A kétszeres Európa-bajnok lovasíjásztól tanulhatsz a Pilisben (interjú)

Sze 4 • LifeStyle • Impress Magazin

Némethy Christoph kétszeres lovasíjász Európa-bajnok különleges lovas és íjászedzéseket tart a Pilis lábánál található Magyar Várban.

A különleges atmoszférájú Majdán-fennsíkon a fiatal bajnok-edző saját maga által kialakított módszer szerint oktat lovaglást, íjászatot és lovasíjászatot. Magas szinten elsajátított tudását próbálja az édesapjával és testvérével közösen létrehozott Némethy Lovasíjász Akadémia edzésein átadni, vagy ahogy ő mondja, megéreztetni.

„A lovaglás az életre tanít”

„Az életben, mindenhez kell önbizalom, a lovaglás többek között ezt adja meg, mondja Némethy Christoph. – Megtanít arra, hogyan higgyél magadban, hiszen e nélkül a ló sem bízik benned, önbizalom nélkül nem működik ez a sport. Ha a ló érzi rajtad a bizonytalanságot, határozatlanságot, érzelmi ingadozást, lanyhuló figyelmet vagy akár a félelmet, azonnal elkezd „kekeckedni”. Pont úgy képez ki, mint egy harcművész mester a tanítványát, állandó összpontosítást, fegyelmet és önbizalmat követel meg. Folyamatosan szemmel tart, és mutatja, hol tartasz, hol a gyenge pontod, hol leleddzenek erősségeid.”

11

A lovas számára létfontosságú, hogy a ló bízzon benne, hiszen menekülő állat lévén, mindig szüksége van „alfa állatra” vagyis vezetőre. Csak akkor fogja követni az utasításaidat, ha eléred nála, hogy megbízzon benned. Ehhez azonban neked is hinned kell önmagadban.

Ha te magabiztos vagy, a ló is azzá válik. Amit a lovaglás közben megtanulsz, az élet más területein is kamatoztathatod, hiszen ott is minden ugyanígy működik. A lovaglás fantasztikus lehetőséget nyújt arra, hogy fejleszd személyiségedet és önbizalmadat.

A ló érzi minden rezdülésedet

“A lovaglás azért is különleges sport, mert a ló folyamatos visszajelezéseket ad számodra. Nem egy élettelen spoteszközzel, hanem egy nagyon okos élőlénnyel dolgozol. A ló érzi minden rezdülésedet. Folyamatosan figyeli a jeleket, és visszacsatolást ad, ha kizökkensz a számára biztonságot nyújtó magabiztos és összeszedett (tudat)állapotból. Először csak finoman a fülével, fejtartásával, viselkedésével jelez, majd, ha nem veszed ezeket a jeleket, akkor egyre nagyobb ellenállásba ütközik az akaratod. Pontosan úgy, mint az életben, ha a kis jelzésekből nem tanulsz, akkor a nagyobbak következnek. Egy kisebb hibát azonban még könnyen ki lehet javítani.” A lovaglás tehát megtanít az önmagadra és a másikra való odafigyelésre is, ami minden emberi kapcsolat alapja.

011

„A ló egy nagyon okos és érzékeny állat, mondja Christoph. Ha a ló elfogadja a lovasát, képes annyira ráhangolódni, hogy szinte gondolattal is irányíthatóvá válik. Számomra ez a szabad lovaglás legmagasabb szinte.”

Célba találni egy vágtázó lóról?

A lovasíjászat egy nagyon összetett sport. Már önmagában az íjászat is fontos képességeket csiszol, hiszen csak akkor találsz célba, ha egyszerre tudsz megfelelően összpontosítani a célra, miközben tökéletesen elengedett vagy. A görcsösség itt is kudarcra ítél.

1000

„Amikor összekapcsolódik a két sportág, az fantasztikus érzés. Egyszerre irányítod a lovat, miközben tökéletesen elengedett vagy, és célzol. Elmered engedni a kantár szárát, miközben tudod, hogy a ló gyakorlatilag bármelyik pillanatban elugorhat? Bízol önmagadban? Rá mered bízni magad a lóra? Itt már összefolyik a bizalom és az önbizalom. A lovasíjászat egy komplex sportág, rengeteg készséget fejleszt. Miközben vágtázik a ló, és te megtartod az íjászathoz szükséges tökéletes nyugalmi állapotot, akkor már érzésből célzol, szinte nem is látod a célt, csak érzed, hogy ott van.”

Vizsgák, táborok, versenyek és lovas napok

A Némethy Lovasíjász Akadémia az edzéseken túl lehetőséget biztosít különböző szintű elméleti és gyakorlati vizsgák letételére is, aki pedig komolyan gondolja ezt a sportot, hazai és nemzetközi versenyekre is felkészítést kaphat, illetve akár edzői oklevelet is szerezhet.

22

A vizsgák szintjéről az érmék és a kaftán övek színe tanúskodik. „A Lovasíjász Akadémia nyolcszintes vizsgarendszerét úgy dolgoztuk ki, hogy az elért eredménynek megfelelően arany, ezüst és bronzérmeket osztunk ki, illetve különböző színű kaftánöveket kapnak, akik egy adott szint mindkét vizsgáját sikerrel letették.”

Az Akadémia folyamatosan szervez hétvégi és egy hetes lovas, lovasíjász és edzői táborokat is, ahol minden tanítvány tovább fejlesztheti tudását. A lovas napokon és rendezvényeken pedig a lovasíjászok összejönnek egy közös találkozó erejéig.

További információk: www.lovasijasz-akademia.hu

Tihanyi Petra

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »