Párkeresés a hangok szárnyán

feb 24 • Nő & Férfi • Impress Magazin

Vajon van-e jelentősége a nők és férfiak párválasztási szokásai tekintetében a másik nem hangjának? Bele lehet-e szeretni valakibe a hangja alapján?

A hétköznapi életünk során rendkívül sok benyomás ér minket, és amikor egy ember keresi a párját, akkor kiélezettebben figyel minden, a másik nemmel kapcsolatos jelzésekre. Jól tudjuk, hogy például az arc, a külső fizikai megjelenés vagy éppen az ellenkező nem illata mennyire fontos egy másik ember számára. De vajon felfigyelünk-e a velünk beszélő fél hangjára?

Hogyan hatnak ránk a hangok?

Számos tanulmány foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mely tulajdonságok alapján választunk párt, és mennyiben különböznek ebben a férfiak és a nők. Éppen ezért az emberi hanggal kapcsolatos kutatások egyre inkább előtérbe kerültek az elmúlt években. Elsősorban az evolúciós pszichológia foglalkozik e témával behatóbban. Szerintük a hallás igen fontos szerepet tölt be az ember észlelésében.

Az állatvilág bizonyos egyedeinél is jól ismert tény, hogy egymástól távol, nagy területeken szétszóródva élnek, így az elsődleges kapcsolatba lépési forma a hang. Gondoljunk csak a bálnák énekére, ami több száz kilométerre is elhallatszik. Ez kétségtelenül segít abban, hogy e magányos óriások egymásra találjanak.

A fül felépítése összetett és legfőbb funkciója a hangforrástól hozzánk érkező hangok kódolása, illetve begyűjtése, felerősítése és irányuk meghatározása. A hangmagasság az emberi beszéd legkiemelkedőbb akusztikai jellemzője, és egyben szexuális dimorfizmus, ivari kétalakúság is, azaz ugyanazon faj megjelenése női, illetve férfi formában. Éppen ezért a hang fejlődését nagyban befolyásolják az egyes szexuális hormonok. Serdülőkorban az ösztrogén, és a progeszteron formálják az érett női hangot, a tesztoszteron pedig módosítja, mélyíti a férfihangot.

A hang fontos biológiai információkat közvetít

Több tanulmány is foglalkozik azzal, hogy milyen kapcsolatban áll a női párválasztás és a férfiak hangmagassága. Párválasztáskor a nők, a férfi nemi hormonok által befolyásolt, magas tesztoszteron szinttel rendelkező, mélyebb férfihangokat részesítik előnyben, és úgy találták, hogy különösen az ovulációs időszak közelében van ez így. Ez jól mutatja, hogy a szexuális szelekció speciálisan formálta a férfiak hangját, aminek kialakulásában a hímek közti konkurenciaharc szerepet játszhatott. Vizsgálatok kimutatták, hogy azoknak a mély hangmagassággal rendelkező férfiaknak, akik normál termékenységű populációban élnek, magasabb a szaporodási sikerük, mint azoknak a férfiaknak, akik magas hangmagassággal rendelkeznek.

A férfiak ellenben a nőkkel, sokkal inkább a magasabb hangokhoz vonzódnak, ami arra utalhat, hogy a női hangban azokat a jeleket keresik, amelyek elsősorban a fiatalabb korral hozhatók összefüggésbe. Úgy találták, hogy ezeket a nőket hangtól függetlenül kép alapján is vonzóbbnak értékelik. Mindezek mellett úgy tűnik, hogy a nők menstruációs ciklusa befolyásolhatja a férfiak döntését, mivel ugyanannak a nőnek a hangját jobban előtérbe helyezik, aki éppen az ovuláció környékén jár, azaz éppen a megtermékenyítés időszakában lehet.

Milyen érzést kelt benned a másik hangja

Függetlenül a beszéd szövegétől, a hang úgy tűnik, hogy fontos biológiai információ továbbítására szolgáló eszköz. Tény, hogy a párválasztás mély folyamatoktól függ, mégis az elsődleges szűrők az érzékszerveink. Aki párt keres, annak számára érzékszervei általában biztos tanácsadói élete legfontosabb döntéseiben. A fentiek alapján tehát érdemes odafigyelni a hallás által közvetített információkra is, hiszen hangunk születésünktől kezdve meghatározott. A hétköznapi értelemben vett kozmetikumokkal, különböző taktikákkal nem igazán lehet jelentősen befolyásolni. Így tehát, bátran hallgassunk belső ösztöneinkre és figyeljünk a másik hangjára, nemcsak mondanivalója tartalmára.

Vörös Orsolya – pszichológus
www.epszichologia-neurofeedback.hu

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »