Túlfogyasztottuk a Föld éves erőforrásait – átléptünk a „vörös tartományba”
Annyi erőforrást éltünk fel 8 hónap alatt, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.
Az év hátralévő része már a „vörös tartományban” telik, azaz az emberiség minden nap túlfogyasztja a bolygó erőforrásait – adta hírül a Természetvédelmi Világalap (WWF).
A globális túlfogyasztás napja évről évre előrébb araszol
A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát.
Ezt úgy mérik, hogy a Föld biológiai kapacitását elosztják az emberiség ökológiai lábnyomával, és ezt a hányadost megszorozzák az év napjainak számával. Ez alapján az emberi fogyasztás idén augusztus 19-én érte el azt a szintet, amit a Föld még képes lenne újratermelni. A globális túlfogyasztás napja 2000 óta egyre előrébb araszol, hiszen az ezredfordulón még október elején lépett át a Föld lakossága a túlfogyasztás tartományába.
Meddig tudja ellensúlyozni a Föld az ember ökológiai lábnyomát?
A túlnépesedéssel párhuzamosan az energia és a természeti erőforrások felhasználása is egyre nagyobb méreteket ölt: 1961 óta megduplázódott az energiafelhasználás, az 1970-es évek óta pedig folyamatosan több természeti erőforrást használnak fel az emberek, mint amennyit a Föld hosszú távon képes újratermelni, jelenleg egy év alatt annyit, amennyit a bolygó másfélszerese lenne képes újra előállítani.
A legsúlyosabb problémát a káros anyagokok okozzák, ugyanis az ökológiai lábnyom felét a szén-dioxid gyorsan növekvő kibocsátása adja. Ez a szennyezés tehető felelőssé az üvegházhatás kialakulásáért, és nagy a szerepe a szélsőséges időjárás általánossá válásában és az éghajlatváltozásban is. A kibocsátott szén-dioxid mennyiségének mérséklésével jó eséllyel csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma, és fenntarthatóbbá válna a Föld, és a klímaváltozás megfékezésének érdekében is nagy eredményeket lehetne elérni ezen a területen.
A WWF a jövő hónapban teszi közzé kétéves jelentését a legveszélyeztetettebb fajok helyzetéről. Ebben kitérnek a bolygó állapotára és az emberi tevékenység okozta hatásokra is.
MTI/ Zentai Bogi
Kapcsolódó cikkek
« Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google Új „zöld” híd épül Londonban – a Garden Bridge »