Gondoskodó állatok és tündéri állatkölykök

dec 26 • LifeStyle • Impress Magazin

Az állatvilágban néhány faj esetében rendkívül fejlett az utógondozás. A madarak és az emlősök szülői magatartása a leglátványosabb és legkifinomultabb.

A magasabb rendű gerincesek körében különösen elterjedt jelenség az ivadékgondozás. Ezeknek az állatoknak általában kevés utóduk van. Az utódoknak élelmet hord a szülő, és gondozza is őket.

A madarak rendkívül gondoskodó szülők

Ez a szülői magatartás általában az emlősökre és a madárfajokra jellemző.

11

Léteznek szülőpárcsaládok

Léteznek úgy nevezett szülőpárcsaládok, ahol mindkét szülő azonos mértékben vesz részt a fiatalok gondozásában. A szülők és az utódok között is erős kötődés van egymás iránt. Ilyen családban élnek például a hattyúk, galambok és a balkáni gerlék.

016

66

Akár több évig is gondozzák a kicsiket

Azok az állatok, akik életük során kevés utódot hoznak a világra, általában megfigyelhető, hogy több figyelmet fordítanak a kicsinyeikre, és akár több évig is gondozzák őket. Az oroszlánkölykök akár 18 hónapon keresztül is szophatnak, de általában 8 hét után leválasztja őket az anyjuk. Az apa-anya családforma esetében a hím és nőstény között munkamegosztás alakul ki. Ilyen családban élnek a sasok és ölyvek. Náluk csak a tojó és a fiókák közt alakul ki kötődés, a hímnek csak a fészek őrzésében és a táplálék szállításában van szerepe.

011elephants

22

A testükön hordozzák őket

Egyes állatok testükön magukkal hordozzák az utódokat, például az erszényesek, a denevérek és a majmok. Ezeknél a fajoknál megfigyelhető a gyakori az összebújás, a közös szunyókálás, sok testi kontaktus.

55

A gondoskodó szülők tanítják is utódaikat. A ragadozó emlősök segítenek elsajátítani kölykeiknek a zsákmányszerzés legfontosabb fortélyait. A madarak pedig segítik fiókáik szárnyra kapását.

99

Óvják, védik, féltik a kicsiket

A fiatal emlősállatok, különösen a ragadozók életében nagyon fontos szerepe van a játéknak is. A játék során sajátítják el többek között a távolság pontos felmérését, a zsákmányszerzés alapvető mozdulatait, a csoportban történő vadászat módját. A játékban sokszor a felnőtt állatok is aktívan részt vesznek.

33

 Tihanyi Petra

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »