közlekedés, de onnan is eltűntek a lámpák, helyüket a barátságosabb körforgalmak vették át, a maximális sebességet pedig 30 km/h-ra korlátozták.
70%-kal csökkent a légszennyezés
A változások szó szerint drámaiak voltak. Azon túl, hogy a légszennyezés közel 70%-al csökkent, a belvárosi életminőség szinte kilőtt: az Európa szerte kiürülő belvárosokkal ellentétben itt fellendült az élet!
„Számomra ez a paradicsom” – mondta a polgármester. – Ha ma kinyitom az irodám ablakát, nem pörgő motort zaját, vagy dudálást hallok, hanem madárcsicsergést.
Felkapott lett a város – már 12 ezren költöztek ide
Az autómentes tengerparti város annyira felkapott lett, hogy pár év alatt a lakossága 12000 fővel nőtt. Szintén meggyőző, hogy míg 1996 és 2006 között 30 ember halt meg közlekedési balesetben a város utcáin, 2006 és 2009 között már csak három ember, azóta pedig senki. Ma a lakók a városban megtett utak háromnegyedét gyalog vagy kerékpárral teszik meg.
Persze az sokat segített, hogy Pontevedra méretőből adódóan jól tudta adaptálni az autómentes közlekedést. Ahogy Rogelio Carballo Soler helyi építész mondja, „a város tökéletes méretű a gyalogosforgalomhoz, az egészet át lehet szelni 25 perc alatt”.
Az autómentes tengerparti város azért is népszerű a helyiek között, mert a nagy bevásárlóközpontok és plázák tervezési-építési engedélyeztetését visszatartották, helyettük kisebb, barátságosabb üzletek nyíltak. Ennek köszönhetően a városban azok a kisvállalkozások is, melyek másutt képtelenek voltak ellenállni a spanyol elhúzódó gazdasági válságnak – talpon tudtak maradni.
Kapcsolódó cikkek
« A világ legnagyobb geotermikus lagúnája épül Kanadában – energiafüggetlen falvakkal Íme, egy kis kabátmustra! »