Okos-egérrel mérik a munkahelyi stresszt a finnek
A finn kutatók által kifejlesztett új eszköz képes az egérkurzor mozgatása alapján érzékelni és mérni az alkalmazottak stressz szintjét.
A finn VTT Műszaki Kutatóközpont olyan eszközt fejlesztett ki, amely az egérkurzor mozgatása alapján 71%-os pontossággal képes kimutatni a dolgozók stressz szintjét, számolt be róla a Good News Finnland hírportál.
Az új eszköz mesterséges intelligencia alapú algoritmus segítségével elemzi az egérkurzor mozgatását, és azonnal kiszűri a stresszre utaló mozgásmintákat.
Az „okos-egér” segítségével a vállalatok könnyen kiszűrhetik azokat a munkatársakat, akik túlzottan stresszesek, így korán közbe tudnak lépni. Az eszköz a stressz okának felderítésére is alkalmazható. A korai intézkedések megtételével javítható a munkavállalók közérzete, illetve csökkenthetők a stresszel összefüggő betegszabadságok.
Stresszre utaló mozgásminták
Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a stresszes alkalmazottak hajlamosak gyorsabban, nagyobb mozdulatokkal és kevésbé pontosan mozgatni az egeret. A VTT kutatói szerint azonban fontos, hogy minden munkatársnál egyénileg kalibrálják az eszközt, figyelembe véve a mozgásminták egyéni jellemzőit is. Így még pontosabb eredményeket kaphatunk.
Atte Kinnula, a kutatócsoport vezetője beszámolt arról, hogy az eszköz egyéni kalibrálását úgy végzik, hogy előzetes méréseket végeznek. Megkérdezik az alkalmazottakat, hogy egy bizonyos napon mennyire érzik magukat stresszesnek, majd felmérik a mozgásmintákat. Az eszköz mintegy 30 jelentésből képes megtanulni az egyéni mozgásmintákat. „Ahhoz, hogy a gyakorlatban még könnyebben alkalmazható legyen az eszköz, ezt a tanulási fázist, vagyis az egyénekre kalibrálást még fejleszteni kell” – tette hozzá.
Az elmúlt 4 évben gyűjtött adatok alapján kidolgozott algoritmusos rendszer 71%-os pontossággal tudja kiszűrni egy munkahelyen a stresszes munkavállalókat. A negyedéves elemzés pedig 85%-os pontosságú. A kutatócsoport kifejlesztett egy szervezeti barométert is, amely bárki számára könnyen értelmezhetően mutatja az eredményeket.
Segítik azokat, akik túlságosan stresszesek
A munkavállalók személyi jogainak védelmében, és az adatokkal való visszaélések megelőzése érdekében az alkalmazottak tulajdonjoggal rendelkeznek a mért adatokra vonatkozóan, és szabadon eldönthetik, hogy az eredményeket megosztják-e vagy sem.
A fejlesztők a teszt fázisban több mint 1200 munkavállalót vontak be a projektbe. Kiderült, hogy a finnek 80%-a hajlandó névtelenül megosztani munkáltatóival a mért adatokat, ha azokat a saját és kollégái jóllétének támogatására használják fel.
A munkahelyi stressz világszinten egyre komolyabb problémává vált. A VTT kutatói jelenleg különböző munkakörnyezetben végeznek további kutatásokat, hogy a különböző foglalkoztatási csoportokban is hasonlóképpen ki lehessen kiszűrni és csökkenteni a munkahelyi stresszt.
Kapcsolódó cikkek
« Tavaszi kalandok az autópályán Lenyűgöző tulipánséták a Vácrátóti Botanikus Kertben »