Mit adnak nekünk az erdők és a fák – 10 érdekes tény

febr 22 • ÖKO-világ • Impress Magazin

Az ENSZ FAO összegyűjtötte 10 pontban, hogy mit adnak nekünk az erdők és a fák a „Tanuljuk meg szeretni az erdőket” program kapcsán.

Minden évben szerte a világon számtalan rendezvény irányítja a figyelmet a fák jelentőségére, főleg március 21-én az erdők nemzetközi világnapján. Az idei év mottója alapján – „Tanuljuk meg szeretni az erdőket!” – a középpontban az oktatás szerepe áll a fenntartható erdőgazdálkodásban és a biológiai sokféleség megőrzésében, írja a fao.org. Az erdők világnapját a világ számos pontján faültetési akciókkal ünneplik.

10 érdekes tény az erdőkről és a fákról

Az ENSZ FAO sajtóközleménye 10 pontban gyűjtötte össze, hogy pontosan mit adnak nekünk a fák és az erdők.

Mit adnak nekünk az erdők és a fák

1. Élőhelyet az állatok és növények számára – 1,6 milliárd embernek megélhetést

A földfelszín harmadát beborító erdők jelentik az élőhelyet a szárazföldi állatok és növények 80 százalékának. Emellett mintegy 1,6 milliárd ember megélhetése függ tőlük.

2. Elnyelik az üvegházhatású gázokat

Egy fa akár 150 kg szén-dioxid megkötésére is képes évente. Becslések szerint az erdők 296 gigatonna szenet tárolnak a föld alatt és fölött. Gondoljunk csak bele, hogy Európa 400 milliárd fája a kontinens teljes üvegházhatású gázkibocsátásának 9 százalékát nyeli el.

3. Tisztítják és hűtik a levegőt

A fáknak fontos szerepe van a városi környezet fenntarthatóságában: akár 8 °C-kal is csökkenthetik a levegő hőmérsékletét, és ezzel 30 százalékkal mérsékelve a légkondicionáló berendezések használatát, elősegítve az energiatakarékos életmódot. A fák megszűrik a városok levegőjét, eltávolítva belőle a káros anyagokat és a finomport.

4. Megújuló energiaforrás

A fa, mint fűtőanyag a világ teljes megújuló energia-készletének 40%-át biztosítja – annyit, mint a nap-, víz- és szélenergia összesen. A technológiai innovációba és a fenntartható erdőgazdálkodásba való nagyobb befektetéssel még tovább növelhető az erdők szerepe a megújuló energiatermelésben.

5. Kiváltható a szennyező alapanyagok használata

Az erdők kínálta alapanyagokkal csökkenthető vagy kiváltható a szennyező és nagyobb kibocsátással járó anyagok használata. A textiliparban a fából nyert szálasanyagok, mint például a lyocell, kímélik erőforrásainkat. Ehhez képest, összehasonlításképp, a pamut átlagosan 130-szor több vizet igényel, a poliészter pedig 170-szer több káros anyagot juttat a légkörbe.

6. Környezetbarát otthonok

Fából építkezve a betonhoz képest 40 százalékkal, az acélhoz pedig 30 százalékkal csökkenthetjük szén-dioxid kibocsátásunkat. A teljes szén-dioxid kibocsátás akár 31 százalékkal is mérsékelhető lenne a faanyagok előnyben részesítésével.

7. Természetes gyógyszerek az esőerdőkből

A gyógyszerhatóanyagok 25 százaléka esőerdei növényekből származik. Miközben az esőerdők növényvilágának még csupán 1 százalékát vizsgálták ilyen szempontból.

8. Vízellátás

A világ legnagyobb városainak harmada, köztük Barcelona, Bogota, New York és Tokió, jut minőségi ivóvízhez védett erdős vízgyűjtő területekről.

9. A világ legnagyobb fája

Több mint 115 méteres magasságával a világ legmagasabb élő fája a Hyperion óriás örökzöld mammutfenyő Kaliforniában. A legnagyobb tömegű fa a szintén kaliforniai „General Sherman” mammutfenyő, amely 10 méteres törzsátmérőjével és 1487 m3-nyi tömegével érdemelte ki ezt az elismerést.

10. A fák kipárolgásából származik a csapadék 40 százaléka

Egy nagyobb tölgyfa egy év alatt akár 151 000 liter vizet is kipárologtathat. Átlagosan azt lehet mondani, hogy a csapadék 40 százaléka a növények kipárolgásaiból származik, de ez a világ egyes részein ennél több is lehet. Például a dél-amerikai Rio de la Plata folyó torkolatánál lecsapódó esők 70 százalékban az Amazonas erdőkből érkeznek.

Fazakas Virág

10 dolog, amit megtehetünk a Föld bolygóért

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »