2014 díjnyertes naperőműve: a Solar Homokóra

okt 5 • LifeStyle, ÖKO-világ • Impress Magazin

Kihirdették a 2014-es Land Art Generator Initiative pályázat győzteseit. A dánok energiatermelő Homokórája (Solar Hourglass) nyerte az első díjat.

A Land Art Generator Initiative pályázatot minden évben megrendezik, mely a megújuló energiatermelés és a megújuló technológiák nemzetközi szemléje.

Idén az első díjat a dánok dizájnos naperőműve, a Solar Hourglass nyerte el, mely egy új technológia a napenergia felhasználására, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogyan gazdálkodjunk okosan azzal, amink van.

Éjszaka és felhős időben is működik

Az energiatermelő építmény felső részén elhelyezett különböző méretű, úgy nevezett „Nap-követő” tükrök (heliostats) visszaverik és egymásra vetítik a napenergiát, majd a felső tölcsér központi részébe irányítják a napsugarakat, ahol a koncentrált hőt energiaként tárolja a berendezés.

A koncentrált napenergia, ahogy eléri a homokóra nyakát, egy tartályba kerül, ahol egy több mint 600 fokosra hevített hőátalakító folyadék (HTF) található. A hőátalakító folyadék gőzzé alakul, majd egy turbina-generátorba kerül. A tartály hosszú ideig tudja tárolni a napenergiát, így a Solar Homokóra képes energiát termelni akár a felhős időben, vagy éjszaka is.

A Solar Homokóra, mely 860 otthon számára tudja biztosítani az energiát, művészi alkotásként is megállja a helyét. A zsűri szerint a Solar Homokóra Koppenhága új látványossága lehet.

„Ha most cselekszünk, még nem késő”

A Solar Homokóra tervezője, Santiago Muros Cortes így nyilatkozott alkotásáról: „A Solar Homokóra arra emlékeztet bennünket, hogy amíg odafigyelünk a környezetünkre, addig az energia soha nem fogy el.”

„A Homokóra emlékeztet arra, hogy az energia épp olyan értékes és múlandó, mint az idő, épen ezért vigyáznunk kell rá, megbecsülni és nem elpazarolni. A project optimista üzenete, hogy még van időnk, hogy a dolgokat megváltoztassuk, és helyrehozzuk. Ha most cselekszünk, még nem késő.”

A Solar Homokóra egy újabb lépés a fenntartható, megújuló, és környezetbarát energiatermelésének. Fordulópont lehet a föld fejlődése szempontjából, ha az emberiség átállna az ehhez hasonló megújuló energiák használatára, melyek közel ezer otthon számára biztosítják az energiát. „A Solar Homokóra minden egyes fénysugara egy újabb reménysugár a szebb jövőért, nyilatkozta Cortes.”

A pályázatra benyújtott tervek mindegyike (közel 300 megújuló energiát termelő erőmű) készen áll arra, hogy felépítsék és üzembe helyezzék. 

Szív alakú naperőmű épül egy csendes-óceáni szigeten

Tihanyi Petra

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »