Öt napos Humorfesztivál a Tháliában

jan 29 • Kult & Art • Impress Magazin

Február 5-én indul a Humorfesztivál, ahol kabaré, bohózat, komédia, tragikomédia és stand-up is várja a közönséget.

A rendezvény öt napja alatt a Thália színház társulata a humor teljes spektrumát igyekszik bemutatni 13 produkcióval.

Kabaré, vígjáték, dumaszínház 

A fesztivál a győri Nemzeti Színház A kripli című produkciójával indul. A nagyszínpadon a győri és a marosvásárhelyi produkció mellett a TÁP Színház Jövedelmező állás és a székesfehérvári Vörösmarty Színház Indul a bakterház című darabja látható. Versenyen kívül szintén a nagyszínpadon mutatják be fesztivál zárásaként a Thália Színház 2013 őszén bemutatott Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjátékát.

Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban

A Mikroszínpadon a Dumaszínház Dumaszvingház, Laár András Mi hülyeség, mi nem az?, Méhes Csaba A pisztráng – pácban, körettel és Aranyosi Péter Négybetűs szavak című produkciója osztozik. Az Új Stúdióban és az Arizona Stúdióban a Szakkör elnevezésű független színházi alkotócsoport Művház című színházi sorozatát, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Hét randi, Kőhalmi Zoltán Én, Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel Rohan(d)ó élet című előadását láthatja a közönség.

A produkciókat az idén is több kategóriában értékeli az öttagú zsűri, amelynek tagjai között van Ugray István kritikus, Horváth Gergely szerkesztő-műsorvezető, Szabó Borbála író, dramaturg, Gordon Eszter fotóművész és Vida Péter színművész. A díjátadót február 11-én tartják.

A fesztivál utolsó napján, február 9-én a közönség számára is nyitott szakmai beszélgetést tartanak az előadások alkotóival.

MTI/ Zentai Bogi

Kapcsolódó cikkek

Megjegyzés írás zárolva!

« »