Egy oroszlán is tud hálás lenni- épp megmentőjét öleli

jún 30 • LifeStyle • Impress Magazin

Két aktivista mentette meg az életét, amikor kölyökként magára maradt a vadonban. Azóta felnőtt már, a barátság azonban máig megmaradt. 

Így kezdődött minden

Afrika szívében, Botswana közelében egy apró oroszlánkölyköt magára hagyott az anyja. Valószínűleg hamarosan el is pusztult volna élelem és védelem nélkül, megmentői azonban még időben rátaláltak.

11szerk

Szerencsére épp arra járt Valentin Gruener és Mikkel Legarth, akik a közelben dolgoztak a „Modisa Wildlife” alapítványnál, mely az oroszlán populáció védelmét tűzte ki céljául.

A három jó barát

Az élelem nélkül maradt bébi oroszlánt azonnal befogadták, és a szárnyaik alá vették. „Épp a mi területünkön történt, nem hagyhattuk, hogy a szemünk láttára pusztuljon el egy kölyökoroszlán”, nyilatkozták a Daily Mail magazinnak.

22szerk

Gondozóin kívül nem érintkezett más emberekkel

Valentin és Mikkel gondozásukba vette a kis oroszlánkölyköt, óvták minden bajtól, de egyúttal a tűzvonalban is tartották. Lehetővé tették a számára, hogy a vadonban vadásszon és saját maga szerezze meg az élelmét.  „Fontos, hogy egyszer teljesen önállóvá váljon, és vissza tudjon térni a vadonba,” nyilatkozta a két megmentő. Sigra a gondozóin kívül nem is érintkezett más emberekkel.

33szerk

„Oroszlánsétáltatás” póráz nélkül

Az évek alatt olyan szoros kötelék alakult ki közöttük, hogy Sigra még akkor is közel engedi Valentint és Mikkelt, amikor épp táplálkozik. Az oroszlánlány rendszeresen meg is öleli őket, játszik velük, együtt mennek sétálni, mintha egy igazi család lennének. Ha időnként el is tűnik hosszabb-rövidebb időre, mindig visszatér…

44szerk

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »