Új helyszínekkel bővül a Balaton parti Kultkikötő

jún 23 • Kult & Art • Impress Magazin

A szabadtéri színház június 26. és augusztus 29. között Balatonföldvár mellett Balatonbogláron és Balatonfenyvesen várja a közönséget.

Az idén 10. nyári évadját kezdő szabadtéri színház az utóbbi években már a teljes nyári szezon alatt működött, most pedig térben is terjeszkedik. Balatonföldvár mellett ettől az évtől a Kultkikötő a helyi önkormányzatok támogatásával Balatonfenyvesen egy, Balatonbogláron két új helyszínen is megnyitja kapuit.

Színház, film, kiállítás egész nyáron

A zenés és prózai nagyszínpadi és kamaraszínházi előadások mellett könnyűzenei koncertek, gyerekelőadások, családi rendezvények, kiállítások, filmvetítések, borkóstolók is helyet kaptak a programban.

Balatonföldváron csütörtök esténként kamaraszínházi előadásokat, pénteken és szombaton nagyszínpadi produkciókat és koncerteket, szombaton és vasárnap délelőtt gyerekelőadásokat kínálnak a nézőknek. Balatonbogláron és Balatonfenyvesen péntekenként és szombatonként tartanak Kultkikötő-programokat.

A nyári programsorozat csúcspontja minden évben a Quimby együttes koncertje – idén a zenekar július 11-én játszik Balatonföldváron.

További információk: www.kultkikoto.hu oldalon találhatók.

Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »